gondolkodj képekben

L á t s z o l

Hogyan hatnak a formák?

2019. szeptember 19. - BartiMagdolna

Egy korábbi bejegyzésben a színek hatását érzékeltettem úgy, hogy ugyanazt a képet használtam, csak a színeit változtattam meg. Ha, még nem láttad ezt a bejegyzést, itt megnézheted: Mi köze a színeknek a kommunikációdhoz?

Ma a formák, a vonalak, a vonalminőségekhez és a tömeghez hoztam példát. Huh, most gondolkodom, hogy ez így lehet, hogy sok egyszerre. Nem baj, lehet, hogy mégsem.

Egy alapképet használok, ha nem is teljesen ugyanúgy, mint a korábbi bejegyzésnél.

Itt az elemeket változtatom, valamelyik képen egy kicsivel több, valamelyiken egy kicsivel kevesebb az elem, de ezek iránya (meg azért a színe is) jócskán beleszól abba, hogy a tekintet honnan indul és merre tart, hol a kép központja, súlya.

De miről is van szó?

Ez volt a kiinduló kép:

egyutt_01.jpg

 Nézzük, mi is van ezzel a képpel?

Egyrészt, most az előnyben van, aki telefonról nézi az oldalt és nem számítógépről, mert az oldalsávban lévő kép is belejátszik a látványba. De tudod, mit? Ha gépről nézed, próbáld ki! Takard le a kezeddel az oldalsávot, hogy ne látszódjon, aztán nézd újra azzal együtt. (Most, hogy jelenleg ez a legelső poszt a lap tetején, pont a guggoló figura van a nagy kép mellett. Ezáltal egy újabb forma is bekerül a képbe.)

De lépjünk tovább.

Ha tettem volna keretet a kép köré lenne az egésznek egy zárt érzése, de mivel nem tettem az egész szabadon terjedhetne, ha...

Miért is nem terjed minden irányba, a nagy fehérségbe?

Ennek több oka is van.

  1. Az egyik a fekvő kék és az álló piros vonal. A kék ad valamiféle  erős "talajt", míg a piros egy közepes "oldalfalat".
    • Erős a kék, mert a színe rikító és mert az egész látszik. Ez adja az alját az egésznek.
    • Közepes a piros (nevezzük pirosnak), mert ugyan a színe elég erőteljes, a kékhez képest tompa. De ami még ennél is fontosabb, hogy több helyen is takarásban van és azért gondoljuk róla, hogy egy csík, mert az agyunk kipótolja a hiányzó részeket és a tapasztalataink szerint egy összefüggő csíkot alkot, de csinálhattam volna diribdarabkákból is.
  2. A második ok a képen "szereplő" két háromszög. Azért az idézőjel, mert a kettő közül csak az egyik háromszög igazából. Ami most nem is látszik rendesen. :)
    • Szóval, az első a fehér vonalakból álló háromszög. Ezt, itt most inkább csak sejteni lehet. De ez az, ami nagyban gyengíti a piros vonal erős fal jellegét, mert átmegy rajta és ezzel elvágja, megszakítja a folytonosságát és a sorban hátrébb is teszi.
    • A másik háromszög csak képletes háromszög. Valójában nem szerepel a képen, csak az agyunk köti össze a pontokat. Szerintem, te is látod mire gondolok. Na? A sárga és a kék kör, valamint a guggoló alak feje (a harmadik "kör"). Ezek a háromszög csúcspontjai. Aminek nagyjából a közepe (és egyébként az egész képnek is) a szürke vonalas és szürkével kitöltött forma, ami még hangsúlyozásképp össze is köt, érintkezik is több elemmel.
  3. A harmadik ok pedig a guggoló figura helyzete. Az, hogy balra, kicsit lefelé (a szürke felé) néz és dől. Ha mondjuk a másik irányba fordítanánk és úgy helyeznénk el, hogy jobbra a fenti sarok felé nézzen, a kép rögtön abba az irányba kezdene terjedni, haladni. A figura milyensége: az, hogy figura, emberalak, hogy arca van, meghatározó elem. Ezt a formát egyébként - a szürkével együtt-, érdemes vonalminőség szempontjából is megnézni. Ezeknek a körvonalai egész más érzetet keltenek, mint a többi elemé. Amik szinte "sterilnek" hatnak mellettük.

Röviden ennyi bevezetőnek. Most gyakorolj egy kicsit te is! :D Csináltam néhány változatot. Nézd meg őket egyenként és hasonlítsd össze! Melyiknek hol a súlypontja? Merre halad (ha halad) a kép? Melyik elem az erősebb? Apró eltérések a képek között, mégis nagy különbségek.

Jó játszást! :)

Most jutott eszembe, hogy volt még egy hasonló bejegyzésem tavaly, ahol Henri de Toulouse-Lautrec egyik plakátjáról írtam pár gondolatot, ha lemaradtál róla vagy újra szeretnéd olvasni, itt megtalálod: Irányított figyelem

-------

És...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://latszol.blog.hu/api/trackback/id/tr5415128340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.