gondolkodj képekben

L á t s z o l

Még egy kis online kirándulás

2020. április 30. - BartiMagdolna

Az őszi Pilisben kirándultam ma, gondolatban.

teve_03.jpg

Ég és föld

Teve-szikla, "Egri" vár és környéke (galéria)

teve_07.jpg

Pilis

----------

És tudod: Gondolkodj képekben!

Interjú Baracsi Gabriella illusztrátorral

Az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatom következő része máris megérkezett. És ne feledjétek az idei év témája a KÖNYV. A mostani interjú kérdéseit Baracsi Gabriella - Gabillusztrátornak tettem fel.
Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében ő válaszol a kérdéseimre: 

94182878_670809277028044_5028294302791368704_n.jpg

Baracsi Gabriella - Gabillusztrátor

Barti Magdolna: Illusztrátorként dolgozol, de honnan jött ez az egész, hogyan alakult ki, hogy te valóban ezzel fogsz foglalkozni?

Baracsi Gabriella: Még a 2000-es évek elején rajzfilmanimátorként dolgoztam, de a 2008-as válság idején eléggé bedőlt ez a szakma, legalábbis az országnak annak a felén, ahol én dolgoztam. Úgyhogy egy darabig csak keresgéltem, hogy mit is dolgozhatnék. Először csak képregényes munkák adódtak, illetve egy tankönyvkiadónak dolgoztam, de egyik sem tetszett igazán. Akkor még nem volt igény arra, hogy meséket illusztráljak, azokat inkább csak magamnak kedvtelésből készítettem. Létrehoztam ezeknek a munkáknak egy oldalt a Facebookon. Eleinte „egyszerű rajongók” találtak rám és gyorsan nőtt a közösség. Közben többször is fel akartam hagyni a rajzolással és olyankor ez a közösség lendített át a mélypontokon. Akkor kezdtem el már megírt könyvekhez illusztrálni, mikor a kiadók is rám találtak. 

B. M.: A Facebook és Instagram oldaladon most naponta osztasz meg kis rajzolós feladatokat kedves karakterekről. Én pár évvel ezelőtt Perecre a csíkos cicára figyeltem fel először. Te emlékszel még az elsőre? Milyen érzéssel készítetted a legelső karakteredet, amit nem csak úgy a fióknak, hanem másnak készítettél? 

B. G.: Nem emlékszem konkrétan a legelsőre, mert már szinte gyerekkoromtól kezdve rajzoltam másoknak is. Mindig kihívásnak éreztem azt, hogy más szavai mögött megtaláljam azt, amilyennek ő látja a karakterét, hogy úgy rajzoljam meg, ahogyan más elképzeli. Ez számomra mindig egy izgalmas játék.

B. M.: Készítesz saját magadnak, de tervezel megrendelésre is képeket, karaktereket. Van-e különbség a két munkafolyamat között?

B. G.: Ez elég sok mindentől függ. Amikor magamnak rajzolok, akkor az elképzelésem szerint alkotok. A megrendelésnél is nagyjából ez a helyzet, azonban a gondolataimat befolyásolják az ő szavai. Szükséges továbbá a folyamatos egyeztetés is, ami miatt a rajzolás folyamata lassabb és előfordul, hogy kompromisszumot kell kötnünk. A legutóbbi megrendelés alkalmával, én egy karaktert tetoválásokkal képzeltem el, ám a megrendelő annyira viszolygott a tetoválásoktól, hogy azok nélkül kellett megrajzolnom a karaktert.

De az egész attól függ, hogy mennyire tudunk egymásra hangolódni a megrendelővel. Van, hogy kifejezetten inspirál, azonban olyan is előfordulhat, hogy lassítja a munkát, sőt, teljesen ellehetetleníti.

B. M.: Van-e valami saját, „titkos” bevált módszered az „ihlet” előhívására? Van-e ilyesmire szükséged egyáltalán vagy számodra minden ötlet azonnal jön és csak finomítani kell a dolgokon?

B. G.: Én általában azzal szoktam küzdeni, hogy túl sok ötletem van és van, hogy pont azért nem tudnak megvalósulni, mert mind ott zsizseg a fejemben. Rájöttem, hogy ezen egy naplózási módszer tud segíteni. Először válogatás nélkül igyekszem kiírni magamból a képeket, aztán hagyok neki némi időt, hogy kikristályosodjon, leülepedjen, kicsit konkretizálódjon. A folyamat alatt némelyik ötlet elhalványul, míg mások erősödni kezdenek. Amiket végül megtartok, elkezdem részleteiben is végiggondolni és a fontos szempontokat lejegyzetelem. Ilyenek például a színkombinációk, kompozíció, technikai megoldások, arányok, részek kidolgozottsága, egyszerűsítése, de akár a vonalak milyensége is szóba jöhet.  Ezek után jöhetnek a vázlatok, próbálgatások, amik újabb ötleteket hozhatnak. Ha közben elakadok vagy tanácstalanná válok, akkor sokat segít, ha bevonhatok valakit és megbeszélhetem vele az elképzeléseimet. (Ez általában a lányom.) Ha sehogy sem jön az ötlet, az azt jelenti, hogy túl kimerült vagyok. Ilyenkor már csak a kirándulás segít, leginkább a természetben, valami csendes helyen. 

B. M.: Elmesélnél nekünk egy számodra kedves vagy vicces történetet, amelyik valamelyik karaktereddel, munkáddal kapcsolatban született?

B. G.: Számomra mindig azok a legmeglepőbb dolgok a munkámban, amikor másokat inspirálok vele. Van például egy karakterem, Virágbari, aki nagyon hamar sok embert ihletett meg. Így születtek amigurumi figurák, versek, több mese és még egy dal is az ő hatására. Kelt már életre festményem nemezfigura formájában is. De ugyanilyen kedves számomra, mikor azt kérik, hogy készüljön történet a karaktereimhez, rajzaimhoz és legyen belőle könyv.

Nekem Perec története volt a legviccesebb, mert én igazából sosem akartam macskát, mert nem vagyok a rajongójuk, de valahogy mindig került az életembe egy-egy. Emiatt aztán állandóan összetűzésbe kerültem velük. Perec tulajdonképpen ezeknek a vitáknak a mementója és gondoltam, hogy majd az emberek osztoznak velem „macskautálatomban”, ehelyett odavannak a „kis csíkos rohadékért”. Teljes egészében vele szimpatizálnak és nem velem…

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat!

Baracsi Gabriella Facebook oldala

Baracsi Gabriella által illusztrált könyvek közül néhány:

Remy Mazel: Pfuj

Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Újratervezés

Honfi Gyöngyi – Vizslaságok

Αργυρώ Πιπίνη - Ο ευτυχισμένος πρίγκιπας

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Hiányoznak a nagy kirándulások

Mi, családilag sokat kirándultunk korábban. Most ezek, a helyzetre való tekintettel vagy inkább kényszer miatt elmaradnak, eltolódnak. Egy ilyen alkalom számomra mindig felér egy meditációs gyakorlattal. Ezek most nagyon hiányoznak, ezért elővettem a régi képeket.

Solymár közelében jártunk egy elhagyott bányató környékén, ahol a következő képeket is készítettem.

4_2.jpg

Nagyon hangulatos volt. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy meg volta hely sajátos hangulata. Mintha egy másik bolygóra csöppentünk volna.

1_2.jpg

Iszap, sár, homok, víz, kövek és némi növényzet.

3_2.jpg

Ilyen alkalmakkor igyekszem magamba szívni a tájat, amennyire ez egy kisgyerek és egy kutya mellett lehetséges és átadni magam egy üres, tiszta csendnek.

2_2.jpg

Alkotói munkám során van néhány hely, ahová ismétlődően el szoktam menni. Mert érdekel a változása vagy éppen változatlansága. Kíváncsi vagyok arra, hogy ugyanúgy hat-e rám következőleg is, mint az előtte lévő alkalommal. És vajon "meg tudom-e fogni" újra és újra? Vagy csak kapálózok össze-vissza és utána bután bámulom az üres kezeimet?

...hát... így...

----------

És tudod: Gondolkodj képekben!

Több, mint egy hónapja

Itthon. Nem tudom, ki hogy van vele, de én elfáradtam. Elfáradtam az online hírek olvasásába, az "aktualitások" követésébe. A hol, hányan és mennyien még adatok figyelésébe. Nem akarok már róla tudni. Persze, fontos és észben kell tartani, de, hogy ezzel foglalkozzak egész áldott nap..., hát köszönöm szépen, de nincs hozzá sem kedvem, sem energiám már.

6_1.jpg

Igen, mi is megteszünk itthon mindent, amit a helyzet megkíván: maradunk, rendelünk, ha tudunk (bár a legutóbbi nagy multinál a maszk nélküli és a kosztól fekete kesztyűben élelmiszert átadó ember, némiképp elgondolkodtatott - miközben közel egy hónapot vártunk az átadásra).

Szóval, elfáradtam. Inkább kikapcsolom a netet, a család legkisebbjével megértjük és megoldjuk a tananyagot naponta. Ami előfordul, hogy cirka 5 óra alatt készül el, mert hajtunk, hogy ne tartson estig. Aztán játszunk vagy beszélgetünk vagy csak ülünk a saját kis dolgunk felett. De ilyenkor már új dolgot létrehozni, alkotni, írni csak keveset bírok és azt inkább papíron, mert jólesik a csend, a madarak csicsergése az esti órákban az erkély felől.

Jólesik a szó szoros értelmében véve kikapcsolni. (Szerencsés és hálás vagyok, hogy megtehetem.)

Ilyen kikapcsolódás volt vasárnap az is, hogy reggelire pogácsát sütöttem. Valami sósat szerettünk volna és volt egy jó adag túró a hűtőben, ami nagyon nem akart elfogyni, pedig már igencsak muszáj lett volna a ráírt dátum alapján, így kerestem egy receptet a neten, amit aztán készítés közben önkényesen átalakítottam és ez lett belőle:

Túrós, sajtos pogácsa

20200419_113748.jpg

Hozzávalók:

  • 450 g túró
  • 20 dkg margarin / vaj / zsír
  • fél kiló liszt
  • egy nagy evőkanál tejföl
  • egy sütőpor
  • 2 egész tojás (egy a tésztába és egy a kenéshez)
  • só ízlés szerint
  • reszelt sajt a tetejére
  • összegyúrási idő kb. 15-20 perc
  • sütési idő 20-30 perc
  • 180 °C

Készítése:

A készítése roppant egyszerű. A túrót egy tálba kivéve villával összetörtem, majd beleütöttem egy egész tojást és a sót, jól összekevertem őket. Ezután rászórtam a lisztet, a sütőport és az olvasztott margarint és mivel kicsit keménynek éreztem a tésztát, tettem még bele egy jó kanálnyi tejfölt is. Így utólag gondolkodva, mehetett volna bele több is, azt hiszem, mert a tészta viszonylag tömör lett. Majd kis golyókat (3-4 cm) formáztam, amit összenyomva tettem a margarinnal kikent tepsibe. Ezután megkentem a felvert tojással a tetejüket és rátettem a reszelt sajtot. Zárásképp az előmelegített sütőben 20-30 percig sütöttem. Ha már a teteje szép aranybarna, biztos jó. Ebből az adagból Kb. 70 db kicsi pogácsa lett. Sütés közben fogyott ezért nem tudok pontos számot.

Legközelebb azt hiszem, a tésztába is teszek majd reszelt sajtot, meg némi plusz fűszeren is gondolkodom (paprika, köménymag, bors). De simán el tudom képzelni olajbogyó darabkákkal, szárított paradicsommal vagy márványsajttal megbolondítva is.

És leves vagy saláta mellé is fogyasztható szerintem.

Szóval, aki kedvet érez próbálja ki nyugodtan, bátran, érzéssel a saját ízlése szerint alakítva.

Jó étvágyat kívánok!

---------

Ha kíváncsi vagy további receptekre a Látszol blogon ide kattintva találsz még párat.

----------

És Gondolkodj képekben!

Interjú Berg Judittal

Az idei év hívószava itt a blogon a KÖNYV. Ennek szellemében készülnek most az interjúk is. És az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatom következő része máris megérkezett. És ne feledjétek az idei év témája a KÖNYV. Ezért a mostani interjú kérdéseit Berg Juditnak tettem fel.

Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében ő válaszol a kérdéseimre:

93189122_697374751086842_2178017953486733312_n.jpg

Berg Judit

(Fotó: Kenéz Kíra)

Barti Magdolna: 1. Mi az esti mesefelolvasós időszakunkban találkoztunk először az általad írt történetekkel. Rumini kalandjairól szóló sorozatot egymás után olvastuk el. Most pedig a legújabb részét írod, ráadásul nem is akárhol, Peruban. A járvány miatt rekedtél ott. Ez a mostani állapot mennyire befolyásolja az írói hangulatodat? Vannak esetleg ottani helyszínek, történések, amiket valamilyen formában a könyvbe is áthozol?

Berg Judit: Időközben hazaértünk Magyarországra, és jelenleg a két hét hatósági karantén idejét töltjük, de sok élményt hoztam magammal Peruból. A járvány kitörése és az ország váratlan, teljes lezárása is sok érdekes tapasztalatot hozott: európaiként a helyiek abszolút bűnbakként kezeltek minket, mintha két lábon járó vírushordozók volnánk mindannyian, és a média erős uszításának hála megtapasztaltuk, milyen üldözött, el nem fogadott, rettegett kisebbségnek lenni egy idegen országban. Ennek tükrében még erősebben érzem, milyen fontos a mai gyereknek megtanítanunk az elfogadást, toleranciát és a másik ember tiszteletét. De, ami igazán hatott rám Peruban, az a természet. Az Andok öt-hatezer méter magas csúcsai, a kanyonok, szakadékok, vad vízesések és az Altiplano fennsíkjai, ahol szinte képtelenség légszomj nélkül sétálni. Ezek az európai szemnek teljességgel idegen, fenséges tájak egész biztosan be fognak kerülni valamelyik könyvembe.

B. M.: 2. Hogyan születnek az új történetek, karakterek? Amikor leülsz írni már tudod, hogy miről szól majd a történet, elejétől a végéig látod magadban az egészet vagy időközben alakulnak a dolgok?

B. J.: Általában előre megtervezem a könyvet, kitalálom a fő karaktereket, a helyszíneket, a világot, ahol történet játszódik majd a fő állat- és növényvilággal, a tájjal és lakókkal. Ugyanígy eltervezem előre a fő konfliktusokat és rejtélyeket, szóval felépítem a történet vázát, kialakítom a dramaturgiai ívét, hogy tudjam, honnan hová kell eljutnom. A részleteket, apróbb fordulatokat viszont mindig írás közben találom ki, sok ötlet rám is a meglepetés erejével hat, de ezek a friss gondolatok és szikrák adják végül a regény dinamikáját.

B. M.: 3. Hogyan születnek sz illusztrációk a könyveidhez? Mennyire veszel részt a kialakításukban?

B. J.: A legtöbb illusztrátorommal megbízható, régi, jó munkaviszonyban vagyok, némelyekkel pedig barátok is lettünk. Megtanultam elfogadni, hogy ők ugyanúgy önálló, művészi munkát végeznek, amit nem lehet a végsőkig kontrollálnom. Sokszor előfordul, hogy egy szereplőt vagy helyszínt nem pont olyannak ábrázolnak, mint ahogy én eredetileg elképzeltem, de ilyenkor az ő rajzaik is beépülnek a tudatomba. Persze ha valamivel nagyon nem tudok azonosulni, meg szoktam kérni, hogy rajzolják újra. Azt is megtanultam, hogy amihez ragaszkodom, azt bele kell írnom a szövegbe. Ha nem szeretném, hogy főszereplőm szőke legyen a rajzon, muszáj megemlítenem, hogy valójában fekete, nem elég, ha én így gondolok rá. Időnként kérem, hogy bizonyos jelenet vagy szereplő feltétlenül jelenjen meg a rajzokon, de igyekszem szabad kezet adni az illusztrátoroknak, amennyire lehet.

B. M.: 4. Van-e olyan mese-, történet gondolat a fejedben, ami teljesen új, esetleg teljesen más mint az eddigiek? Tervezel-e új karaktereket, új világot létrehozni?

B. J.: Jelenleg inkább a meglevő sorozataimnak tervezek folytatást – lesz még Rumini, Lengemesék, Két kis dínó, Maszat, Sári, de ha minden jól megy, a Driftert és Az őrzőket is folytatom majd. Persze ezek mindegyikében lesznek új helyszínek és karakterek, de nem kell teljesen új világot teremtenem. Vágyom arra is, de a következő egy-másfél évben erre biztosan nem lesz időm.

B. M.: 5. Elmesélnék nekünk egy számodra kedves vagy vicces történetet amelyik valamelyik könyveddel, karaktereddel, a munkáddal kapcsolatban született? Köszönöm szépen a válaszokat!

B. J.: Sokféle módon köszönnek vissza az általam írt mesék. Egyszer a barátaim kislánya azzal fogadott sírva, hogy Rumini meghalt. Csak néztem döbbenten, én elég biztos voltam benne, hogy Rumini él és virul. Aztán kiderült, hogy Bogi az aranyhörcsögét nevezte így, aki aznap valóban megtért az örök gabonamezőkre. De találkoztam már boldog családokkal, ahol a játék Cipelő cicák elkészítése óta valóságos csodák történtek, sőt, olyan szülőkkel is, akik a két kis dínó történetek olvasása után vitték el a gyerekeiket Krétára, hogy megnézzék, valójában milyen labirintusban is élt a Minótaurusz, akit Trikó és Nyamm következetesen miniszaurusznak hitt.

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! 

(a fotó felhasználása Berg Judit engedélyével történt)

Berg Judit Facebook oldala

Innen letölthető Berg Judit: Rumini című meseregényének rádióváltozata

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

BESZÉLJ A GYEREKNEK A MOSTANI HELYZETRŐL!

Nem akarom én ezt a témát mindennapossá tenni itt a blogon, de úgy érzem, erről még muszáj írnom.

BESZÉLJ A GYEREKNEK A MOSTANI HELYZETRŐL!

Félre értés ne essék, nem, nem kell doktori értekezés, latin tudás és hasonlók. Egyszerűen, csak az ő nyelvére lefordítva, tényeket közölve magyarázd el neki, mi folyik körülötte. EZZEL MINDENKINEK SEGÍTESZ, hidd el!

Tudod mit láttam tegnap, mikor levittem a kutyát az esti sétájára este 7 után? A ház melletti legnagyobb zöld területen, egy kis dombon, ami szánkózáshoz, sárány eregetéshez, focizáshoz és egyéb szabadidős tevékenységhez van hozzászokva, egy kisebb csoport üldögélt (5 fő), valószínűleg egy család. A domb másik felén egy anyukaszerű nő tornázott, eközben két 6 éves forma gyerek őrült módon szaladgált a dombra fel és onnan le. Ez utóbbit egyébként nagyon is meg tudom érteni. A gond viszont abból adódott, hogy a két gyerek egyfolytában a fűben ülő csoport felé szalad, már-már beléjük botolva. Akik az egyik ilyen futás után felpattanva elkezdtek a két gyerekkel üvölteni: Menjetek innen! Ne gyertek közelebb! Menjetek innen! Mit csinált eddig az anya? És miért nem mondta el nekik domblátogatás előtt, hogy most másképp működnek a dolgok? Hogy új szabályok szerint sétálnak.

Minden esetre, az üvöltözős csoport tegnapi helyén ma szemétkupac éktelenkedett reggel. Talán a területfoglalásukat akarták így jelezni.

A másik, amit tapasztaltam, hogy vidám családok száguldoznak biciklivel a járdán, egész idő alatt végig csengetve, míg mi a kutyával kiállunk (ugrunk?) az útra, hogy elférjenek.

Majd néhány méterrel később egy biciklis 4 éves körüli kisgyerek, aki a kocogó apját kísérte annyira lerökönyödött a maszkom láttán, hogy nem mert tovább menni az úton.

12 emberrel találkoztam fél óra alatt. Maszk egyikükön sem volt.

(Most "hívott" az egyik párt elnöke telefonon. Vidáman közölte, hogy ő még nem kapta el a vírust. Vele örültem, majd mielőtt folytathatta volna kinyomtam. Bocs.)

5_1.jpg

Amit mi igyekszünk itthon megcsinálni:

  1. A napirend kialakítása: nos, ez nagyon szépen hangzik, de nem így működik. Először próbáltuk a szokásos" napi ritmust kialakítani itthoni tartózkodással. Rendesen belefeszültünk. Azután a család és az egyének bioritmusát :P figyelembe véve. Ez lett a másik véglet. Most valami középút látszik megvalósulni, így két hét után. Úgy néz ki, hogy a kutya is ennyi idő alatt fogta fel, hogy megváltoztak a dolgok és ő is elkezdett alkalmazkodni hozzá.
  2. Változatos és rendszeres étkezés a lejárati dátumokkal való sakkozással: ez pedig folyamatos leltározással és észben tartással jár. Célszerű úgy kialakítani, hogy kétnaponta legyen csak főzés, már csak a helyiségek foglaltsága miatt is. Nálunk mindenkinek jut egy helyiség (szerencsére), a kutya pedig az összekötő szál.
  3. Mindenkinek legyen feladata, saját és akár rendszeres: feladatok nélkül már megőrültünk volna, azt hiszem. Az se baj, ha ez a feladat új a korábbiakhoz képest.
  4. Alkalmazkodunk: ami sokszor erőn felüli, de nem maximális és nem vég nélküli. Most is szükség van néhány perc egyedüllétre, ha több nem is jut éppen. Nagyon fontos megoldani, hogy legyen, talán még fontosabb, mint előtte. Bezárva hetekig, hónapokig egy kicsi helyre több ember, erőt próbáló feladat. Kell, hogy teret adjunk egymásnak, amennyire lehet és amennyire egészséges.
  5. Türelem, türelem, türelem, önuralom, figyelem: ez a kulcsa mindennek, azt hiszem. Azért, hogy éppen aki fent van, az legyen türelmes ahhoz, aki lent és segítsen, ha tud. És a szerepek cserélődnek időnként.
  6. És Nagyon sokat beszélünk egymással és beszélgetünk!

Beszéljetek, beszélgessetek a gyerekeitekkel! #vigyázzunkegymásra

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!