Nem szeretem a konkurencia szót. Ha így nézném a szakmabelieket és nem partnerként, vagy úgy, hogy van mit tanulnom tőle, egy csomó dolog nem jöhetett volna létre itt a blogon sem.
Egy személyes sztorit hoztam most példának ezzel kapcsolatban. Egy számomra nagyon kedves projekt létrejöttének a folyamatát arról, hogy hogyan terveztem grafikusként üvegből díjat.
Egyik nap egy cég vezetője hívott fel telefonon egy egyedi díj tervezésének megbízásával. Elmondta, hogy ők valami fém plakettet, érmet szeretnének. Mivel ajánlás útján kerültem velük kapcsolatba, és az ajánló előtte jelezte, hogy keresni fognak, a hívás nem ért váratlanul. A fémből öntött díj gondolata, azért mégis meglepett. Miért gondolja, hogy egy grafikus erre a megfelelő? Miután pár szóban elmondta, hogy kik ők, mi lenne a céljuk ezzel, honnan jött az ötlet, és mesélt pár dolgot a cégről is, megegyeztünk egy személyes találkozás időpontjában is.
Átgondoltam, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy én ceruzával, számítógéppel fémből öntött plakettet készítek. Lássuk be, nem túl nagy. És itt jön képbe a "szakma", ha úgy tetszik, a konkurencia ismerete.
Szóval, emlékeztem, hogy ismerek valakit, aki öntödében dolgozik és szobrokat is készít. Egy személyes találkozás során megnéztem az öntödét, és érdeklődtem nála a részletek felől, milyen lehetőségek (többféle megoldás is felmerült), milyen tólig árak vannak egy ilyen munka esetében. De valahogy azt is éreztem a telefonos megkeresés óta, hogy ez a díj így "nem az igazi". Miért akarnak ők ilyen fémből készített plakettet, mikor az nem passzol a céghez, a mondanivalóhoz, az adott témához? (Erre nemsokára visszatérek.) Ezért, gondolkodni kezdtem valamilyen alternatív megoldáson. (Még mindig nem a tervezésen.) Arra jutottam, hogy erre egy üvegből készített díj, sokkal megfelelőbb lenne. Na, igen. De hát grafikusként üveget... ugyanott vagyok, mint a plakettnél, ha nem rosszabb helyzetben.
Szóval, üveg. Átgondoltam kit ismerek, aki üveggel dolgozik, és elkezdtem utánanézni jobban az üvegművészeknek. Van egyfajta "letisztult" trend ezen a területen is. Van olyan művész, akinek szeretem is a munkáit, de most ez a trend nem felelt meg a célnak. Ekkor jött az "AHA-élmény" számomra. Homoki Anikó üvegművész stílusa sokkal jobban beleillett az elképzelésembe. Mindeközben azon is gondolkodtam, hogy jó, jó én most elmegyek a megbeszélésre, de kit ajánlanék magam, helyett, ha az ötletem mégsem nyeri el a tetszésüket?
(Egyébként pár nappal később, mikor véletlenül összefutottam az ajánlóval, neki is elmeséltem a fejleményeket és megköszöntem az ajánlást.)
Ilyen információkkal és gondolatokkal felszerelkezve jelentem meg a céges megbeszélésen egy héttel később.
Két férfi várt, a cég két vezetője, az egyik a pénzügyi, a másik az irányítói oldalról. 50-60 körüliek. A fémplakett irányvonal valószínűleg innen eredeztethető.
Személyesen, szóban is megfogalmazták az elképzeléseiket. Én pedig elmondtam, hogy mire jutottam eddig. Milyen lehetőségek, árak merültek kerülhetnek képbe. Itt már látszott, hogy jó, hogy készültem alternatív, szerintem sokkal jobb, megoldással is. Amire végül rábólintottak: egy koncepció alapján megtervezem a díjat, az üvegművésszel egyeztetve tervet és mintát készítünk, és ha tetszik nekik, amit látnak, mehet a tényleges elkészítés.
Így elkezdődhetett a kézzelfogható munka. Hazafelé megbeszéltem egy találkozót Homoki Anikó üvegművésszel, ahol elmagyarázta nekem a technikát, és azt a módszert, ahogy az adott forma készül (az anyag tulajdonságai miatti esetleges buktatókat). Ez kb. 1,5-2 órás dolog volt, hogy megértsem és "konyhanyelven" tovább tudjam adni a lényegét a megrendelőnek. Valamint kaptam egy árat. Hazaérve mindent összefoglaltam és elküldtem e-mailben a cég részére az összesítőt: részletek, határidők, árajánlat. A válaszadás átfutása általában egy hét volt, ezt előre mondták, a határidő sem volt túl szoros. Következő megbeszélésre már vittem mintákat, hogy lássák élőben az üveget, annak jellegét, formáját.
Megtörtént a végleges rábólintás. Ezután már felmerültek egyéb részletek, jövőbeni folytatási lehetőség is.
Hazaérve újabb összesítőt írtam, dátumokkal, megbeszéltekkel, amit megint elküldtem a megrendelőnek is.
Mehetett a tervezés. A terveket egy újabb személyes találkozás alkalmával mutattam meg az ügyfélnek. Ahol beszéltünk a koncepcióról, a színekről, miért ilyennek gondoltam a díjat. Ők elfogadták, de még gondoltak rá szöveget is közben. Ez persze, módosított az eredeti elképzelésen.
Ezután még egy személyes megbeszélés volt az átadás előtt, amikor a majdnem kész díj is nálam volt már, de a feliratot biztosra akartam egyeztetni (jól van-e írva, biztos az marad).
Itt már látták, hogyan fog kinézni ténylegesen. Korábban nem szerettek volna csomagolást, dobozt. Újra rákérdeztem, mit gondolnak róla? Most már rábólintottak. (Upsell, ha úgy tetszik.) El tudták képzelni. Ők is jó ötletnek gondolták már.
A dobozhoz már "hagyományosabb" anyagot és megoldást választottam. A koncepcióhoz színben is passzolót. Ehhez, hét dobozkészítő üzletben, műhelyben is voltam érdeklődni. Az egyikkel megegyeztem. Méretet vettek a díjról, felírtak mindent, és határidőre elkészült a kért doboz.
Az átadásnál mindkét megrendelő, cégvezető ott volt. És mikor meglátták, kézbe vették a díjat, látszott rajtuk az öröm, az elégedettség.
Azt elfelejtettem írni, hogy átadás előtt megmutattam az engem ajánló személynek is, hogy lássa az eredményt.
Érdemes volt belevágni.
--------
Mi segített?
Nyitottság a projekthez kapcsolódó személyek részéről.
A rugalmasság.
A megoldás keresésére való törekvés.
A kölcsönös bizalom.
Projektben gondolkodás.
-----------
Így, a konkurencia tulajdonképpen együttműködő partner.
(az elkészült díj egy részlete)
----------------
Gondolkodj képekben!
Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram