gondolkodj képekben

L á t s z o l

Csak hagyni kell hatni és érezni

2019. március 28. - BartiMagdolna

A képek, hasonlóan a zenéhez az ösztönre, a tudatalattira, az érzelmekre hatnak először. Lehet egy dalnak bugyuta szövege, vagy szólhat olyan nyelven, amit életedben nem hallottál, a hozzá társuló dallam, hangszín, dal elmeséli, hogy miről szól. Mint ahogy a képeknél a szín a forma, a fény és az árnyék, a kompozíció. Csak hagyni kell hatni és érezni. Vagy még csak nem is kell hagyni sem.
A szöveg először az értelemhez, értelemnek szól. Az elmét, a gondolkodást veszi célba. Ha úgy tetszik kívülről hat befelé, míg az előzőek bentről kifelé igyekeznek tenni ugyanezt.

Milyen érdekes ez. Gondolj bele! Látsz egy képet, egy filmet. Mennyit változtak ezek is már, nem? A kezdet kezdetén némafilmek voltak. Ahol a testbeszéd, a mimika (arcjáték), a nagy gesztusok mennyire fontosak voltak ahhoz, hogy a néző megértse amit lát. Ugyanígy a színpadon is. A színészek elnagyolják a mozdulatokat, hogy a néző az utolsó sorban is lássa. Nyomatékosabbakká teszik a hangsúlyokat, hogy érezni, hallani lehessen hátul is.

Már egy jó ideje, mióta hangos, ráadásul színes filmek vannak nincs szükség ilyen kifejezőkészségre a színészek részéről. Más a divat. A hang és a szöveg a képpel együtt hatnak. Egymást segítik, jó esetben erősítik.
És ha belegondolsz, hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki csendben maradjon. Hogy valaki erősebben hasson egy csenddel, mint sok más az üvöltéssel.
Az egyik kedvenc filmem ilyen szempontból A Játszó Nő. Hélene (Sandrine Bonnaire) és Kröger (Kevin Kline) párbeszéde a csendben, amikor egy mondatközi szünet többet mond, mint előtte tíz mondat. Ereje van.

jatszono.jpg

(Forrás: Port.hu)

Itt a bemutatója:

Ami még a napokban jutott eszembe, hogy a film zenéje nekem Beetoven Silence művét hozza elő érzetre. A film legvégén pedig, amikor a nő egyedül áll egy tengerparti sziklaszirten és üvölt, akkor is ez a zene megy. Micsoda kontraszt. Nem tudom, mennyire tudatos ez a zeneszerzőtől vagy pusztán véletlen. Vagy én vagyok botfülű.

Visszakanyarodva a csend erejének gondolatához. A valós életben eddig, talán kettő ilyen emberrel találkoztam. Ha egy ilyen ember megjelenik, annak ereje van és azt mindenki érzi. Persze, van aki zavarba jön tőle, van aki hangosabban kezd kiabálni, olyan is van, aki elmenekül. Csak kevesek maradnak nyitottak. Nyugodt szinte senki. De mielőtt túlságosan filozófikus hangulatba kerülnék, térjünk vissza a képekhez.

Most, mikor csak az nem készít képet, aki nem akar, mennyire jó lenne, ha nem csak kattintgatás lenne, hanem egyre több kép készülne. Olyan igazi kép. Azt gondolom, hogy hatalmas felelőssége van a vállalkozóknak is. Ők használják leginkább a képeket olyan formában és céllal, hogy minél több emberhez eljusson. Hirdetéseket, szórólapokat, kiállítási kellékeket és még ezer millió dolgot tesznek mások elé. Sokszor felelőtlenül. Mert ha akarják, ha nem ezzel vizuálisan nem csak hatnak, de nevelnek is. Ha nem is tudatosan teszik, mégis van ilyen hatása is a dolognak.

És kikre hatnak legelőször, legerősebben? A fiatalokra, a gyerekekre. Azokra, akik még olvasni sem tudnak. Az összes pocsék, odahányt, átgondolatlan képpel. És a jól átgondolt, jól elkészített képekkel egyaránt.

Hatnak

... a gyerekekre. 

...

----------

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://latszol.blog.hu/api/trackback/id/tr814692490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.