Rakéta sebességgel közeledik az iskolakezdés. Még senki nem tudja, hogy pontosan mi is fog történni. Az egyetlen dolog biztos, hogy hagyományos iskolarendre készülnek jelenleg a tanárok, az iskolák. Mai interjúalanyom kicsit kilóg a sorból, a téma nem az itteni megszokott. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem csak számomra érdekes, de mindenkinek fontos, amiről szó lesz most. Akit kérdezek most: Balatoni József, Jocó bácsi.
Jocó bácsi
Barti Magdolna: Örülök, hogy elfogadta a felkérésemet és válaszol a kérdéseimre az "Egy portrékép, 5 kérdés" című sorozatomban. A téma, amivel kapcsolatban megkerestem önt - szerintem nem meglepő - az online oktatás. Ön történelem tanárként nyerhetett személyes tapasztalatokat ebben a hirtelen bekövetkezett kényszerhelyzetben. Hogyan élte meg az első napokat? Milyen nehézségekkel találta szembe magát? Volt-e olyan probléma, amit egészen a tanév zárásáig nem sikerült igazán megoldani?
Jocó bácsi: Az első napokra a kétségbeesés és a káosz volt a jellemző, bennem is. Hisz annyira hirtelen jött, hogy nem is tudtunk rá felkészülni. Aztán persze megoldottuk, de nagyon nem volt könnyű. Amit év végéig nem sikerült megoldani, az a rengeteg plusz munka, amit az online oktatás okozott. Nem volt ritka, hogy 14-16 órát dolgoztam egy nap, ami hosszútávon embertelen volt. A bezártság okozta lelki megzuhanásról meg ne is beszéljünk.
B. M.: Mit tapasztalt a diákok részéről? Ők, hogyan vették az akadályokat? Mi okozott számukra gondot leginkább?
Jocó bácsi: 5. osztálytól 12. osztályig tanítok, így elég széles skálát láttam a helyzetből. Nagy nehézséget okozott a gyerekeknek egy állandó, és jól működő napirendet kialakítani, valamint azt tisztázni, hogy ez nem szünet. A többség akart tanulni, jól vették az akadályokat, de ehhez kellett a kollégák és a szülők áldozatos munkája is. A legnagyobb probléma nekik az volt, hogy nem jöhettek iskolába, nem találkozhattak a társaikkal, velünk. Szóval a karanténnak pozitív hozadéka is van:
a gyerekekben felértékelődött az iskola, mint közösségi
hely szerepe.
B. M.: Ön személyesen videós élő tanórákat is tartott, de sok helyről hallottam és tapasztaltam is, hogy volt, ahol csak a tankönyv, munkafüzet szerinti napi oldal- és feladatszámokat küldték el minden magyarázat vagy útmutató nélkül. Teljesen magára hagyva ezzel a diákokat és a szülőket is. Ennek lehetnek technikai, eszközi és készség szintű hiányosságai is többek között. Ön mit gondol erről?
Jocó bácsi: Nekem és a gyerekeknek is megkönnyítette a tanulást, tanítást az, hogy rendszeresen tartottam élő videós órákat.
Nagyjából az óráim felét tartottam így - többet nem is
lehetett volna, mert a gyerekek számára az már nagyon
megterhelő lett volna. A többi órámon pedig igyekeztem
kreatív, érdekes, képességfejlesztő feladatokat adni,
túlmutatni azon, hogy jegyzeteld ki.
Sajnos vannak olyan kollégák, akiknek ez a saját - adott esetben több - gyerekeik mellett ezt nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudták megoldani. Nekik sem róható ez fel, hisz hatalmas feladat ez. És igen, vannak a kik a tanóráikba sem fektetnek energiát, ők az online oktatást is megúszósra vették, csak ez most sokkal jobban látszott a szülők felé, így sok esetben felháborodást, ellentétet váltott ki.
B. M.: Mit gondol? (Bár tisztában vagyok vele, hogy mind a pedagógusok, mind diákok és mind a szülők számára extra erőfeszítést igényelt ez a helyzet.) Van-e olyan dolog, amiben a szülők esetleg előre vagy éppen éles helyzetben tudnának segíteni, hogy gördülékenyebben menjen az oktatás és a tanulás? Vagy van-e olyan, amit kollégáinak tanácsolna a diákok és a szülők segítésére?
Jocó bácsi: A szülőknek azt tanácsolnám, hogy egy dolgot tartsanak szem előtt: ők nem tanárok, és nem is elvárás, hogy azok legyenek. Én azt gondolom, hogy egy ötödikes korú gyereknek már a tanulás a saját, önálló feladata, a szülő esetleg segíthet benne, de nem elvárás az, hogy ott üljenek mellettük. A kicsiknél persze teljesen más a helyzet. A kollégáknak pedig két szót mondanék:
mértékletesség és kreativitás. Ez a kulcsa.
B. M.: Ez most nagyon nehéz kérdés lesz, azt hiszem. Én a családommal szerencsés helyzetben vagyok. Vannak eszközeink, internetünk, még segíteni is tudunk a tanulásban itthon. De mit lehet tenni olyan helyzetben, ahol mindezek nem adottak? Ahol nincs számítógép, ahol egy szobában 10-en laknak, ahol a szülők iskolázottságukból adódóan nem tudnak úgy segíteni, ahogy szükséges lenne?
Jocó bácsi: Sajnos nagyon sok ilyen család van. Akinek tudtak az iskolák, adtak vagy szereztek eszközöket, több gyűjtés is indult, de ez csak átmeneti megoldás, a valódi probléma ezzel nem szűnt meg. A rendszer pedig ilyen, senki sem kérdezte meg, hogy a gyerekek - sőt, sok esetben tanárok - rendelkeznek-e megfelelő háttérrel. Ők pedig óriási hátrányba kerültek, az amúgy sem túl jó helyzetük tovább romlott.
Ez végtelenül szomorú, és beláthatatlan
következményei lehetnek hosszútávon.
B. M.: Tapasztalataim szerint a gyerekek nagyon rugalmasak és gyorsan képesek megtanulni a különböző eszközök és felületek kezelését, használatát. Sokszor a felnőtteknél, adott esetben az őket tanító pedagógusoknál jóval könnyebben. Ezt nem gondolom sem jónak, sem rossznak jelen esetben. Ilyen világban, helyzetben élünk. Életünk részei ezek az eszközök. Ezért azt gondolom, hogy amit, most a kényszerhelyzetben gyorsan meg kellett tanulni, nem kellene elfelejteni. Sőt, érdemes lenne továbbra is használni, alkalmazni ezt a tudást. Tudom, hogy ez már egy - ha a jelen oktatási formát nézzünk -, inkább valami alternatív pedagógiai forma irányába mutat, de mégis. Ön a jövőben megtart bármit is ezekből, többet fog ilyen megoldásokkal élni? Ezt most kényszerhelyzettől függetlenül kérdezem.
Jocó bácsi: Az biztos, hogy néhány platformot, az online teszteket, és az általam kitalált, online feladatokat, gyakorlatokat biztos, hogy meg fogom tartani, és próbálom beépíteni a normál oktatásba, mert vannak nagyon jó dolgok, amiket kár lenne veszni hagyni.
B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat!
Jocó bácsi világa Facebook oldal
Megvásárolható könyveket Jocó bácsitól itt találsz
(a fotó felhasználása Balatoni József engedélyével)
------
Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés
------
Gondolkodj képekben!