Rengetegszer megnéztem már. Nem csak a filmet, hanem ezt a videót is. Időnként vissza-visszatérek régebbi dolgokhoz, mert jók példának, kapcsolódnak egy gondolatmenethez, vagy egyszerűen csak jók.

Ez az alábbi is ilyen.

És, hogy hogyan kapcsolódik a vizuális kommunikációhoz? Ugyanaz a film, (nagyjából) ugyanaz a szöveg, több nyelven. Az énekesnők viszont mások. Más a smink, az öltözködés, a mimika, a testbeszéd. Érdemes megnézni ilyen szempontból is.

--------------------

Gondolkodj képekben!

Már tűkön ülve vártam. Na jó, nem! De nem bírtam megállni, hogy meg ne nézzem. 2 perc után már erősen kapaszkodtam a székbe. A fejemben, a "nem, nem, nem", helyét lassan átvette a "...varázs". Kasszás Erzsi után mit is várhatna az ember? Annyira "varázs" ez az egész, hogy...

Tömény, neon, szinti...retro és Icuka...

...vajon hozza a kívánt hatást?

A képek csodálatosak. Hihetetlen dolgokra képesek. Előbb szólalnak meg, mint az ember. Olyanok, mint a vihar, hol előbb látod a fényt és sokszor csak jóval utána hallod a mennydörgést.

A képek mesélnek. Néha csak egy-egy pillanatról, egy állapotról, de sokszor egész történetek, évtizedes sorsok vannak bennük. Meglátod és érzed. Az emberek többsége csak érzi, egy röpke időre, aztán rohannak tovább. Nem gondolkodnak el rajta. De a rohanó emberben a szín, a forma, a fény és az árnyék visszhangoznak tovább. Belül. Mélyen. (Ezt a hatást használják a reklámokban is.) Egy mondat, egy szöveg megértéséhez, hatásához több időre, több körülményre van szükség. És az is csak akkor él igazán, ha ízeket, színeket, emlékeket, érzéseket indít el.

Képek. Itt most képekről írok, de idegondolok mindent, ami látvány.

Pár poszttal korábban egy holló röptéről, életéről osztottam meg néhány képkockát. Ezeknél nem az élesség, a közelség, ha úgy tetszik, nem a minőség voltak fontosak. A történet, a mese volt a lényeg. Minden ember szereti a meséket. Minden ember követ történeteket. És itt nem csak a tényleges mesefilmekről van szó. Ugyanez a social media (Facebook, Instagram, stb.) A hollóról elég lett volna egy kép is, akár szöveg nélkül. A szöveg adhat a képhez, erősíthet, de ugyanúgy gyengíthet is, zavart okozhat. Segíthet a gondolattársításban, az érzelemkeltésben, az értelmezésben. Ez egy konkrét termékreklámnál kimondottan hasznos, mondhatnám szükséges előbb vagy utóbb. De, ugye itt sorozatból indultam ki, és a mese, a történet lenne most a lényeg. A kíváncsiság, az érdeklődés, a várakozás izgalma. Egy jól kitalált sztori, megfelelő képekkel és megfelelő szöveggel... (Most az Ikea a Star wars-t használja sztorinak, a termékeihez csatolva. Érdemes megnézni azt is.) De egy teljesen sajátot kigondolni. Ez mindig nagyon izgalmas.

Képek milliói, ha nem milliárdjai jutnak el az agyunkig nap mint nap.

Képek százait láttam most, innen a fotelből, az ablakon át kinézve, csak azáltal változva, hogy fúj a szél...

A sorozat következő résztvevője Garai Antal "Atom". Őt kérdeztem:

Garai Antal

Barti Magdolna: 1. Sajtófotók, esküvői fotók, útifotók... Melyik az igazi? Melyik áll hozzád a legközelebb és miért?

Garai Antal: Közel tizenkét évig dolgoztam fotóriporterként, így mondhatom a riportfotózás áll hozzám a legközelebb, de valójában mindhárom kategória. Az utazásaim során is riporter szemmel fotózom, mint ahogy az esküvőkön is ezt a stílust szeretem, amikor egy sorozat nagyobb része az őszinte pillanatokból áll. Utazási fotóimban ott lehet elcsípni a riporteri szemléletet, hogy nem a “klasszikus” nyaralási fotóanyaggal térek haza, hanem egy olyannal, amely az adott helyet képes keretbe foglalva bemutatni. Épületek, részletek, a Balaton partján egy padon beszélgető nyugdíjasok, Rovinj kikötőjének fényesre kopott kövein megpihenő halászok, a végtelen tájak mellett kisvárosi rozsdás lemezházak Izlandon, és még sorolhatnánk. Életképek, amelyek kerekké teszik a sorozatot, ami aztán egy alapos válogatás után bárki számára (lásd sajtóban az olvasó) élvezetes.

B.M.: 2. Vannak fotóprojektjeid. Ezek között van összefüggés?

G.A.: Az ember tele van projektekkel, amik egyszer-egyszer vagy elkészülnek, vagy nem. Sok projekt érlelődik bennem, egyik másik előkerül, a többi csak pihen. Szinte minden esetben csak azon múlik, hogy elkezdem-e, hogy van-e bennem elhatározás, elköteleződés. Összefüggés? Volt már egy 365 projektem, ami azt jelenti, hogy az év minden napján készítettem egy fotót, amit ahogy lehet publikáltam is. Aztán később elkészítettem a 3F-sorozatomat is (Fekete-Fehér Február), minden nap csináltam egy fotót februárban, fekete-fehér “szemlélettel”. Aztán volt az Atom52 is, ami hasonlóan a 365 projekthez egy évig tart, csak ott hetente egy képet kell publikálni dedikáltan a sorozatba. Emellett persze olykor utazásaimról hazatérve “projektként” tekintek a képekre, a harmincharmadik születésnapomat például Balatonon töltöttem és hazaérve harminchárom képet publikáltam, ami “Harminchárom” címmel szintén egy projektnek tekinthető.

B.M.: 3. Hogyan indul egy ilyen 365 napos sorozat?

G.A.:Elhatározással. Az év utolsó napjaiban sok fotós kezd gondolkodni azon, hogy január elsejével belefogjon valamiben. Ez olyan, mint az újévi fogadalmak a dohányzásról, a fogyókúráról, több sportról, stb. Én is gondolkodtam, majd elhatároztam, hogy elkezdem. Volt bennem egy kicsi félelem, hogy mi lesz, ha nem tudok kellően változatos maradni, de a projekt sikerét nézve azt hiszem tudtam teljesíteni. Azt is meg kell fogalmazni, hogy mit akar az ember, csak képet vagy szöveget is. Én a kettőt ugyanúgy fontosnak tartottam, ezért is élveztem annyira az egészet, apró sztorikat fűztem a képekhez, vagy épp kreáltam. Sokan szerették ezt így egyben, hogy nem csak fotókat láttak tőlem 365/ felirattal, hanem pársorosokat is olvashattak. Szóval elhatározás és kitartás kell hozzá. Nekem a fegyelmet az hozta, hogy publikusan csináltam, és ha már kimondtam, akkor csináltam, az első hónap után már biztos voltam benne, hogy végigcsinálom, de lehet már hamarabb is. Egyik évben elkezdtem egy 52-es projektet is épületekkel, ott nem írtam elő magamnak, hogy mindent egyből feltöltsek, végül nem is tettem fel sok képet, a winchesteremen pihennek, feltorlódtak. Kellenek a szabályok magunknak, és akkor nagyobb esély van a sikerre, ahhoz hogy végigcsináljuk.

B.M.: 4. Törekszel egy beazonosítható stílusra, vagy inkább kísérletezel és projektekben gondolkodol?

G.A.: Azt mondják a fotóimra, hogy “atomosak”, sokan megismerik, nézőpontok, színek, aki ismeri a munkáimat és követ felismeri a stílusom, mint ahogy én is másokét. Műfaját tekintve pedig egyértelmű, hogy riportfotó, belém égett ez a látásmód. Persze fotózom olykor mást is, máshogy. Van hogy kísérletezem technikákkal, vagy épp kitalálok valamit és azt csinálom, ami annyira nem rám jellemző, de ezt leginkább sorozatokban, projektekben lehet tetten érni. Összességében én szeretem azt, amit és ahogy csinálok. Ez a hobbim és a munkám, pontosabban a hivatásom.

B.M.: 5. Emelj ki egy képet a sok közülük és mesélj kicsit arról, hogyan készítetted?

G.A.: Vannak olyan fotóim természetesen, amiket eltervezek, de az esetek nagyobb részében nem gondolkodom annyira előre, mint egy természetfotós, aki képes hónapokig várni vagy vadászni arra, amit elképzelt. Szakmámból adódóan inkább rögtönözni szoktam, felmérem a terepet, születik a fejemben egy elképzelés és megvalósítom legjobb tudomásom szerint. Sok ezer fotót illesztenék most be ide, de akkor maradok inkább a kérdéshez kapcsolódókkal.

Ezt a fotót Szentivánéji vigasságokon készítettem. Úgy indultam el otthonról, hogy csinálni fogok egy ilyen képet, vittem is magammal emiatt állványt, tehát ezt előre kiterveltem. A Szombathelyi Sajtófotó Kiállításon díjazott lettem vele.

Két évvel később a Múzeumok éjszakája eseményt fotóztam. A “kötelező” képeket már letudtam, majd szembe mentem mindenkivel (átmentem a másik oldalra) és onnan csináltam ilyen tüzes fotókat. Azt hiszem, ez is olyan lett, ami másnak épp ott így nem jutott eszébe, s ezáltal lett lett “atomos”.

A hőlégballonos képet azért választottam ki, mert ez is egy “hirtelen” kép volt. Próbáltam minél jobban komponálni a környező épületekkel a hőlégballonokat, amikor megláttam az egyik már elindult ballonnál, hogy ereszkedik. Minden cuccomat a nyakamba kapva rohantam át a tömegen, mert láttam előre azt, amit pár másodperccel később már le is fotóztam. Ez igazi sajtós kép, jókor jó helyen, de kellett hozzá az is, hogy felismerjem milyen együttállás jöhet létre és persze a mázli is, hogy odaértem a pillanatra.

A negyedik kép Izlandon készült. Nehézségét az okozta, hogy épp euforikus állapotban voltam a sarki fénytől, amit akkor láttam életemben először. Szeptemberben nem volt biztos, hogy látni fogunk, így nem is készültem fel rá, hogyan kell fotózni. Egy repülőgép roncsa mellett éjszakáztunk, amit még eszembe jutott lefotózni sötétben, így szerencsére még nem feküdtünk le aludni. Amikor Bori, a párom, meglátta az első foltot az égen: Az mi? - Sarki fény. Válaszoltam határozottan, szívem a torkomban, de olyan határozott voltam, mint talán még soha. Külsőleg teljes nyugodtsággal, de gyorsan és pontosan állítottam a gépet, tekertem az állványt és már indultam is a repülőgéphez, mintha csak meg lett volna tervezve az egész, nem hagyhattam ki a kompozícióból. Mindeközben varázsa alatt voltam a látványnak, hiszen életemben először láttam ilyet. Még arra is gondoltam, hogy a telefonom fényével rávillantsak a géptestre.

B.M.: Köszönöm szépen a válaszokat!

----------------------------------

A fenti képeket Garai Antal engedélyével használtam fel a bejegyzéshez.

További munkákat a következő oldalakon láthatunk tőle:
Garai Antal honlapja
Garai Antal Facebook oldala
Instagramon több helyen: Garai Antal, GaraiAntalCom, Garai Antal Atom

-----------

Itt találod a többi interjút: EGY PORTRÉKÉP, 5 KÉRDÉS (Kattints!)

Egyszerűen ennyi. Aki nem jár élő koncertre soha, az nem  tudja, mit veszít. (És van felnőtt ember, aki még élő zenét nem hallott. Teljesen ledöbbentem, mikor ilyennel találkoztam Budapesten.) Ilyenkor, mikor egy igazán jó koncerten vagyok, érzem, hogy mennyire jó a zene. Mennyire jó zenélni, és előveszem a gitárt itthon is. Nem, nem tudok zenélni, viszont szeretek. (Ez a veszélyes párosítás.)

Na, de nem erről akartam írni, hanem a koncertről, erről a klipről, a meséről egy kicsit szakmai szemmel. Tudom, régi ez már, de a koncertélmény újra felhozta bennem És azért mert nem mostani mese és nem mostani dal, nem mondanám , hogy ma már nem hatásos. Még mindig él, hat! Nem ez lenne a lényeg? Olyat létrehozni, ami nem csak három napig tart? És jó is?

Melyik dalról is van szó?

Már rengetegszer meghallgattam. Miért jó ez a dal? Hiteles. A szövegben magyar szófordulatok (hozzánk szól - nem gondolkodom közben azon, hogy vajon az eredeti dalszöveg milyen lehetett),  de hozza az érzést, a történetet, a helyet. Gyerekekhez szól (stílus, előadásmód, szöveg). Elmondja a mese történetét egy dalban, a problémát, a küzdést, a lelki válságot, az erőgyűjtést és a végső dicsőséget, megoldást. És az előadók. Ehhez profinak kell lenni.

Van, aki azt gondolja, hogy ez csak gyerekdal. Könnyű ilyet csinálni. Egyszerű, nem kell cifrázni, díszítgetni. Nem kellenek művészi magasságok. Na! Ez nem igaz. Nem könnyű.

Hogy van az a mondás? A kevesebb több?

--------

Gondolj egy nagy szerelmes regényre! 900 oldal szenvedés, rózsaszín-vörös dagály, görcsölés, izzadtság, tűz. De ezt lehet másképp is. Például, ahogy Fodor Ákos írta:

Szerelem
ahogy a szél meglebbenti a függönyt
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.

Aki volt már igazán szerelmes, az érti ezt.

-------

Néhány szóban, néhány ritmusban leírni és hozni a lényeget, hitelesen.

És még valami...

Voltál már gyerekek között egy picit hosszabb ideig, úgy igazán? Úgy, hogy rájuk figyeltél, hogy beszélgettél velük, törődtél velük? Ha nem, egyszer tedd meg! A gyerekek még nem játszmáznak úgy mint a felnőttek. Rögtön leveszik, ha valaki hamis, ha mást mutat mint amit gondol. ...és szóvá is teszik. Visszakapod azonnal! Simán. Nem fognak azon görcsölni, hogy illik vagy nem illik, te mit szólsz hozzá, jó vagy nem jó.

Szóval, ha valamit el tudsz így is mondani. Az már valami.

És, hogy a werkfilm se maradjon szó nélkül. A vágást érdemes figyelni, ahogy a szöveg, az együttes és a mesefilm képei váltakoznak és felelnek egymásra. Észreveszed a zongorabillentyű és a zebracsík, a drótkerítés és a brácsa húrjainak párhuzamát? (Ilyenek adják a szakma zamatát. Rajongok az ilyen apró dolgokért.)