A mai napra egy kis érdekesség... vagy inkább átfogalmazom :), egy példa arra, hogyan működnek együtt a fejünkben lévő képek, illatok, és a hangulatok.

Ez az írásom az Arnolfini Kantin oldalán jelent meg először. Tudom, hogy a szó szoros értelmében, látszólag talán nem passzol ide, de én azt gondolom, hogy mégis itt a helye.

Bámulok kifelé. Esik a hó. Pedig tegnap már itt volt a tavasz. A szürke hajnalba lassan, észrevétlenül lopakodik be a világosság. Ellépek az ablaktól, vissza a konyhába. A lámpa sárgás fénye, a fehér konyhapult, …

A következő pillanatban már kint vagyok az utcán, a sötét hajnali hidegben. Nem fázom, mert sietünk. Csak onnan tudom, hogy hideg van, hogy az arcomat csípi a levegő. Senkit sem látok kint, a házak ablakai sötétek, mit sem törődnek azzal az 5 éves kisgyerekkel ott kint.

Nem látom az arcát, csak érzem, hogy erősen fogja a kezem, érzem a púder, a hajlakk illatát, hallom a kabát zizegését, a cipő szapora kopogását az aszfalton. Nekem szinte futnom kell. A megállóban egy-két ember. A buszon, ami meleg sárga fénnyel érkezik éppen, már néhányan ülnek. Kíváncsian nézek körbe. Az emberek nem fordulnak felém, kifelé bámulnak az ablakon, de az üveg tükröződésében látom az arcukat. Milyen öregek, gondolom. Leülünk két szabad helyre, nagy zöttyenéssel kanyarodik ki a busz a megállóból. Érzem a szék koszos bőrszagát, a kipufogó bűzét. Inkább én is az ablak felé fordulok, odanyomom az arcom a hideg laphoz, valahol a réseken át kinti friss levegő szivárog az orrom felé.

– Leszállunk – hallom valahonnan távolról, de az is lehet, hogy csak a húzást érzem a kezemen, hogy induljak már. A sötét gyár utcáján visszhangzik végig a cipő kopogása. A portás nyitja a kaput, a fülkéből állott szag áramlik felém és gyenge lámpafény. Nehézkes, puffadt kabát hangját hallom. Egészen más, mint a mama kiskabátjának a hangja. Köszönünk. Nem várjuk meg, hogy a kapu bezáródjon, már sietünk is tovább.

A gyár ébredezik lassan. Súlyos kulcscsomó zörög, belépünk az épületbe, egy kis folyosón át egy konyhába jutunk. Tudom. Kattanás és sárgás fény tölti be a helyiséget. Csak állok és nézem, már nem kell sietni. Tudat alatt hallom, hogy nyílik, majd csukódik az öltözőszekrény ajtaja, ahogy a cipők hol erre, hol arra kopognak.

Hallom a hűtőajtó tompa puffanását, ahogy kattan és enged a konyhaszekrény ajtaján a mágnes, tömött papírzacskó tompa zörgését és a kanál kaparászását a fémen. Folyik a víz, ahogy telik az edény úgy változik a hangja. Tekeredik a tető. Egy pattintás és csend.

Még csend van kint a tájon, a gyáron, a folyosón, …a konyhában. Bennem. Meleg fényű csend. …érzem a kávé illatát.

----------

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram