gondolkodj képekben

L á t s z o l

Hiányoznak a nagy kirándulások

2020. április 23. - BartiMagdolna

Mi, családilag sokat kirándultunk korábban. Most ezek, a helyzetre való tekintettel vagy inkább kényszer miatt elmaradnak, eltolódnak. Egy ilyen alkalom számomra mindig felér egy meditációs gyakorlattal. Ezek most nagyon hiányoznak, ezért elővettem a régi képeket.

Solymár közelében jártunk egy elhagyott bányató környékén, ahol a következő képeket is készítettem.

4_2.jpg

Nagyon hangulatos volt. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy meg volta hely sajátos hangulata. Mintha egy másik bolygóra csöppentünk volna.

1_2.jpg

Iszap, sár, homok, víz, kövek és némi növényzet.

3_2.jpg

Ilyen alkalmakkor igyekszem magamba szívni a tájat, amennyire ez egy kisgyerek és egy kutya mellett lehetséges és átadni magam egy üres, tiszta csendnek.

2_2.jpg

Alkotói munkám során van néhány hely, ahová ismétlődően el szoktam menni. Mert érdekel a változása vagy éppen változatlansága. Kíváncsi vagyok arra, hogy ugyanúgy hat-e rám következőleg is, mint az előtte lévő alkalommal. És vajon "meg tudom-e fogni" újra és újra? Vagy csak kapálózok össze-vissza és utána bután bámulom az üres kezeimet?

...hát... így...

----------

És tudod: Gondolkodj képekben!

Több, mint egy hónapja

Itthon. Nem tudom, ki hogy van vele, de én elfáradtam. Elfáradtam az online hírek olvasásába, az "aktualitások" követésébe. A hol, hányan és mennyien még adatok figyelésébe. Nem akarok már róla tudni. Persze, fontos és észben kell tartani, de, hogy ezzel foglalkozzak egész áldott nap..., hát köszönöm szépen, de nincs hozzá sem kedvem, sem energiám már.

6_1.jpg

Igen, mi is megteszünk itthon mindent, amit a helyzet megkíván: maradunk, rendelünk, ha tudunk (bár a legutóbbi nagy multinál a maszk nélküli és a kosztól fekete kesztyűben élelmiszert átadó ember, némiképp elgondolkodtatott - miközben közel egy hónapot vártunk az átadásra).

Szóval, elfáradtam. Inkább kikapcsolom a netet, a család legkisebbjével megértjük és megoldjuk a tananyagot naponta. Ami előfordul, hogy cirka 5 óra alatt készül el, mert hajtunk, hogy ne tartson estig. Aztán játszunk vagy beszélgetünk vagy csak ülünk a saját kis dolgunk felett. De ilyenkor már új dolgot létrehozni, alkotni, írni csak keveset bírok és azt inkább papíron, mert jólesik a csend, a madarak csicsergése az esti órákban az erkély felől.

Jólesik a szó szoros értelmében véve kikapcsolni. (Szerencsés és hálás vagyok, hogy megtehetem.)

Ilyen kikapcsolódás volt vasárnap az is, hogy reggelire pogácsát sütöttem. Valami sósat szerettünk volna és volt egy jó adag túró a hűtőben, ami nagyon nem akart elfogyni, pedig már igencsak muszáj lett volna a ráírt dátum alapján, így kerestem egy receptet a neten, amit aztán készítés közben önkényesen átalakítottam és ez lett belőle:

Túrós, sajtos pogácsa

20200419_113748.jpg

Hozzávalók:

  • 450 g túró
  • 20 dkg margarin / vaj / zsír
  • fél kiló liszt
  • egy nagy evőkanál tejföl
  • egy sütőpor
  • 2 egész tojás (egy a tésztába és egy a kenéshez)
  • só ízlés szerint
  • reszelt sajt a tetejére
  • összegyúrási idő kb. 15-20 perc
  • sütési idő 20-30 perc
  • 180 °C

Készítése:

A készítése roppant egyszerű. A túrót egy tálba kivéve villával összetörtem, majd beleütöttem egy egész tojást és a sót, jól összekevertem őket. Ezután rászórtam a lisztet, a sütőport és az olvasztott margarint és mivel kicsit keménynek éreztem a tésztát, tettem még bele egy jó kanálnyi tejfölt is. Így utólag gondolkodva, mehetett volna bele több is, azt hiszem, mert a tészta viszonylag tömör lett. Majd kis golyókat (3-4 cm) formáztam, amit összenyomva tettem a margarinnal kikent tepsibe. Ezután megkentem a felvert tojással a tetejüket és rátettem a reszelt sajtot. Zárásképp az előmelegített sütőben 20-30 percig sütöttem. Ha már a teteje szép aranybarna, biztos jó. Ebből az adagból Kb. 70 db kicsi pogácsa lett. Sütés közben fogyott ezért nem tudok pontos számot.

Legközelebb azt hiszem, a tésztába is teszek majd reszelt sajtot, meg némi plusz fűszeren is gondolkodom (paprika, köménymag, bors). De simán el tudom képzelni olajbogyó darabkákkal, szárított paradicsommal vagy márványsajttal megbolondítva is.

És leves vagy saláta mellé is fogyasztható szerintem.

Szóval, aki kedvet érez próbálja ki nyugodtan, bátran, érzéssel a saját ízlése szerint alakítva.

Jó étvágyat kívánok!

---------

Ha kíváncsi vagy további receptekre a Látszol blogon ide kattintva találsz még párat.

----------

És Gondolkodj képekben!

Interjú Berg Judittal

Az idei év hívószava itt a blogon a KÖNYV. Ennek szellemében készülnek most az interjúk is. És az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatom következő része máris megérkezett. És ne feledjétek az idei év témája a KÖNYV. Ezért a mostani interjú kérdéseit Berg Juditnak tettem fel.

Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében ő válaszol a kérdéseimre:

93189122_697374751086842_2178017953486733312_n.jpg

Berg Judit

(Fotó: Kenéz Kíra)

Barti Magdolna: 1. Mi az esti mesefelolvasós időszakunkban találkoztunk először az általad írt történetekkel. Rumini kalandjairól szóló sorozatot egymás után olvastuk el. Most pedig a legújabb részét írod, ráadásul nem is akárhol, Peruban. A járvány miatt rekedtél ott. Ez a mostani állapot mennyire befolyásolja az írói hangulatodat? Vannak esetleg ottani helyszínek, történések, amiket valamilyen formában a könyvbe is áthozol?

Berg Judit: Időközben hazaértünk Magyarországra, és jelenleg a két hét hatósági karantén idejét töltjük, de sok élményt hoztam magammal Peruból. A járvány kitörése és az ország váratlan, teljes lezárása is sok érdekes tapasztalatot hozott: európaiként a helyiek abszolút bűnbakként kezeltek minket, mintha két lábon járó vírushordozók volnánk mindannyian, és a média erős uszításának hála megtapasztaltuk, milyen üldözött, el nem fogadott, rettegett kisebbségnek lenni egy idegen országban. Ennek tükrében még erősebben érzem, milyen fontos a mai gyereknek megtanítanunk az elfogadást, toleranciát és a másik ember tiszteletét. De, ami igazán hatott rám Peruban, az a természet. Az Andok öt-hatezer méter magas csúcsai, a kanyonok, szakadékok, vad vízesések és az Altiplano fennsíkjai, ahol szinte képtelenség légszomj nélkül sétálni. Ezek az európai szemnek teljességgel idegen, fenséges tájak egész biztosan be fognak kerülni valamelyik könyvembe.

B. M.: 2. Hogyan születnek az új történetek, karakterek? Amikor leülsz írni már tudod, hogy miről szól majd a történet, elejétől a végéig látod magadban az egészet vagy időközben alakulnak a dolgok?

B. J.: Általában előre megtervezem a könyvet, kitalálom a fő karaktereket, a helyszíneket, a világot, ahol történet játszódik majd a fő állat- és növényvilággal, a tájjal és lakókkal. Ugyanígy eltervezem előre a fő konfliktusokat és rejtélyeket, szóval felépítem a történet vázát, kialakítom a dramaturgiai ívét, hogy tudjam, honnan hová kell eljutnom. A részleteket, apróbb fordulatokat viszont mindig írás közben találom ki, sok ötlet rám is a meglepetés erejével hat, de ezek a friss gondolatok és szikrák adják végül a regény dinamikáját.

B. M.: 3. Hogyan születnek sz illusztrációk a könyveidhez? Mennyire veszel részt a kialakításukban?

B. J.: A legtöbb illusztrátorommal megbízható, régi, jó munkaviszonyban vagyok, némelyekkel pedig barátok is lettünk. Megtanultam elfogadni, hogy ők ugyanúgy önálló, művészi munkát végeznek, amit nem lehet a végsőkig kontrollálnom. Sokszor előfordul, hogy egy szereplőt vagy helyszínt nem pont olyannak ábrázolnak, mint ahogy én eredetileg elképzeltem, de ilyenkor az ő rajzaik is beépülnek a tudatomba. Persze ha valamivel nagyon nem tudok azonosulni, meg szoktam kérni, hogy rajzolják újra. Azt is megtanultam, hogy amihez ragaszkodom, azt bele kell írnom a szövegbe. Ha nem szeretném, hogy főszereplőm szőke legyen a rajzon, muszáj megemlítenem, hogy valójában fekete, nem elég, ha én így gondolok rá. Időnként kérem, hogy bizonyos jelenet vagy szereplő feltétlenül jelenjen meg a rajzokon, de igyekszem szabad kezet adni az illusztrátoroknak, amennyire lehet.

B. M.: 4. Van-e olyan mese-, történet gondolat a fejedben, ami teljesen új, esetleg teljesen más mint az eddigiek? Tervezel-e új karaktereket, új világot létrehozni?

B. J.: Jelenleg inkább a meglevő sorozataimnak tervezek folytatást – lesz még Rumini, Lengemesék, Két kis dínó, Maszat, Sári, de ha minden jól megy, a Driftert és Az őrzőket is folytatom majd. Persze ezek mindegyikében lesznek új helyszínek és karakterek, de nem kell teljesen új világot teremtenem. Vágyom arra is, de a következő egy-másfél évben erre biztosan nem lesz időm.

B. M.: 5. Elmesélnék nekünk egy számodra kedves vagy vicces történetet amelyik valamelyik könyveddel, karaktereddel, a munkáddal kapcsolatban született? Köszönöm szépen a válaszokat!

B. J.: Sokféle módon köszönnek vissza az általam írt mesék. Egyszer a barátaim kislánya azzal fogadott sírva, hogy Rumini meghalt. Csak néztem döbbenten, én elég biztos voltam benne, hogy Rumini él és virul. Aztán kiderült, hogy Bogi az aranyhörcsögét nevezte így, aki aznap valóban megtért az örök gabonamezőkre. De találkoztam már boldog családokkal, ahol a játék Cipelő cicák elkészítése óta valóságos csodák történtek, sőt, olyan szülőkkel is, akik a két kis dínó történetek olvasása után vitték el a gyerekeiket Krétára, hogy megnézzék, valójában milyen labirintusban is élt a Minótaurusz, akit Trikó és Nyamm következetesen miniszaurusznak hitt.

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! 

(a fotó felhasználása Berg Judit engedélyével történt)

Berg Judit Facebook oldala

Innen letölthető Berg Judit: Rumini című meseregényének rádióváltozata

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

BESZÉLJ A GYEREKNEK A MOSTANI HELYZETRŐL!

Nem akarom én ezt a témát mindennapossá tenni itt a blogon, de úgy érzem, erről még muszáj írnom.

BESZÉLJ A GYEREKNEK A MOSTANI HELYZETRŐL!

Félre értés ne essék, nem, nem kell doktori értekezés, latin tudás és hasonlók. Egyszerűen, csak az ő nyelvére lefordítva, tényeket közölve magyarázd el neki, mi folyik körülötte. EZZEL MINDENKINEK SEGÍTESZ, hidd el!

Tudod mit láttam tegnap, mikor levittem a kutyát az esti sétájára este 7 után? A ház melletti legnagyobb zöld területen, egy kis dombon, ami szánkózáshoz, sárány eregetéshez, focizáshoz és egyéb szabadidős tevékenységhez van hozzászokva, egy kisebb csoport üldögélt (5 fő), valószínűleg egy család. A domb másik felén egy anyukaszerű nő tornázott, eközben két 6 éves forma gyerek őrült módon szaladgált a dombra fel és onnan le. Ez utóbbit egyébként nagyon is meg tudom érteni. A gond viszont abból adódott, hogy a két gyerek egyfolytában a fűben ülő csoport felé szalad, már-már beléjük botolva. Akik az egyik ilyen futás után felpattanva elkezdtek a két gyerekkel üvölteni: Menjetek innen! Ne gyertek közelebb! Menjetek innen! Mit csinált eddig az anya? És miért nem mondta el nekik domblátogatás előtt, hogy most másképp működnek a dolgok? Hogy új szabályok szerint sétálnak.

Minden esetre, az üvöltözős csoport tegnapi helyén ma szemétkupac éktelenkedett reggel. Talán a területfoglalásukat akarták így jelezni.

A másik, amit tapasztaltam, hogy vidám családok száguldoznak biciklivel a járdán, egész idő alatt végig csengetve, míg mi a kutyával kiállunk (ugrunk?) az útra, hogy elférjenek.

Majd néhány méterrel később egy biciklis 4 éves körüli kisgyerek, aki a kocogó apját kísérte annyira lerökönyödött a maszkom láttán, hogy nem mert tovább menni az úton.

12 emberrel találkoztam fél óra alatt. Maszk egyikükön sem volt.

(Most "hívott" az egyik párt elnöke telefonon. Vidáman közölte, hogy ő még nem kapta el a vírust. Vele örültem, majd mielőtt folytathatta volna kinyomtam. Bocs.)

5_1.jpg

Amit mi igyekszünk itthon megcsinálni:

  1. A napirend kialakítása: nos, ez nagyon szépen hangzik, de nem így működik. Először próbáltuk a szokásos" napi ritmust kialakítani itthoni tartózkodással. Rendesen belefeszültünk. Azután a család és az egyének bioritmusát :P figyelembe véve. Ez lett a másik véglet. Most valami középút látszik megvalósulni, így két hét után. Úgy néz ki, hogy a kutya is ennyi idő alatt fogta fel, hogy megváltoztak a dolgok és ő is elkezdett alkalmazkodni hozzá.
  2. Változatos és rendszeres étkezés a lejárati dátumokkal való sakkozással: ez pedig folyamatos leltározással és észben tartással jár. Célszerű úgy kialakítani, hogy kétnaponta legyen csak főzés, már csak a helyiségek foglaltsága miatt is. Nálunk mindenkinek jut egy helyiség (szerencsére), a kutya pedig az összekötő szál.
  3. Mindenkinek legyen feladata, saját és akár rendszeres: feladatok nélkül már megőrültünk volna, azt hiszem. Az se baj, ha ez a feladat új a korábbiakhoz képest.
  4. Alkalmazkodunk: ami sokszor erőn felüli, de nem maximális és nem vég nélküli. Most is szükség van néhány perc egyedüllétre, ha több nem is jut éppen. Nagyon fontos megoldani, hogy legyen, talán még fontosabb, mint előtte. Bezárva hetekig, hónapokig egy kicsi helyre több ember, erőt próbáló feladat. Kell, hogy teret adjunk egymásnak, amennyire lehet és amennyire egészséges.
  5. Türelem, türelem, türelem, önuralom, figyelem: ez a kulcsa mindennek, azt hiszem. Azért, hogy éppen aki fent van, az legyen türelmes ahhoz, aki lent és segítsen, ha tud. És a szerepek cserélődnek időnként.
  6. És Nagyon sokat beszélünk egymással és beszélgetünk!

Beszéljetek, beszélgessetek a gyerekeitekkel! #vigyázzunkegymásra

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Megint szombat vagy csütörtök, de az is lehet, hogy péntek

KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK, aki lehetővé teszi az otthonmaradást!

2_1.jpg

Második hete vagyunk #maradjotthon önkéntesen is. Lassan beáll egy "megszokott" rend, amit időről időre felborít valami. Tulajdonképpen mindegy, hogy mi. Az ok egyértelmű. De nem panaszkodhatok. Jól vagyunk. A vásárlásainkat online intézzük, dolgozni is tudunk itthonról, az iskolával is megbírkózunk hellyel-közzel.

Ezért mára csak néhány korábbi fotómat hoztam a jelenlegi helyzetre való tekintettel:

És bár valószínűleg még odébb van, de ne aggódjatok, ha kicsit furán fogtok kinézni a #maradjotthon végére.

4_1.jpg

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Te ismered a Kuflikat?

Aki már régebb óta követi a Látszol oldalát, valószínűleg találkozott már az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatommal. Aminek a következő része máris megérkezett. És ne feledjétek az idei év témája a KÖNYV. Ezért a mostani interjú kérdéseit Dániel András író, illusztrátornak tettem fel.
Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében ő válaszol a kérdéseimre:  

daniel_andras.jpg

Dániel András

Barti Magdolna: Annyira kedvesek és természetesek a figuráid. Nincsen bennük megjátszás, "mű"-ség. Felüdülés ilyen mesefigurákkal találkozni, ilyen meséket olvasni manapság. Most, hogy így gondolkodom, nekem a Zdeněk Miler Kisvakondja jut eszembe róluk. A jellegük, a kedvességük, az őszinteségük miatt. Egyszerű rajzok, egyszerű történetek. De valóban egyszerűek? Tényleg olyan könnyű, mint amilyen könnyűnek látszik? Hogyan születnek a karaktereid és az ő történetük?

Dániel András: A történeteim szereplői a legtöbb esetben számomra is váratlanul bukkannak fel – hogy honnan, az sokszor nekem is titok. És sosem jönnek üres kézzel, mindig hozzák magukkal a történeteiket is. Legalábbis egy rájuk jellemző világot, gondolkodásmódot, hangulatot, ami aztán meghatározza a róluk írt történeteket. Ami az egyszerűséget illeti, ezzel az a helyzet, hogy minél több időt töltök együtt egy szereplővel, annál inkább kiderül róla, hogy nem is annyira egyszerű fickó, mint amilyennek első látásra tűnt. Ez például igaz a kuflikra is, akiknek a személyisége fokozatosan körvonalazódott és alakult, ahogy sorban születtek a róluk szóló újabb és újabb mesék. Ezek a történetek sokszot valóban egy elég egyszerű, akár egyetlen mondatban elmondható ötleten alapulnak, ám megírni őket mégsem mindig olyan könnyű mint amilyennek látszik. Sok mindennek kell stimmelnie egy történetben, hogy tényleg működjön; hogy ne legyen se túl lapos, se túlbonyolított, hogy szórakoztató is legyen, és ha lehet, legyen benne valami kis plusz is, amiről talán el is lehet gondolkodni…

B. M.: Én először Kicsibácsi és Kicsinéni történeteivel találkoztam majd, valamivel később a Kuflikkal.  Mi van most Kicsibácsiékkal? Tervezel-e új történeteket?

D. A.: Nagyon régen nem írtam róluk új történetet. Ez nem valamiféle elhatározás részemről, csak úgy vagyok vele, hogy semmiképp sem szeretném erőltetni – ha egyszer úgy akarják, hogy ismét írjak róluk, és eszembe jutnak új történetek, akkor biztos nem fogok ellenállni ennek. Most, hogy a járványveszély miatt bezártak az óvodák és az iskolák, elkeztem mesélni az interneten, az első videókon pont Kicsibácsi és Kicsinéni történeteket. Rég nem olvastam őket, és nagyon jólesett a találkozás. Ki tudja, lehet, hogy ez újra elindít valamit bennem velük kapcsoltban…

B. M.: Úgy látom, a Kuflik töretlen népszerűségnek örvendenek. Az a kérdés jutott eszembe, őket nézve, hogy vajon van-e olyan Kufli, akit végül nem tettél bele a könyvbe közéjük valamiért?

D. A.: Nem, nincs olyan kufli, aki valamiféle előzetes „casting” során kiesett volna a kezdő csapatból. Viszonylag hosszas folyamat volt, amíg kialakult a hét kufli karaktere, és ennek során születtek különféle korai változatok, afféle ős-kuflik, de ők csak afféle próbák voltak, név és személyiség nélkül.

B. M.: Már nem először kerülnek mozivászonra az általad rajzolt figurák, történetek. Milyen érzés a moziban látni őket? Te is be szoktál ülni a nézőtérre, hogy megnézd?

D. A.: Idén október elején készült el a kuflikról szóló rajzfilm sorozat második évada, úgyhogy volt időm hozzászokni, hogy a kuflik nem csak a könyvekben élnek, hanem a képernyőn és a mozivásznon is. A legfurább az a pillanat volt, amikor a KEDD rajzfilm stúdióban legelőször láttam egy monitoron megmozdulni őket. Ez még az első évad előkészítésének idején történt, és mit mondjak, elég fura érzés volt, amikor sorban elugrált a szemem előtt a hét kufli. Bár azóta megszoktam ezt, azért még mindig nagyon izgalmas végigkövetni, hogyan születik rajzfilm az általam írt és rajzolt történetekből! A sorozat munkálatai során többször is látom a készülő epizódokat, ahogy a kész filmet is. A bemutató után már nem nagyon szoktam beülni a moziba, hogy újranézzem a filmet. Ezzel is úgy vagyok, mint a könyvekkel: egy új kötet megjelenése után inkább már a következő feladatokra figyelek.

B. M.: Az általad megalkotott mesék szereplői, mint például Matild és Margaréta, az első könyved ikerpár boszorkányai is bábszínházi szereplők lettek. Hogyan kerültek a rajzasztalról a bábszínházba? Hogyan lesz egy mesekönyvből színházi előadás?

D. A.: Ez mindig egy színház vagy egy rendező választása. Engem ilyenkor megkeresnek, hogy engedélyt adok-e
a színházi adaptációra. Erre általában boldogan igent mondok, mert nagyon izgat a színház, a báb műfaja meg különösen, úgyhogy mindig nagyon kiváncsian várom az eredményt! Előadása válogatja, mennyire vonnak be az adaptáció készítésébe, van hogy jobban, van, hogy semennyire sem. De a próbák előtt az utóbbi esetben is megkapom a szövegkönyvet, hogy elolvashassam, és jelezhessem, ha valamit nagyon idegennek érzek benne az általam írtakhoz képest. Az elmúlt néhány évben több könyvemből is készült színpadi változat, így volt alkalmam kicsit beleszagolni ebbe a műfajba. Úgy érzem, el is kapott a gyógyíthatatlan „színház-fertőzés”, úgyhogy most az izgat a legjobban, hogy direkt színpadra dolgozhassak, tehát darabot írjak. Erre nem is olyan régen kaptam is lehetőséget: Somogyi Tamás rendezővel közösen jegyezzük a kecskeméti Ciróka bábszínházban februárban bemutatott Égigérő lift című színdarabot.

B. M.: Elmesélnék nekünk egy számodra kedves vagy vicces történetet valamelyik karaktereddel kapcsolatban?

D. A.: A legviccesebb, ugyanakkor legmeglepőbb az volt, amikor, még a múlt évben, azt olvastam valahol, hogy egy születendő kisgyereknek a Zödön nevet szerették volna adni a szülei. Azt hiszem, egy meseírót (ahogy egy kuflit is) aligha érhet ennél nagyobb megtiszteltetés! Őszintén sajnálom, hogy az illetékes bizottság elutasította a kérésüket…

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! További sok sikert és alkotó erőt kívánok!

Ezeken a linkeken Dániel András olvassa fel saját meséit: Kicsibácsi és Kicsinéni 1., Kicsibácsi és Kicsinéni 2., Matilda és Margaréta és ez a sorozat valószínűleg folyatatódik még.

A Facebbok oldalát pedig itt találjátok: Dániel András író, illusztrátor

(A fotó Dániel András engedélyével került itt felhasználásra.)

------------

Az aranyos mesékhez kapcsolódóan ajánlanám még Agócs Írisz Facebook oldalát, aki itt is szerepelt már az interjúalanyok között (Ide KATTINTVA tudod elolvasni az interjút) és aki most kedves figurák rajzolására tanítja az érdeklődőket:

Agócs Írisz: „Sokan sokféleképpen igyekeznek az otthoni időtöltést érdekesebbé tenni online mutatványokkal. Ehhez csatlakozva, a személyes találkozókról sokak által ismerős - lépésről lépésre rajzolással szeretném a rajzolnivágyókat segíteni.”

Akinek szeretné egy ajándék rókás színezőt is letölthet ITT.

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!