Az "Egy portrékép, 5 kérdés" sorozat következő része, rendhagyó az eddigiekhez képest. Most Kolláth Mariannt a Kreatív Iskola igazgatóját kérdeztem az iskolájukról, munkájukról.
B. M.: Miért van szükség arra, hogy egy maréknyi szülő arra szánja el magát, hogy saját iskolát csináljon?
Kolláth Mariann: A szülők egy része úgy érezte, egy hagyományos módon működő iskolában gyermeke nem kapná meg azt a figyelmet, amit egy kis létszámú osztályokat működtető, a személyiséget támogató, elfogadó, befogadó légkörben igen. Az óvodánk ilyen, ezért az oda járó szülők kezdeményezésére született meg a Kreatív Iskola.
B. M.: Erről nekem rögtön a Montessori vagy a Waldorf iskolák jutnak eszembe, ahol a szülők szerepe szintén nagyon fontos az az intézmények életében. A közösség építésére ti is nagy hangsúlyt fektettek és az oktatás sem teljesen úgy történik, mint egy állami iskolában. A Kreatív Iskola valahol a hagyományos és a fent említettek között helyezkedik el. Mesélnél erről?
Kolláth Mariann: Iskolánk a NAT-ot követve, de olykor alternatív módszerekkel tanít/nevel. A projekt, a csoportmunka és a differenciálás talán a 3 legfontosabb alapelv, amit a tanítás-tanulás folyamatából kiemelnék, mint a Kreatív módszertani alpkövei. De! A legfontosabb a létszám, és az, hogy egyre jobban figyelünk a csoportok összetételére. Nagyon fontos és mi hiszünk benne, hogy jó iskola csak a gyermek-szülő-pedagógus szoros együttműködésével valósulhat meg. Minden döntésünk mögött elsősorban a gyermek és a családok érdekeit tartjuk szem előtt. A folyamatos kommunikáció és élő kapcsolatok pedig ennek elengedhetetlen építőköve.
B. M.: A köztudatban is egyre gyakrabban előforduló téma a Sajátos Nevelési Igényű (SNI) gyermekek oktatása. Ennek megoldása még nagyon gyerekcipőben jár nálunk. Talán azt is mondhatnám, hogy még a "tagadás" stádiumában járunk. Az emberek nagy része próbálja elbagatellizálni az ezzel kapcsolatban felmerülő problémákat. Te hogyan látod ezt? Tudom, hogy ti kifejezetten fontosnak tartjátok az ilyen nehézségekkel küzdő gyermekek segítését.
Kolláth Mariann:
Minden gyermek értékes és mindenki jó valamiben. Ezt meg kell keresni ezt kell erősíteni. Ez csak együtt, a családokkal lehetséges.
Folyamatosan meglep bennünket is, hogy mennyire kevesen tájékozottak SNI, BTMN témában, pedig napjainkra elég nagy nyilvánosságot kap az autizmus vagy bármilyen tanulási nehézség, pl a diszek (diszgráfia, lexia és calculia). Mégis, csak egy réteg, általában az érintett szülök azok, akik rendelkeznek valamiféle tudással a témában. Súlyos probléma még, ami viszont kevés figyelmet kap, a felnövekvő generációk mentális, pszichés állapota, ami egyre lesúlytóbb képet mutat. Rengeteg a szorongó, a covid, az iskola vagy a család által lelkileg sérült gyermek. Az ő ellátásuk nem megoldott, várom a krízist. Sajnos. Bármely esetben az integráció vagy szebben inkluzív nevelés sarokpontja újra a létszám és a megfelelő szakembergárda, illetve az egyensúly. Integrálható gyermekeket - rendelkezzenek bármilyen nehézséggel is -, nem szabad túlsúlyba helyezni egy osztályban, mert az az inklúzió rovására megy. Fontos lenne a megfelelő szakember és tanárképzés illetve a létszámok átgondolása, bármely iskolatípusban.
Gyakran hallom mostanában: "A nem tipikus fejlődésű gyermek az új tipikus..."
B. M.: Mi az a legjobb dolog, amit kiemelnél az iskola életéből?
Kolláth Mariann: Csapatmunka. Gyerekek-szülők-pedagógusok összhangja.
B. M.: Vannak-e új terveitek (amit el szabad árulni)? Szeretnétek-e esetleg gimnáziumot vagy szakgimnáziumot is indítani a közeljövőben?
Kolláth Mariann: Sajnos a jelenlegi oktatáspolitikai helyzet nem kedvez az általános gimnáziumi képzés elindításának, pedig a szakembergárdánk adott hozzá. Szakgimnáziumot semmiképp sem szeretnénk indítani. Gondolkodunk egy olyan fejlesztőházon, ahol a Kreatív módszereket adnánk tovább érdeklődő kollégáinknak, illetve autizmus specifikus mozgásos, érzékszervi, művészeti foglalkozásokat is tartanánk, esetleg diagnosztizálnánk.
Tetszett az interjú? Olvasnál még? Kattints a korábbiakért:
És hamarosan jönnek az újabbak is.
Gondolkodj képekben!