gondolkodj képekben

L á t s z o l

BESZÉLJ A GYEREKNEK A MOSTANI HELYZETRŐL!

2020. március 30. - BartiMagdolna

Nem akarom én ezt a témát mindennapossá tenni itt a blogon, de úgy érzem, erről még muszáj írnom.

BESZÉLJ A GYEREKNEK A MOSTANI HELYZETRŐL!

Félre értés ne essék, nem, nem kell doktori értekezés, latin tudás és hasonlók. Egyszerűen, csak az ő nyelvére lefordítva, tényeket közölve magyarázd el neki, mi folyik körülötte. EZZEL MINDENKINEK SEGÍTESZ, hidd el!

Tudod mit láttam tegnap, mikor levittem a kutyát az esti sétájára este 7 után? A ház melletti legnagyobb zöld területen, egy kis dombon, ami szánkózáshoz, sárány eregetéshez, focizáshoz és egyéb szabadidős tevékenységhez van hozzászokva, egy kisebb csoport üldögélt (5 fő), valószínűleg egy család. A domb másik felén egy anyukaszerű nő tornázott, eközben két 6 éves forma gyerek őrült módon szaladgált a dombra fel és onnan le. Ez utóbbit egyébként nagyon is meg tudom érteni. A gond viszont abból adódott, hogy a két gyerek egyfolytában a fűben ülő csoport felé szalad, már-már beléjük botolva. Akik az egyik ilyen futás után felpattanva elkezdtek a két gyerekkel üvölteni: Menjetek innen! Ne gyertek közelebb! Menjetek innen! Mit csinált eddig az anya? És miért nem mondta el nekik domblátogatás előtt, hogy most másképp működnek a dolgok? Hogy új szabályok szerint sétálnak.

Minden esetre, az üvöltözős csoport tegnapi helyén ma szemétkupac éktelenkedett reggel. Talán a területfoglalásukat akarták így jelezni.

A másik, amit tapasztaltam, hogy vidám családok száguldoznak biciklivel a járdán, egész idő alatt végig csengetve, míg mi a kutyával kiállunk (ugrunk?) az útra, hogy elférjenek.

Majd néhány méterrel később egy biciklis 4 éves körüli kisgyerek, aki a kocogó apját kísérte annyira lerökönyödött a maszkom láttán, hogy nem mert tovább menni az úton.

12 emberrel találkoztam fél óra alatt. Maszk egyikükön sem volt.

(Most "hívott" az egyik párt elnöke telefonon. Vidáman közölte, hogy ő még nem kapta el a vírust. Vele örültem, majd mielőtt folytathatta volna kinyomtam. Bocs.)

5_1.jpg

Amit mi igyekszünk itthon megcsinálni:

  1. A napirend kialakítása: nos, ez nagyon szépen hangzik, de nem így működik. Először próbáltuk a szokásos" napi ritmust kialakítani itthoni tartózkodással. Rendesen belefeszültünk. Azután a család és az egyének bioritmusát :P figyelembe véve. Ez lett a másik véglet. Most valami középút látszik megvalósulni, így két hét után. Úgy néz ki, hogy a kutya is ennyi idő alatt fogta fel, hogy megváltoztak a dolgok és ő is elkezdett alkalmazkodni hozzá.
  2. Változatos és rendszeres étkezés a lejárati dátumokkal való sakkozással: ez pedig folyamatos leltározással és észben tartással jár. Célszerű úgy kialakítani, hogy kétnaponta legyen csak főzés, már csak a helyiségek foglaltsága miatt is. Nálunk mindenkinek jut egy helyiség (szerencsére), a kutya pedig az összekötő szál.
  3. Mindenkinek legyen feladata, saját és akár rendszeres: feladatok nélkül már megőrültünk volna, azt hiszem. Az se baj, ha ez a feladat új a korábbiakhoz képest.
  4. Alkalmazkodunk: ami sokszor erőn felüli, de nem maximális és nem vég nélküli. Most is szükség van néhány perc egyedüllétre, ha több nem is jut éppen. Nagyon fontos megoldani, hogy legyen, talán még fontosabb, mint előtte. Bezárva hetekig, hónapokig egy kicsi helyre több ember, erőt próbáló feladat. Kell, hogy teret adjunk egymásnak, amennyire lehet és amennyire egészséges.
  5. Türelem, türelem, türelem, önuralom, figyelem: ez a kulcsa mindennek, azt hiszem. Azért, hogy éppen aki fent van, az legyen türelmes ahhoz, aki lent és segítsen, ha tud. És a szerepek cserélődnek időnként.
  6. És Nagyon sokat beszélünk egymással és beszélgetünk!

Beszéljetek, beszélgessetek a gyerekeitekkel! #vigyázzunkegymásra

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Megint szombat vagy csütörtök, de az is lehet, hogy péntek

KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK, aki lehetővé teszi az otthonmaradást!

2_1.jpg

Második hete vagyunk #maradjotthon önkéntesen is. Lassan beáll egy "megszokott" rend, amit időről időre felborít valami. Tulajdonképpen mindegy, hogy mi. Az ok egyértelmű. De nem panaszkodhatok. Jól vagyunk. A vásárlásainkat online intézzük, dolgozni is tudunk itthonról, az iskolával is megbírkózunk hellyel-közzel.

Ezért mára csak néhány korábbi fotómat hoztam a jelenlegi helyzetre való tekintettel:

És bár valószínűleg még odébb van, de ne aggódjatok, ha kicsit furán fogtok kinézni a #maradjotthon végére.

4_1.jpg

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Te ismered a Kuflikat?

Aki már régebb óta követi a Látszol oldalát, valószínűleg találkozott már az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatommal. Aminek a következő része máris megérkezett. És ne feledjétek az idei év témája a KÖNYV. Ezért a mostani interjú kérdéseit Dániel András író, illusztrátornak tettem fel.
Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében ő válaszol a kérdéseimre:  

daniel_andras.jpg

Dániel András

Barti Magdolna: Annyira kedvesek és természetesek a figuráid. Nincsen bennük megjátszás, "mű"-ség. Felüdülés ilyen mesefigurákkal találkozni, ilyen meséket olvasni manapság. Most, hogy így gondolkodom, nekem a Zdeněk Miler Kisvakondja jut eszembe róluk. A jellegük, a kedvességük, az őszinteségük miatt. Egyszerű rajzok, egyszerű történetek. De valóban egyszerűek? Tényleg olyan könnyű, mint amilyen könnyűnek látszik? Hogyan születnek a karaktereid és az ő történetük?

Dániel András: A történeteim szereplői a legtöbb esetben számomra is váratlanul bukkannak fel – hogy honnan, az sokszor nekem is titok. És sosem jönnek üres kézzel, mindig hozzák magukkal a történeteiket is. Legalábbis egy rájuk jellemző világot, gondolkodásmódot, hangulatot, ami aztán meghatározza a róluk írt történeteket. Ami az egyszerűséget illeti, ezzel az a helyzet, hogy minél több időt töltök együtt egy szereplővel, annál inkább kiderül róla, hogy nem is annyira egyszerű fickó, mint amilyennek első látásra tűnt. Ez például igaz a kuflikra is, akiknek a személyisége fokozatosan körvonalazódott és alakult, ahogy sorban születtek a róluk szóló újabb és újabb mesék. Ezek a történetek sokszot valóban egy elég egyszerű, akár egyetlen mondatban elmondható ötleten alapulnak, ám megírni őket mégsem mindig olyan könnyű mint amilyennek látszik. Sok mindennek kell stimmelnie egy történetben, hogy tényleg működjön; hogy ne legyen se túl lapos, se túlbonyolított, hogy szórakoztató is legyen, és ha lehet, legyen benne valami kis plusz is, amiről talán el is lehet gondolkodni…

B. M.: Én először Kicsibácsi és Kicsinéni történeteivel találkoztam majd, valamivel később a Kuflikkal.  Mi van most Kicsibácsiékkal? Tervezel-e új történeteket?

D. A.: Nagyon régen nem írtam róluk új történetet. Ez nem valamiféle elhatározás részemről, csak úgy vagyok vele, hogy semmiképp sem szeretném erőltetni – ha egyszer úgy akarják, hogy ismét írjak róluk, és eszembe jutnak új történetek, akkor biztos nem fogok ellenállni ennek. Most, hogy a járványveszély miatt bezártak az óvodák és az iskolák, elkeztem mesélni az interneten, az első videókon pont Kicsibácsi és Kicsinéni történeteket. Rég nem olvastam őket, és nagyon jólesett a találkozás. Ki tudja, lehet, hogy ez újra elindít valamit bennem velük kapcsoltban…

B. M.: Úgy látom, a Kuflik töretlen népszerűségnek örvendenek. Az a kérdés jutott eszembe, őket nézve, hogy vajon van-e olyan Kufli, akit végül nem tettél bele a könyvbe közéjük valamiért?

D. A.: Nem, nincs olyan kufli, aki valamiféle előzetes „casting” során kiesett volna a kezdő csapatból. Viszonylag hosszas folyamat volt, amíg kialakult a hét kufli karaktere, és ennek során születtek különféle korai változatok, afféle ős-kuflik, de ők csak afféle próbák voltak, név és személyiség nélkül.

B. M.: Már nem először kerülnek mozivászonra az általad rajzolt figurák, történetek. Milyen érzés a moziban látni őket? Te is be szoktál ülni a nézőtérre, hogy megnézd?

D. A.: Idén október elején készült el a kuflikról szóló rajzfilm sorozat második évada, úgyhogy volt időm hozzászokni, hogy a kuflik nem csak a könyvekben élnek, hanem a képernyőn és a mozivásznon is. A legfurább az a pillanat volt, amikor a KEDD rajzfilm stúdióban legelőször láttam egy monitoron megmozdulni őket. Ez még az első évad előkészítésének idején történt, és mit mondjak, elég fura érzés volt, amikor sorban elugrált a szemem előtt a hét kufli. Bár azóta megszoktam ezt, azért még mindig nagyon izgalmas végigkövetni, hogyan születik rajzfilm az általam írt és rajzolt történetekből! A sorozat munkálatai során többször is látom a készülő epizódokat, ahogy a kész filmet is. A bemutató után már nem nagyon szoktam beülni a moziba, hogy újranézzem a filmet. Ezzel is úgy vagyok, mint a könyvekkel: egy új kötet megjelenése után inkább már a következő feladatokra figyelek.

B. M.: Az általad megalkotott mesék szereplői, mint például Matild és Margaréta, az első könyved ikerpár boszorkányai is bábszínházi szereplők lettek. Hogyan kerültek a rajzasztalról a bábszínházba? Hogyan lesz egy mesekönyvből színházi előadás?

D. A.: Ez mindig egy színház vagy egy rendező választása. Engem ilyenkor megkeresnek, hogy engedélyt adok-e
a színházi adaptációra. Erre általában boldogan igent mondok, mert nagyon izgat a színház, a báb műfaja meg különösen, úgyhogy mindig nagyon kiváncsian várom az eredményt! Előadása válogatja, mennyire vonnak be az adaptáció készítésébe, van hogy jobban, van, hogy semennyire sem. De a próbák előtt az utóbbi esetben is megkapom a szövegkönyvet, hogy elolvashassam, és jelezhessem, ha valamit nagyon idegennek érzek benne az általam írtakhoz képest. Az elmúlt néhány évben több könyvemből is készült színpadi változat, így volt alkalmam kicsit beleszagolni ebbe a műfajba. Úgy érzem, el is kapott a gyógyíthatatlan „színház-fertőzés”, úgyhogy most az izgat a legjobban, hogy direkt színpadra dolgozhassak, tehát darabot írjak. Erre nem is olyan régen kaptam is lehetőséget: Somogyi Tamás rendezővel közösen jegyezzük a kecskeméti Ciróka bábszínházban februárban bemutatott Égigérő lift című színdarabot.

B. M.: Elmesélnék nekünk egy számodra kedves vagy vicces történetet valamelyik karaktereddel kapcsolatban?

D. A.: A legviccesebb, ugyanakkor legmeglepőbb az volt, amikor, még a múlt évben, azt olvastam valahol, hogy egy születendő kisgyereknek a Zödön nevet szerették volna adni a szülei. Azt hiszem, egy meseírót (ahogy egy kuflit is) aligha érhet ennél nagyobb megtiszteltetés! Őszintén sajnálom, hogy az illetékes bizottság elutasította a kérésüket…

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! További sok sikert és alkotó erőt kívánok!

Ezeken a linkeken Dániel András olvassa fel saját meséit: Kicsibácsi és Kicsinéni 1., Kicsibácsi és Kicsinéni 2., Matilda és Margaréta és ez a sorozat valószínűleg folyatatódik még.

A Facebbok oldalát pedig itt találjátok: Dániel András író, illusztrátor

(A fotó Dániel András engedélyével került itt felhasználásra.)

------------

Az aranyos mesékhez kapcsolódóan ajánlanám még Agócs Írisz Facebook oldalát, aki itt is szerepelt már az interjúalanyok között (Ide KATTINTVA tudod elolvasni az interjút) és aki most kedves figurák rajzolására tanítja az érdeklődőket:

Agócs Írisz: „Sokan sokféleképpen igyekeznek az otthoni időtöltést érdekesebbé tenni online mutatványokkal. Ehhez csatlakozva, a személyes találkozókról sokak által ismerős - lépésről lépésre rajzolással szeretném a rajzolnivágyókat segíteni.”

Akinek szeretné egy ajándék rókás színezőt is letölthet ITT.

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

#maradjotthon

Hú, hát, jó lenne valahogy összegezni ezt a hetet, ha másért nem is legalább a folytatás miatt. Leginkább magamnak.

Nálunk csak egy "Legkisebb" van a családban, így azt hiszem könnyebb helyzetben vagyok, mint sokan mások.

Egy hét telt el, de már érződik, hogy az az iskola mégsem volt olyan rossz. Legalábbis, ami a közösséget illeti. A barátokat, a játékot, a beszélgetéseket, a mozgást. Viszont az is látszik, hogy milyen rugalmasak a gyerekek. Pikk-pakk megtanulnak új online felületeket, letöltés után pár perccel már vidáman csetelnek, videós beszélgetéseket folytatnak lazán. (Alsós korosztályról beszélek.) És ez az, mit nem kellene majd elveszíteni, mikor vége lesz ennek az állapotnak.

Ami nálunk ha lehet még fontosabbá vált, mint eddig volt, az a beszélgetés. A folyamatos kommunikáció. Az, hogy semmiségekről, a kutyáról, a reggeliről, az aktuális játékról, a tanulásról folyamatosan beszélünk. És időnként a feszültségről, amikor már pattanásig feszült és mindjárt robban. Mert ha beszorul, annak mindenki kárát látja. A gyerekek nem hülyék, csak gyerekek még. Mindent meg lehet velük beszélni (egy bizonyos kor után, a csecsemők kivételek, de beszélni hozzájuk is lehet és szükséges is).

Ami érdekes, hogy mivel jelenleg még csak azt küldik el nekünk, hogy mi a napi feladat, magyarázatok nélkül, az anyagot nekünk, szülőknek kell "leadni". Nos, azért tőlem ez nem idegen feladat, de mondjuk a matekot, ami nem az én szakmám úgy elmagyarázni, hogy megértse a logikáját és használni is tudja, nem egyértelmű dolog. Mert ugyan megoldom és kiszámolom jól, de ők még nem úgy gondolkodnak a feladatoknál, mint egy felnőtt. Ez egy kihívás. Itt nálunk a gyakorlás szokott segíteni, hogy több hasonló feladat oldunk meg, aminek a hatására, előbb vagy utóbb "rájön" a megoldás logikájára, felismeri az összefüggéseket.

Jelen pillanatban itt tartunk nagyjából. Azt hiszem, majd írok még később is a történet alakulásáról.

Az alábbi képet az Instaoldalamon osztottam meg a témával kapcsolatban:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

"Maradj otthon!"⠀ ⠀ Ezt a képet két évvel ezelőtt készítettem a Balaton látható rajta Fonyódtól nem messze. Azt hiszem, jól illusztrálja a mostani helyzetet: "Maradj otthon!" Nem könnyű és nem lehet mindenkinek, tudom, de mégis. Azt is tudom, hogy csábít a tavasz, az illatos levegő (itt kertes házban élők előnyben) és az ember nehezen hiszi el (mert felfogni nem tudja, amíg nem volt benne), hogy most nem teheti azt, ami kedvére van, csak úgy. Nálunk ehhez hasonló helyzet elég régen volt, a nagyszülők vagy az idősebb szülők tudnának mesélni ilyesmiről, de most pont ők vannak leginkább "elzárva" tőlünk. A sors furcsa fintora nem? De telefonon beszélhetünk velük, ami azt hiszem, nagyon fontos és szükséges is ebben a helyzetben. Mindenki számára. Fontos, hogy beszéljünk egymással telefonon vagy legalább online tartsuk a kapcsolatokat. Most azt hiszem, kiderül, hogy mi az igazán lényeges. Mi az, amiért tesszük nap mint nap azt a többit.⠀ ⠀ Vigyázzunk egymásra!⠀ ---⠀ Gondolkodj képekben!

Barti Magdolna (Látszol) (@barti_magdolna) által megosztott bejegyzés,

És akkor néhány link: 

Reggeli tornát tartanak minden hétköznap reggel 7:40-től a DVSC kézilabdásai:

Most ingyenes használati és gyakorlási lehetőség általános 1.-2.-os általános iskolásoknak: Kismatek

 Itt a "Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig" című kiállatáson barangolhatunk a Magyar Nemzeti Galériában: Virtuális kiállítás

Itt pedig néhány magyar alkotásról tanulhatunk: Tíz magyar festmény

 Április 16-ig ingyenesen kereshetünk az Arcanum oldalán is ahol, folyamatosan bővülő tartalommal tudományos és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, valamint lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények érhetőek el.

Itt ingyenesen letölthető kifestőkönyveket találsz múzeumokból: Kifestők

 ------

Vigyázzatok egymásra!

6 játék tabletre, telefonra

Arra gondoltam, hogy ma olyan játékokról írok, amiket mi itthon vagy várakozás közben is szoktunk játszani. Ami fontos bennük, hogy még az egyszemélyes játékokat is lehet ketten együtt. Nem újak, de talán érdemes lehet őket letölteni.

bartimagdolna_jatekapp.jpg

Candy Crush Saga: ez egy cukorkagyűjtögetős játék (nem egy új találmány), de elég hangulatos és a haladással egyre több izgalmas új "íz" kerül a pályára.

Egyébként most, hogy a ehhez a bejegyzéshez kerestem videót, megtaláltam a hivatalos intrót is, ahol értelmet nyertek számomra a játékban hallható hangok és testet öltöttek a szereplők is:


Minecraft: ezt a játékot szerintem mindenki ismeri vagy legalább hallott róla. Tudom, ez fizetős, de felhasználónként néhány ezer forintért letölthető. Ami nagyon jó benne, hogy multiplayer funkcióval bír, tehát hálózaton keresztül többen is játszhatjuk egyszerre. A bátrabbak szerverre is csatlakozhatnak, ahol más országból kapcsolódókkal is együtt játszhatnak. Bár az igaz, hogy az "arc és név nélküliség" itt is tudd "meglepetéseket" okozni, ugyanúgy, mint máshol is az online világban. Lehet békés és túlélő módot is választani. Én sokáig csak a békés módban próbáltam, de be kellett lássam, hogy az Ender Sárkányt legyőzni izgalmas feladat, még akkor is, ha sajnáltam szegényt. De egész városokat építeni sem piskóta.

Ink.Inc: ez a játék inkább a rajzolni szerető embereknek jelenthet kikapcsolódást. Egy tetkós szalonba jönnek különböző emberek tetováltatni. A minták pedig egyre nehezebbek. Ami még viccesebbé teszi az egészet, hogy rezeg a tablet is, miközben rajzolsz.

Creative Movie Maker for Kids +4: ezzel az alkalmazással animációkat, akár saját meséket is lehet készíteni. A felhasználható hátterek és karakterek, zenék felhasználásával leginkább. De azért minimális módon bele is lehet rajzolni vagy saját háttérképet is lehet használni. Nekünk még saját hangot is sikerült felvenni hozzá (teljesen véletlenül). Így a karakterek akár beszélhetnek is mese közben. Egyszerű a használata. Csak néhány ötlet és fantázia kell hozzá.

Draw car: nagyon vicces és izgalmas játék egy picit nagyobbaknak már. Neked kell megrajzolnod az autó alakját, testét (csíkját) és ezt menet közben változtatni is kell vagy legalábbis célszerű, mert nem minden alakkal lehet az egész pályán végigmenni és múlhat rajta a sebesség is. Ez utóbbi pedig, egy verseny esetében nem egy utolsó szempont. A bónuszpályánál is érdemes jól megválasztani a formát, hogy minél több aranyat lehessen gyűjteni.

Hoop stars: ez is verseny. Egy úszógumival úgy kell pattogni, hogy átforduljon a pálya különböző pontjain megjelenő golyón. Ez szerintem az a kategória, amit egyaránt lehet utálni és nagyon szeretni is.

A fenti játékokat mi együtt szoktuk játszani. Vagy felváltva, egymás mellett ülve és egymásért izgulva, miközben nevetünk vagy bosszankodunk. Vagy bele-belenyúlva úgy, hogy hol az egyikünk, hol a másikunk vesz észre jó megoldást (Candy Crash), miközben beszélgetünk is.

A Minecraftnál pedig együtt győzzük le az Ender sárkányt. És ezt akár többen is megtehetik egyszerre.

Győzzük le együtt a "sárkányt"!

------

Most lehet, hogy egy kicsit lasabban fog alakulni, de azért továbbra is 2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

 

----------

és

Gondolkodj képekben!

Interjú Ráduly Csabával a Mirr-Murr illusztrátorával

És most következzen egy újabb interjú a Látszol oldalán. Aki már hosszabb ideje követi a blogot az valószínűleg találkozott már az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatommal. Ennek a hagyományát idén is folytatom egy különleges hívószó égisze alatt, ez pedig a KÖNYV. Hozzám többféle stílusú, témájú könyv áll közel, mégis (élethelyzetemből adódóan) az egyik legközelebbi kategória a gyerekkönyvek. Így találkoztam össze néhány évvel ezelőtt Ráduly Csaba illusztrációival is egy mesekönyv sorozatnak, a Mirr-Murr kalandjai oldalán, aminek szomorú aktualitása, hogy a mesék írója, Csukás István idén februárban hunyt el 83 évesen.

Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében Ráduly Csaba illusztrátor válaszol a kérdéseimre:

csaba.jpg

Ráduly Csaba

Barti Magdolna: 1. Kérlek, mesélj egy kicsit a Mirr-Murr kalandjai című könyvek készítéséről! Hogyan zajlottak a munkafolyamatok? A karaktereknek már volt előélete, talán-e miatt súlya is. Nem volt ijesztő őket újraalkotni?

Ráduly Csaba: Illusztrátorként töltött éveim alatt ez volt az egyik legnehezebb feladatom, de ezt nem technikailag értem. Amikor a Könyvmolyképző Kiadó felkért a Mirr-Murr sorozat első kötetének illusztrálására, nagyon megtisztelőnek éreztem. Ahogy újranéztem az eredeti bábfilm epizódjait, rögtön felelevenedtek bennem a szereplők, a gyermekként megélt hangulat. Mikor leültem vázlatokat készíteni, még könnyen ment. Nagyon szeretem ezt a fázist a munkáim során. Viszont amikor elkezdtem felvinni a színeket, sorra ugyanabba a hibába estem az első rajzoknál. Nem tudtam kilépni a fejemben már létező „megfakult” világból. Ha egy új mese látványvilágának megalkotásán dolgozok, az valahogy önmagát hozza létre a fejemben olvasás közben. De itt ez a szabadság nem volt meg. Kicsit meg kellett magam erőszakolnom, hogy a kopott színek helyett egy mai gyermek számára élvezhető - és a kiadó által támasztott szempontoknak megfelelő - mesekönyv születhessen.

Azért is volt nehéz ez a feladat, mert minden illusztrációs munka során van egy pillanat, amikor érzem, hogy ez jól fog sikerülni, azt, hogy büszke leszek rá. És ezúttal ez a pillanat kicsit később jött el, mint máskor. Sokáig olyan érzésem volt, mintha elrontottam volna, mintha elvettem volna az értékéből azzal, hogy a szürke csacsit kékre színeztem. Úgy gondolom, kellő tisztelettel álltam a feladat elé, hiszen a Mirr-Murr kötetek után volt szerencsém A legkisebb ugrifüles sorozat illusztrálásához is.

B. M.: 2. Hogyan jöttek a mesekönyvek? Milyen érzés volt az első?

R. Cs.: Egész kis korom óta rajzolok. Rengeteget másoltam, főként mesefigurákat, akcióhősöket. Aztán gimnázium alatt már jöttek a saját figurák, karikatúrák. De pályaválasztásnál az ember nem áll a szülei elé azzal, hogy én mesefigurákat akarok rajzolni. Így ez akkor megmaradt hobbinak. Bár nem kerültem nagyon messzire, hiszen az iskolák után dekoratőrként és grafikusként dolgoztam évekig. Majd 10 év után hirtelen ötlettől vezérelve készítettem egy illusztrációs portfóliót és szétküldtem azoknak a kiadóknak, akik mesekönyvekkel is foglalkoznak. Persze nem érkezett válasz és fél év csend után kicsit megkopott a lelkesedésem.

2014 karácsonya előtt két hónappal kaptam egy üzenetet, hogy egy készülő könyv illusztrátora betegség miatt nem tudta vállalni a munkát és lehetőséget kaptam akkor átvenni a helyét. Ez a könyv volt Ferenczi Szilvia Pormanó felbukkan című könyve. Életem első illusztrációs munkája. A könyv, ami következő év elején a Könyvek Viadalán az év mesekönyve díjat nyerte. Ezzel elindultam ezen az úton.

B. M.:  3. Mit gondolsz, egy gyerekeknek szóló könyvet nehezebb illusztrálni, mint egy felnőtteknek szólót? Van egyáltalán különbség közöttük?

R. Cs.:  Egészen más szempontok alapján alkotok, ha nagyobb gyerekeknek, vagy felnőtteknek készítek illusztrációkat. Valamiért engem főleg a legkisebb korosztály számára szóló könyvekkel találnak meg a kiadók. Számomra egyébként ez jelenti a nagyobb kihívást. Vicces, de éppen a szabadon szárnyaló fantázia az, amiből nekem kevés adatott. A felnőtt illusztrációknál tudok támaszkodni a technikai tudásomra, a látványos megoldásokra. Arra, hogy emlékezetből szinte bármit le tudok rajzolni, amit már láttam. Viszont a piciknek szóló könyveknél nem az az érdekes egy gyermek számára, hogy négy lába van e az asztalnak. A textúrák, a mozdulatok, az apró részletek és azok a dolgok, amiket csak sejtet egy egy rajz. Irigylem azokat az illusztrátorokat, akiknél ezek maguktól jönnek. Nekem ezeket tudatosan, néha kicsit erőltetve kell belecsempészni a munkáimba. De folyamatosan dolgozom rajta, hogy ez ne így legyen. Sok időt töltök azzal, hogy mások illusztrációit tanulmányozom és keresem önmagamat bennük.

B. M.:  4. Úgy tudom, hogy te magad is apuka vagy. A személyes élmények, tapasztalatok mennyire vannak jelen a munkáidban? Van olyan, aminél úgy érezted, hogy a személyes tapasztalat birtokában sokkal könnyebb "megfogalmazni" a képet?

R. Cs.:  Ez az a kérdés, ami rendszerint felmerül az életem során. Kézenfekvő, adja magát a válasz. Én is így gondoltam sokáig. Szerettem volna magam olvasni a kisfiamnak azokból a könyvekből, amiket illusztrálhattam. Szerettem volna elmesélni neki, hogyan készültek a rajzok, vagy azt, hogy minden könyvbe belerejtem a születési dátumát. A kisfiunk, Barnus 5 és fél éves. Autista. Egészen más dolgokra tanít meg, mint azt hittem, vagy reméltem. Megváltoztatott, megtapasztalhattam egészen különleges dolgokat mellette. Talán az előző válaszban említett szárnyaló fantáziát tőle kapom majd meg.

B. M.:  5. És az utolsó kérdés, amit az olvasók mindig szívesen olvasnak. Biztosan van neked is egy vicces vagy kedves történeted, amire szívesen gondolsz vissza a munkáddal kapcsolatban! Egy karakterről, egy meséről vagy egy képről akár.

R. Cs.:  Ez nem egy konkrét pillanat, inkább egy visszatérő motívum a munkám során. Mikor egy könyvvel elkészülök, nyomdába küldés előtt meg szoktam kérni a páromat, hogy nézzük át együtt a rajzokat, nem maradt-e valami hiba, baki, amit rajzolás közben nem vettem észre. És rendszerint minden alkalommal találunk valami égbekiáltó, azonnal észrevehető dolgot, mint az egylábú szereplő, vagy a két képkocka között indokolatlanul átöltözött főhős. És persze mikor kézbe veszem a kész könyvet kinyomtatva, rögtön ott nyitom ki, ahol még találok valami apró hibát. Jókat szoktunk rajta mosolyogni.

 B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! Sok sikert és alkotó erőt kívánok!

Ráduly Csaba portfóliója: www.barnagrafika.myportfolio.com

------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

A regényírás szakaszai

2020 a könyv éve nálam erről itt írtam egy bevezetőt: KÖNYV.  Most megint az írás folyamatáról írnék egy kicsit azért, mert számomra roppant tanulságos és érdekes folyamat ez az egész. Ha úgy veszem a dolgot, már 28 éve írok, de ha a gyerekkori ez meg azt leszámítjuk, komolyabban véve, kisebb-nagyobb szüneteket leszámítva 10-12 éve. Viszont, ilyen hosszú szöveget, regényt még nem írtam. Ez egy teljesen új terület számomra. Így, nem csak írok, nem folyamatosan gondolkodom is rajta.

Úgy, mint pár napja is:

Kézzel írni, olyan mintha rajzolnék.

Egyébként mennyire fura dolog ez. Belegondoltál már? Én most kézzel írás közben. Gondolok valamit, hallom a fejemben a gondolatot vagy inkább mondom (diktálom) magamnak és a gondolattal párhuzamosan mozog a kezem a papír felett. Alakokat formál, amik betűvé lesznek. A betűk szavakká, azok mondatokká válnak és végül összeállnak egy hosszabb szöveggé.

Az utóbbi héten leálltam az írással, mert engem is az foglalkoztat, ami szinte mindenkit az egész világon. Az új vírus. És nem vagyok nyugodt. Látom magam körül az emberek reakcióit. Látom, ahogy gúnyolják egymást. A "hívők" és a "nem hívők". Mire jó ez? Nem értem.

Ezért inkább újra a saját dolgaimmal foglalkozom intenzívebben. Visszatértem az íráshoz is.

Nálam a regényírás több szakaszból áll:

  1. Először többnyire kézzel írok. Leülök és írom a történetet, mintha mesélnék valakinek.
  2. Azután ezt begépelem. Gépelés közben már van olyan rész, amit átírok, átfogalmazok az első variációhoz képet.
  3. Ezt egy doksiba gépelem, aminek az elején szerepel egy kezdetleges szinopszis. Ennek annyi a értelme most, hogy mutatja a honnan hová és néhány főszereplő.
  4. Alatta van egy megjegyzés rész, itt azok a menet közben eszembe jutó ötletek, gondolatok szerepelnek. Ezek még nem biztos, hogy felhasználásra kerülnek, de leírás nélkül biztos, hogy elfelejteném őket.
  5. Utána gyűlnek felsorolva és bővülve, ahogy haladok a szereplők és helyszínek nevei, jelentésekkel, magyarázatokkal kiegészítve.
  6. Ezek után pedig indul a történet, a begépelés időpontjával jelölve a haladást, a könnyebb követhetőség miatt.

Az így írt új fantazy regényemről és -ből osztok meg gondolatokat, apró részleteket az Instagram oldalamon, az alábbi videós bejegyzések alatt (már van 3): 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ha hosszabb ideje követed figyelemmel a bejegyzéseimet, talán emlékszel rá, hogy az előző évben könyvírásba fogtam. � Az egyik ilyen könyv (a háromból, az egyik) alakulásának a történetét, egy-egy mondatot belőle és a hozzá kapcsolódó élményeimet fogom itt megosztani, bízva benne, hogy nem csak szórakoztató, de talán tanulságos is lesz valakinek. Ha kíváncsi vagy rá, keresd a hírfolyamban mindig ezt a képet, videót. � Hogy miért ez a kép? Mert ez és a hozzá kapcsolódó élmény nagy szerepet játszott bennem a történet hangulatában és egy nagyon fontos helyszín leírásában. Bár ez nem az első könyv helyszíne, talán megbocsájtható nekem ez a csúsztatás, mert az első részletek egy része ehhez kapcsolódóan született és innen indult el bennem a történet fonala és talán véglegesnek mondható váza, ami aztán végig kíséri a Vándort és társait, akikkel az Úton találkozik majd. Egyébként ezt a videót 2017 január elején Fonyódnál a Balaton jegén készítettem. Amiről körülbelül mostanáig azt gondoltam, hogy soha többé nem szeretnék oda kimenni ilyen szélben és hidegben, annyira átfagytam akkor. A széltől folyó könnyeim is azonnal elkezdtek az arcomra fagyni. És tudod: Gondolkodj képekben! �

Barti Magdolna (Látszol) (@barti_magdolna) által megosztott bejegyzés,

Könyvvel és könyvírással kapcsolatos egyéb bejegyzéseket is találhatsz még az Instámon. �

Itt a blogon az interjúk között találhatsz kapcsolódó tartalmat: ITT. És, ha már az interjúknál tartunk, halkan megsúgom, hogy már 4 újabb interjú esetében csak a válaszra várok és további 6 már készülőben. �

Szóval, mindenképp érdemes visszatérni olvasni!

A LÁTSZOL Instagram oldalt itt találod.

----

Gondolkodj képekben!