Be kell valljam, az egyik mániám a jó papírból készült vázlatfüzetek, noteszek, amikbe írhatok, jegyzetelhetek, rajzolhatok is akár. És ha még a megtervezésével, kivitelezésével is valami pluszt mutat, teljesen elvesztem. Ráadásul számomra az is fontos, mert szeretem mindig mindenhová magammal vinni - van, hogy egyszerre három is van nálam - hogy, kisebb méretű legyen, kényelmesen, akár a fotóstáska zsebébe is beférjen. Ezért is követem évek óta Baglyas Erika és a Dot for You csapatának munkáját.

Engem a "Labirintus notesz" fogott meg két éve, miután kijöttem az MNG kiállítóterméből ahol éppen az "ÁRNY A KÖVÖN" című Ország Lili művészetét bemutató kiállítás volt látható. Persze, hogy rögtön az ajtó melletti asztalon ez a notesz fogadott a shopban. (Hát hová máshová tették volna?) A kiállítás hatása, Ország Lili műveinek élménye, és a notesz egyszerű, de mindent elmondó szépsége és kivitelezése megpecsételte a sorsom. Én a szürke százas szériából már csak a tizenegyediket tudtam megvásárolni. Azóta elkezdtem bele dolgozni, de lassan haladok. Ez a notesz megérdemli, hogy igazán különleges dolgok kerüljenek bele.

Ez után a hosszú, objektívnek semmiképp sem nevezhető előhang után Baglyas Erikát, a DOT for You megálmodóját, kérdeztem, az "Egy portrékép, 5 kérdés" sorozat következő részében:

Baglyas Erika (Fotó: Rácmolnár Milán / Design Hét Budapest, 2018)

Barti Magdolna: 1. Miért notesz, vázlatfüzet, határidőnapló? Honnan jött a gondolat?

Baglyas Erika: Néhány évvel ezelőtt egy nagyon komoly elhatározásból, ám egy ehhez véletlenszerűen kapcsolódó helyzetből adódott, hogy noteszeket kezdtem készíteni. Teljes életmód váltást akartam, és a művészeti alkotómunka mellett egy olyan tevékenységet, amit szeretek csinálni és financiálisan is támogatja az
életemet. Kaptam pár, éppen senkinek nem kellő, parlagon heverő keménytáblás noteszt és befestettem őket. Nevet adtam a gyereknek, DOT for You, létrehoztam egy Facebook oldalt, és felpakoltam a képeket a garzonlakás konyhapultján festett füzetkékről. Így kezdődött három és fél éve.

Képzőművész vagyok, a klasszikus művészeti kifejezési formák mellett sokféle technikával és alapanyaggal dolgoztam, fotó, videó, szappan, műgyanta, indigó, fa, a legkülönfélébb objektek és térbeli installációk, konceptuális művek mind közel állnak hozzám. A DOT for You alapítása előtt főleg erre a kísérletező és tudatosan építkező alkotómunkára fókuszáltam. A papír egy régi és meglévő szerelem, de konkrétan a notesz tervezés a véletlen szüleménye. És mivel itt alkalmazott művészetről és hozzá kapcsolódó kereskedelmi tervékenységről van szó, így azonnal egy vállalkozás közepén találtam magam, ami már több mint kreatív munka.

B.M.: 2. Rengeteg mindennel foglalkozol egyszerre, mennyi időt, energiát adsz bele a DOT for You-ba? Szükséges a napi stabil X óra jelenlét? Vagy ez nálatok másképp működik?

B. E.: A DOT for You dizájn márka elindulása óta szinte csak ezzel foglalkozom, gyakorlatilag minden időmet leköti. Korábban a képzőművészeti alkotótevékenységem mellett művészeti témában cikkeket, interjúkat
publikáltam, tanítottam, kutattam, kiállításokon vettem részt. Az utóbbi években a fókusz erőteljesen a márka építésére irányul. Gyakorlatilag csak ezzel foglalkozom, minden energiámat beleteszem, szerintem nem is lehet másképp. Az ebben való jelenlét egyelőre nagyon fontos, hiszen egy vállalkozás felépítéséről van szó, aminek csak egy kis szelete a kreatív, alkotó- és tervezőmunka. Az első 1-2 évben inkább „érzésből“ csináltam mindent, de aztán hamar kiderült, hogy komoly stratégiai építkezésre van szükség, és olyan tudásbázisokra, amiknek nem feltétlenül vagyok birtokában.

Ennek a felismerésnek a következménye, hogy a vállalkozásba tett energiát igyekszem tudatosabbá és szervezettebbé tenni. Már nem egyszemélyes sztoriról van szó, csapatban dolgozunk. Olyan emberek vannak körülöttem, akiknek a tudása nélkül a DOT for You ebben a formájában nem létezhetne. Mondhatjuk
azt, hogy én vagyok ennek az egésznek a katalizátora, de a motor többütemű.

B.M.: 3. Azt gondolom, hogy minden notesz, termék külön egyéniség. Okkal lesz olyan, amilyen. Neked melyik a kedvenced, ha szabad ilyet kérdeznem? Vagy hadd fogalmazzak másképp, melyik él benned most a legjobban?
Mesélnél róla kicsit?

B. E.: Volt egy olyan vízióm a kezdetekkor, hogy hagyjuk már az átlagos füzeteket, forgassuk fel a papír unalmas közhelyeit. Ki mondta, hogy egy notesz nem lehet szőrös tapintású és flitteres és színváltós aranyos? Vagy például kísérleti vagy rontott prégelésből fakadóan egyszeri és megismételhetetlen? Legszívesebben csak ilyen noteszeket készítenék, ami már nem csak használati tárgy, hanem valamiféle státusszimbólum. A szabadságodat jelképezi, amikor egy olyan noteszt teszel le az asztalra egy megbeszélésen, ami bátor, nem simul bele a
közmegegyezésen alapuló trendekbe. Az első kollekcióink nem feltétlenül akartak kereskedelmi szempontokat figyelembe venni. Így például a LOLKA számozott notesz kollekciónak szinte minden darabja egyedi, eddig néhány száz készült belőle. A borító prégelése egyesével, mind kísérletezve készült, szándékosan átlépve technikai határokat, hogy a klasszikus értelemben vett „hiba” megmutathassa kreatív arcát. Így tehát a tervezés mindig összefügg a kivitelezéssel is, nem monitoron jönnek létre ezek a tárgyak, még a tervezési fázisban is folymatosan kísérletezünk.

Fotó: Rácmolnár Milán / Design Hét Budapest, 2018

Fotó: Rácmolnár Milán / Design Hét Budapest, 2018

Fotó: Rácmolnár Milán / Design Hét Budapest, 2018

Nem akarom kikerülni a kérdést, de nekem tényleg mindig az a kedvenc noteszem, amin éppen dolgozunk. Minden egyes tárgy önálló kihívásokat tartogat. A saját kollekcióink tervezésekor jobban hagyatkozhatunk a saját
vízióinkra, hangulatokra, lehetünk vadabbak akár. Amikor együtt dolgozunk egy megrendelővel, ott pedig az az izgalmas kihívás, hogy mi nem pusztán tervezünk neki valamit, hanem azt is megérezzük, megértjük, hogy ő mit szeretne, sőt, olykor a közös gondolkodás és párbeszéd során hozzásegítjük ahhoz, hogy a saját elképzeléseihez közelebb kerüljön. Ekkor a kreatív munka nem csupán a tárgy tervezésében merül ki, hanem megteremti a közös alkotás lehetőségét. Ez eddig minden megkeresésünk esetében roppant izgalmas volt. Fantasztikus
megrendelőink vannak.

Tehát a fentiek mentén egy szín, méret vagy forma csak következménye az alkotó gondolkodásnak. A legizgalmasabb része a tervezési folyamatnak számomra mindig az, amikor előtted egy „tiszta lap”, elindulnak az ötletek, variációk születnek, és már majdnem összeállt az egész, de még érzed benne annak a lehetőségét, hogy bármikor visszaléphetsz kettőt és akár teljesen megváltoztathatod az egész tárgyarculat irányát. Ezt azért szeretem, és azért fontos élmény számomra, mert a munkámban voltaképpen engem leginkább a flow érdekel. Ezen kívül minden más csak egy olyan lépés – a tervezéstől a gyártáselőkészítésen át a kivitelezésig –, amit csak meg kell tenni, lehetőleg kompromisszumok nélkül, a legminőségibb módon. A flow-t nem lehet megtenni, se akarni, se leszervezni, az vagy van, vagy nincs.

Két éppen aktuális izgalmas munkánk van most, az egyik exkluzív képtároló dobozok tervezése és gyártása egy múzeumnak, a másik pedig saját kollekció, a 2019-es IRKA határidőnapló tervezése. Idén 4 éves az IRKA, most tehát a 4. kiadása fog megvalósulni, ez számunkra egy nagyon fontos termék és projekt, mert egy roppant lelkes és szupportív közösség épült köré. 

B. M.: 4. Láttam, hogy a közönség véleményét is figyelembe veszitek egy-egy termék fejlesztésénél. Ezt miért tartjátok fontosnak?

B. E.: A képzőművészet és a dizájn között alkotói oldalról nézve számomra az a legnagyobb különbség, hogy a képzőművész konkrétan nem a közönségének csinálja a művészetét, hanem valahol csak magának, mert ez amolyan zárvány műfaj.

A dizájnt viszont neked csináljuk, neked, aki fogyasztod, használod, vele élsz, magadra veszed, a táskádba rakod, a személyiséged demonstrációjává válik. Szerintem a dizájn közösségi műfaj. S mivel nélküled, fogyasztó nélkül, a mi noteszünk használati tárgyként nem létezik, ezért fontos vagy számunkra. Fontos a véleményed. Nem azért, mert te fizeted ki, hanem azért mert te adsz visszaigazolást arról, hogy annak, amit csinálunk van létjogosultsága. Éppen ezért én nagyon tisztelem a vásárlóinkat, a követőinket, tulajdonképpen felnézek rájuk. Sokszor kapunk nagyon pozitív leveleket, üzeneteket visszajelzésként, hogy mennyire szeretik, amit csinálunk. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mi nem lennénk, ha te, ti nem lennétek. Nem lehet egy márkát megálmodni és fenntartani a befogadó nélkül. Hát ezért kérdezzük meg a közönségünket, mert tudjuk, hogy ott vannak, figyelnek, van véleményük. Mi így tisztelgünk előttük, szeretjük komolyan venni őket.

B. M.: 5. Az oldalatokon, most került kiposztolásra (júni 11.), hogy megszületett legújabb terméketek a MOMENTS fotóalbum. Most más fázisba kerül és - ha fogalmazhatok így - eddig a bal kezét fogtátok, ezután már a jobb kezét kell, aztán lassan az is elengedésre kerül. Ilyenkor már gondolkodtok, terveztek fejben, kísérleteztek az újabb terméken? Egy folyamatos, egymásba érő munkafolyamat ez nálatok, vagy teljes erőbedobással a jelenlegi újra koncentráltok még, és csak egy kis szünet után, kiürülve, felfrissülve jön a következő?

B. E.: Egy új termék tervezésének csak egy része konkrétan a tárgytervezés, egy folyamatot tervezünk, amiben ez a tárgy életre kel, használatba kerül, kilép az életbe, hogy nagy szavakkal éljek. A folyamat soktényezős. Mielőtt a tárgyat elkezdjük tervezni, már 5 lépéssel előre kell gondolkodnunk. Ki a tárgy célközönsége? Ők mit szeretnének, vajon az életükben mire kínál megoldást ez a tárgy? Mi lesz ennek a tárgynak a státusza? Miért akarja megvásárolni? Kinek veszi? Magának, másoknak? Mennyibe kerül? Hány darabot kell gyártanunk és értékesíteni ahhoz, hogy a befektetett munka, idő, pénz megtérüljön? Mindezt mennyi idő alatt? Egy tárgy létrejötte előtt ennél még sokkal több kérdést kell megválaszolnunk, lehetőleg jól. Tehát a MOMENTS fotóalbum keze koránt sincs még elengedve. A terméket most vezetjük be, az első gyártás hamarosan befejeződik, az előrendeléseket augusztus elején kézbesítjük. A kampány szeptemberben folytatódik, hiszen épp csak gyerekcipőben járunk még vele. 

Ez egy meseszerű kép egy dizájnmárka életéről, hogy létrejön az egyik tárgy, majd elengedjük, és felfrissülve, újult erővel nekilátunk a következő tervezésnek. Mindig több projektünk fut egy időben, amik nem feltétlenül láthatóak kívülről, itt nem csak a partneri együttműködésekre gondolok, hanem akár a belső átalakulásokra, fejlesztésekre is. Tehát a folyamatok egymásba érnek, és átfedésben vannak, egyik termék összefügg a másikkal, egyik döntés kihatással van a következőre. A terméktervezés egy átfogó stratégia része, a cél nem pusztán annyi, hogy klassz termékeket hozzunk létre, hanem az, hogy megteremtsük ennek a háttérbázisát, vagyis egy olyan céget építsünk fel, ami fenntartható, fejlődőképes, növekvő tendenciában profitot termel, mindenki jól érzi magát benne, és ennek következtében a kreatív energiáinkat csúcsra tudjuk járatni, azért, hogy még sokáig tervezhessünk izgalmas és minőségi tárgyakat nektek.

B. M.: Köszönöm a választokat és további sok sikert kívánok!

Linkek a DOT for You-hoz

DOT for You honlapja
Facebook
Instagram

(Képek és videó használata a cikkben Baglyas Erika engedélyével történt)

-----------

Itt találod a többi interjút: EGY PORTRÉKÉP, 5 KÉRDÉS (Kattints!)

Július elején a Balaton északi partján egy kertmoziban láttam (stílszerűen) a Vad Balaton című filmet. Elképzelések, elvárások nélkül, kíváncsian vártam a kezdést és közben azon gondolkodtam, hogy vajon mit fogok látni? Mit fognak mutatni 60 percben? 7. éve járok vissza a Balaton partjára és igyekszem fotózni a kirándulásaink során felbukkanó állat- és növényvilágot, sokszor bosszankodva. Talán épp aznap volt, hogy a Gyurgyalagok tréfát űztek velem, miközben a családom a kocsiban szaunázott, én pedig a nyakig érő gazban vártam, hogy közelebb jöjjenek. Ilyen friss tapasztalatokkal, ültem a kertmoziban. És eljött a pillanat, ahogy leoltották a fényeket és elindult a film, néma csend lett a a nézőtéren. A közönség egyszerre lélegzett. A széken ülők fele gyerek volt (3 évestől a 15 évesig), a többi felnőtt, meg néhány kutya. Csurig telt a nézőtér. Időnként, a gyerekek ismételgették az állatneveket vagy a szüleiktől rákérdeztek egy-egy részre. A mellettem ülő nagypapa az unokájával beszélte meg az aktuális történéseket. Mindenki együtt élt a filmmel. Az ismerős helyek látványa közös-ismerős érzéseket keltett bennünk nézőkben. Érezni lehetett a levegőben, hogy: igen, itthon vagyunk. És emellett még azt is: hűha, azt a ...!

Szóval, ezután az élmény után kerestem meg és kértem fel Bagladi Erikát a film forgatókönyvíróját, producerét, hogy válaszoljon pár kérdésemre az "Egy portrékép, 5 kérdés" interjúsorozatom keretein belül.

A képen Bagladi Erika (producer, forgatókönyvíró) és Mosonyi Szabolcs (rendező-operatőr)

(fotó Bagladi Erika engedélyével)

Barti Magdolna: 1. Honnan jön ez a szenvedély? Mikor érezte, hogy filmek készítésével kell foglalkoznia?

Bagladi Erika: Közel 20 éve foglalkozunk filmgyártással. Egy kis kamerával, hobbiként kezdődött, ami azt jelenti, hogy hétvégén jártunk forgatni, és a szabadságunk jó része is erre ment rá. Mivel nem a szakmánk, amatőrként kezdtük, és a magunk tapasztalataiból, valamint külföldön készült természetfilmekből tanultunk. Az első filmünket, ami a Kárpátokról szólt, a Duna Televízió sugározta, talán azért is, mert akkoriban nem készültek hosszabb, „tiszta” természetfilmek a Kárpát-medence élővilágáról.

B.M.: 2. A Vad Balaton forgatókönyvét és a narrátorszöveget is. Hogyan történik ez? 

B.E.: Húsz éve dolgozunk együtt, Szabolcsé az operatőri munka, a rendezés, a vágás, de a forgatásokon én is gyakran segítek. A filmek gyártását egy – másfél évig tartó előkészítés előzi meg, bejárjuk a terepet, Szabolccsal együtt kiválasztjuk a lehetséges forgatási helyszíneket és a fajokat, vagyis a szereplőket. A filmeket 2-3 perces szekvenciákból építjük fel, amit egy főszereplő – a Vad Balaton esetében a tó köt össze, és arra törekszünk, hogy kevesebb fajt, vagy természeti jelenséget mutassunk be, de azt minél részletesebben .

Például a Vad Balaton egyik szekvenciája a vándorsólymokról szól, láthatjuk a még pelyhes fiókákat, a szülőket, amint vadásznak és hordják a táplálékot, miként zajlik az élet a fészekben és akkor veszünk búcsút tőlük, amikor már szinte kirepülés előtt állnak. Az előkészítési/ gyártási szakaszban a szekvenciák, a „mini” történetek egy-egy papírlapra kerülnek, és ezek a lapok egymás után sorakoznak egy táblára tűzve a falon, gyakorlatilag ez a vázlat.

Ha a forgatás során belefutunk egy új témába, amit nem lehet kihagyni a filmből, újabb lapként felkerül a táblára, és ami kiesik – ez a tervezettek akár 40%-a is lehet- , ezekkel pótlódik. Például véletlenül csöppentünk bele a mocsári teknősök tojásrakásába, vagy a repülni tanuló hollókba is, mert eredetileg a hollófészekben zajló élet szerepelt volna a filmben. A „mini” történetek is alakulnak, például a kabócák filmezésénél a táplálkozó kabócákat szerettük volna megörökíteni, miközben megjelentek a hangyák, és eltakarították a maradékot. Ebben az esetben a hangyák lettek az „írók”, ők alakították, továbbvitték a sztorit. Amikor a forgatások felénél tartunk, már kezdjük a vágást, hogy lássuk, mely szekvenciából mely képek, jelenetek hiányoznak, például egy totál, vagy egy szuper közeli, vagy éppen kevés az anyag.

Ekkor kezdjük az írást is, ami úgy történik, hogy Szabolcs felvázolja, mit szeretne elmondani, én megírom, Ő átírja, aztán újra én, és a végén, kb. a huszadik verziónál megegyezünk. A szerkesztés is hasonlóan zajlik, mi kerüljön bele a filmbe, mi maradjon ki – általában ez a legnehezebb kérdés, mert szinte
mindig túlforgatunk.

B.M.: 3. Mi jelentette a legnagyobb kihívást a Vad Balaton forgatása közben? Ki tudna emelni valamit, ami a  legnehezebb volt, amire nagyon nem számítottak, de ott a terepen meg kellett oldani?

B. E.: Talán a süllők forgatása. Előtte sokat gondolkoztunk azon, hogy leforgassuk-e műteremben, de a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. munkatársaival konzultálva úgy döntöttünk, megcsináljuk a terepen. Ettől a cégtől nagyon komoly szakmai támogatást kaptunk. Velük jártuk be a terepet és választottuk ki a helyszíneket, ők voltak, akik rendszeresen ellenőrizték a halak ívóhelyét és szóltak, amikor kezdődtek az események. Ők adták a hajót, vitték a búvároperatőrt, és minden simának tűnt egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a halak félnek a búvártól, nem tud elég közel úszni hozzájuk és a vízben kicsi a látótávolság. Ekkor jött az ötlet, hogy egy hosszú, 5 méteres rúdra rászerelünk egy kis kamerát és mellé egy másik, a horgászok által használt kamerát, ami csak továbbítja, de nem rögzíti a képet. Az első tehát a felvételt készítette, míg a másodikkal láttuk a mélyben zajló eseményeket. Ez a kis eszköz már nem zavarta a halakat, de nagyon nehéz volt a hosszú rudat és a hajót is egy helyben tartani, ez utóbbihoz nem csak a horgony, hanem a motor is kellett, hogy még egy fél méterrel se vigyen arrébb minket a hullámzás.

B.M.: 4. Mi az ön legkedvesebb története a forgatással, a filmmel kapcsolatban? Ami igazán megragadta és szívesen emlékszik vissza rá?

B. E.: Általában arra törekszünk a filmekben, hogy olyan fajokat, jelenségeket mutassunk, ami nem szerepelt az előző munkáinkban. Egy új film tehát nekünk is sok újdonságot, érdekességet és persze kihívást jelent. A Vad Balaton jelenetei közül kiemelném a kabócákat. Napokig jártuk a Tihany melletti erdőt, kerestük a talajból kibújó lárvákat. Ezek a lárvák a fák törzsén megkapaszkodnak, kireped a hátukon a bőr és előbukkan az ekkor még nagyon szép, zöldes árnyalatú kabóca. Ez a látvány nagy élményt jelentett. A zöld színt egyébként gyorsan elvesztik, pár óra alatt bebarnulnak. A másik talán a balinok tánca. Éjjel forgattunk a Zalában, és a halak olyannyira belefeledkeztek az ívásba, hogy meg lehet érinteni őket, nem menekülnek el. Szinte körülöttünk forogtak, „táncoltak”.

B.M.: 5. Ősztől iskolai vetítéseket is szerveznek igény szerint, az iskolához közeli moziban. Csak a Vad Balaton kapcsán, vagy a Vad Kunság és a Vad Szigetköz című filmekkel kapcsolatban is lehetséges ez?

B. E.: A Vad Balaton, a Vad Kunság és a Vad Szigetköz bár önálló filmek, tudatosan építettük fel őket és választottuk ezeket a témákat azért, hogy hazánk fő élőhely típusait mutassuk be.

A Balaton az állóvizek, a mocsarak, a Szigetköz a folyó és a mellékágai, a Kunság pedig az alföld élővilága. Mindhármat vetítették a mozik, és igény szerint műsorra tűzhető bármelyik, vagy egymás után a három, akár sorozatként is.

A pedagógusoknak köszönhető, hogy a nézők jelentős részét a gyerekek, a fiatalok alkotják, és a mozival a nagy vászon nyújtotta élmény, látvány mellett éppen az a fő célunk, hogy őket elérjük. Egy alkalommal például, amikor az ürgés jeleneteket forgattuk, egy, talán negyedikes-ötödikes gyerekekből álló csoport tagjai boldogan kiáltottak fel, amikor meglátták az ürgéket, hogy nézzétek, szurikáták! Azt hiszem, ez mindent elmond.

B.M.: Engedjen meg még egy plusz kérdést!

6. Készül már a sorozat negyedik része a „Vad erdők, vad bércek – A hiúz nyomában" címmel, amiben az Északi-középhegység a helyszín. Mikorra várható, hogy ez is mozikba kerül? 

B. E.: A „Vad” filmek gyártását a Médiatanács támogatja, és elsősorban a televíziók számára készülnek. Ahogy említettem, szinte mindig „túlforgatunk”, és így születhetnek meg a hosszabb, például a mozikba szánt verziók. A Vad erdők jövőre lesz kész, és kerülhet a képernyőre és a vászonra, és ezzel a filmmel egy újabb élőhely típus, a
középhegységek élővilágával ismerkedhetnek meg majd a nézők.

B.M.: Köszönöm szépen a válaszokat!

"

Honlapjuk: NatFilm Hungary Kft.

-----------

Itt találod a többi interjút: EGY PORTRÉKÉP, 5 KÉRDÉS (Kattints!)