gondolkodj képekben

L á t s z o l

Julian Rodefeldt: Manifesto filminstalláció kiállítás az MNG-ben

egyszerűen katarzis

2018. június 25. - BartiMagdolna

Végre eljutottam erre a kiállításra. Már akkor terveztem, mikor csak az első beharangozók terjedtek a neten. Igaz, hogy most teljesen hirtelen döntés volt. Egy kiállításról visszahozott képemért mentem arra a környékre és gondoltam, felsétálok utána a Várba. Persze, erre a cirka, összesen 2 órás sétára a legnagyobb meleget kellett választanom, tűző napsütés, 34 °C árnyékban. Mire felértem a lépcsősoron, már patakokban folyt rólam a víz. (Persze, vigyél magaddal vizet, mert ilyen melegben sokat kell inni. Hát, ami bement, az azonnal ki is jött. Rendszeresen esek ebbe a hibába, ahelyett, hogy vinnék magammal pár almát inkább ilyenkor, ami oltja a szomjat, de nincsenek hasonló mellékhatásai. Na, mindegy.)

Szóval, Julian Rodefeldt: Manifesto filminstallációja az MNG-ben.

Be kell valljam, előtte készültem. Kivételesen. (Általában, igyekszem a legkevesebbet megtudni a kiállítások keletkezéséről, hogy először a lehető legtisztább hatás érjen, amit a kiállított munkák keltenek bennem, és csak utána nézek utána a körülményeknek.) Elolvastam a beharangozót, meghallgattam Petrányi Zsolt (a kiállítás kurátora) nyilatkozatát, megnéztem az előzetest. Így, megtudtam az egyik legfontosabb elemet, hogy a művész eredetileg ezt a 13 videót egy légtérre tervezte, egy terembe, elválasztó falak nélkül!!! Huh, ha ebbe belegondolok, így kiállítás megnézése után, beleborzongok.

Egy teremben. Te jó ég!

Sajnos, ez a mi esetünkben (itt az MNG-ben) nem valósulhatott meg. Így, a mű ereje kisebbedett.

De!

Eleve ezzel a gondolattal léptem be a kiállítótérbe. Sötétség, csak a filmek villogása adja a fényt. Az első teremrészben két vászon fogadott. A fenti info motoszkált a fejemben, miközben véletlenül sikerült pont a két vászonra vetített filmek hangjának a találkozópontjába leülnöm. Innen, még a vásznak változását, azok jellegét is egyszerre tudtam érzékelni. (Nem direktbe nézni. Azt külön-külön érdemes mindenképp!) Egyszerre csak azt éreztem, hogy beszippantott. Kénytelen voltam lehunyni a szemem. Erre belémmászott. Elkezdett valami sűrű massza kavarogni bennem, körülöttem. Uh, te jó ég! - nyitottam ki gyorsan a szemem. - És ez csak kettő a 13-ból. Hűha!

Na, ettől kezdve a külön részekben már tudatosan kerestem ezeket a pontokat. Kerestem azokat a helyeket, ahol a legtöbb vászonra van valamennyi rálátásom, és azok hangja egyszerre ér el hozzám, viszonylag egyenrangúan. 5 vászon volt a maximum, amit így sikerült egyszerre befognom.

Nem, nem nem! Ilyen nincs! Nem létezik! És hat és hat... és mikor azt hittem nincs tovább, jött a robbanás! Bumm! Letaglózva álltam az 5 vászon fogságában. A színésznő ráközelített merev tekintettel egyszerre 5 vászonból nézett kifelé rám (egyébként mind a 12-ből, mert az első vászon különbözik), és pszichedelikus hatást keltő, egy hangon éneklő módon mondta tovább a szövegét. Egyszerre, mindegyikről a magáét, az adott filmhez tartozót. Kész voltam. Annyira ütött, hogy nem bírtam bent 40 percnél többet eltölteni.

Vissza kell menni. Újra vissza kell menni. Újra tud-e úgy hatni? Megint lesz-e akkora ereje? Még így bontva is?Azóta is ez a kérdés foglalkoztat.

És, úgy is hat, hogy az angol tudásom, nem nevezhető tudásnak, a filmben végig angolul beszél feliratozás nélkül. Igaz, adnak egy magyar nyelvű szövegkönyvet, de nem érdemes bent olvasgatni.

Szóval, akit érdekel a művészet, annak mindenképp ajánlom ezt a kiállítást. Meg annak, aki nyitottan képes bemenni, hogy engedje, hogy átjárja, hogy hasson rá. A képi világot meg külön megnézve, egyenként érdemes élvezni.

Végül pedig néhány kapcsolódó anyag:

Petrányi Zsolt a kiállítás kurátora:

Ascher Tamás rendező személyes tapasztalatát meséli el,  CATE BLANCHETT Oscar-díjas színésznővel, aki a MANIFESTO videóinstallációnak főszereplője:

Cirko filmelőzetes

Itt a filmeket egymás után vetítik egy vászonra. Érdekességnek ez is jó lehet, de azt gondolom, hogy a mű igazi katarzisa veszik el ezáltal.

Végül a  hivatalos ajánlószöveg:

"Julian Rodefeldt: Manifesto

13 csatornás videoinstalláció, vetítési idő összesen 130 perc Helyszín: A épület 

A 20. századi modernizmus sajátos gondolkodásmódját, a korszak művészetére jellemző kiáltványok világát idézi fel Julian Rosefeldt MANIFESTO című filminstallációja. A Magyar Nemzeti Galériában látható alkotás Cate Blanchett főszereplésével tizenhárom epizódban tizenkettő mai nő és egy férfi életéből mutat be egy-egy rövid jelenetet. A 2015-ben készült, összesen 130 perces mű a mára divatjamúlt kifejezési formát, a kiáltványok világát aktualizálja oly módon, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben tizenkét különböző mai élethelyzetet alkot meg, miközben az egyes jelenetekben elhangzó monológok különböző 20. századi művészeti irányzatok kiáltványaiból, manifesztumaiból vett idézetek, szövegrészletek.

 A Magyar Nemzeti Galéria a kiállítás bemutatásával az „izmusokhoz” kapcsolható, saját gyűjteményi tárgyaira, állandó kiállításaira is fel kívánja hívni a figyelmet. Az installációt ezért széles körű információs anyagokkal egészítette ki a múzeum: a művészeti kiáltványok kronológiája, az irányzatok lexikona, a szerzők életrajzai, valamint a filmek teljes szövegkönyvének fordítása látható-olvasható a kiállításhoz vezető terek falain. Az utóbbi fordításokat egy füzet formájában minden néző megkapja a jegy mellé, s aki még több információra vágyik, annak külön olvasósarkot alakítottak ki a korszak művészeti irányzatairól szóló könyvekkel.

 A tizenkét, más-más teremben vetített filmet saját ritmusuk és kedvük szerint tekinthetik meg a nézők. A filmek összehangolt számítógépes rendszerben jelennek meg, aminek köszönhetően összjáték is megfigyelhető közöttük: különböző időközönként a filmek szereplői a nézők felé fordulnak, miközben a kép és a hang kórussá áll össze: a 13 figura „találkozik” és egységet teremt az installációban. A műegyüttes nemcsak a színésznő kiemelkedő játékával, a képminőség lenyűgöző voltával, hanem a hangosítás kontrolláltságával is hozzájárul az egyedülálló élményhez.

 A projekt létrehozója, Julian Rosefeldt (1965) Berlinben élő művész építészeti tanulmányok után kezdett el a film képzőművészeti közegben való alkalmazásával foglalkozni. Filmjei, többcsatornás installációi az egyén társadalomban elfoglalt helyéről szólnak, legtöbb esetben köznapi emberek életén keresztül beszélnek az emberi lét átfogó kérdéseiről. Munkái megtalálhatók a világ legnagyobb művészeti gyűjteményeiben.

 Rosefeldt 2015-ben készítette ezt a nagyszabású filminstallációját, amely a 20. század művészetére oly jellemző kiáltványok világát idézi fel. Ezek a kiáltványok a különböző irányzatok, izmusok felütéseként egy-egy mozgalom kezdetekor születtek, hogy minél élesebben és megkülönböztethetőbben hirdessék kiötlőik új és formabontó művészeti elképzeléseit. A szövegek – mint a futurista kiáltvány (1909) és a dadaista kiáltvány (1918) – sokszor felháborították a kor közönségét, legutóbb pedig Lars von Trier filmkiáltványa, a Dogma 95 (1995) váltott ki heves reakciókat szakmai körökben.

 Rosefeldt munkája ezt a mára ritka kifejezési formát aktualizálja a jelenben azzal, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben tizenkét különböző élethelyzetet képzel el. Az egyenként 10 perc 30 másodperces filmetűdök főszereplője minden esetben egy kiemelt karakter, aki az adott jelenetben monológjával a környezet és az esemény között vibráló feszültséget teremtve mondja el kiáltványokból idézett gondolatait. Minden főszerepet Cate Blanchett ausztrál színésznő alakít. Hol TV-bemondóként, hol gyári munkásként, hol punkként, brókerként, vagy hajléktalan férfiként jelenik meg a filmkockákon, hogy eljátssza a szereplők életét.

A projekt célja, hogy felidézze a 20. századi modernizmus sajátos gondolkodásmódját, a jövőben, a következő kor művészetében való korlátlan hitet.

 A kiállítás kurátora: Petrányi Zsolt

A kiállításhoz magyar nyelvű kísérőfüzet és angol nyelvű katalógus készült.

A kiállítótérben a hőmérséklet 25°C.

 A MANIFESTO az ACMI – Australian Centre for the Moving Image Melbourne, az Art Gallery of New South Wales Sydney, a Nationalgalerie – Staatliche Museen zu Berlin és a Sprengel Museum Hannover megbízásából készült. A projekt a Burger Collection Hong Kong és a Ruhrtriennale koprodukciója; a Medienboard Berlin-Brandenburg nagyvonalú támogatásának köszönhetően valósult meg a Bayerischer Rundfunk együttműködésével.

Credit: Julian Rosefeldt, Manifesto, 2015 © Julian Rosefeldt and VG Bild-Kunst, Bonn 2018"

Az idézett szöveg innen: Julian Rodefeldt: Manifesto (MNG)