2015. március 6-án nyitottam meg Ország László képzőművész Monitor scan című kiállítását a MET Galériában. Bár már előtte is részt vettem kurátorként és megnyitóként más kiállítások életében, mégis ez az a kiállítás, ahonnan az ilyen szakmai irányultságomat számítom.
Amit lehet, hogy az utcáról betévedő látogató nem gondol, hogy egy kis galéria, kiállítóhely esetében egy kiállítás kurátorának a feladata nem csak annyiból áll, hogy az alkotásokat kiválassza, de komoly szervezői, adminisztrációs és akár - tériszonyosoknak kevésbé jó hír -, három - négy méter magasságban egyensúlyozós képességeket is igényel. (Milyen illúzió olyankor a létra tetejébe kapaszkodni, nem?)
De térjünk vissza a 10 évvel ezelőtti kiállítás rendezéséhez. Kis méretű galériában különösen fontos, hogy az alkotások egymáshoz képest hol és hogyan helyezkednek el. Az egész anyag összhangja és képek / alkotások egymás mellettisége nem csak a kiállítótérbe belépő nézőt befolyásolja, de plusz jelentést is adhat a kiállítás anyagának. Vagy, ami a legrosszabb, hogy a képek elnyomják, "kioltják" egymást és "bedöglenek". Ez utóbbi pedig az egész kiállítást tönkre teheti.
A Monitor Scan esetében már majdnem kész volt a sorrend. A képek többsége csak az installálásra várt, de egy képpel nem boldogultam. Egynek nem találtam a helyét. Ekkor HAász Ágnes a Magyar Elektrográfiai Társaság elnöke odalépett a képek mellé, rájuk nézett, aztán lehajolt és kettőt megcserélt. Fél percébe sem került a művelet, amivel megoldotta azt, amivel én már több, mint 20 perce szenvedtem. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy: Na!
A kurátor egy olyan személy, aki egy múzeumban, galériában vagy egyéb kulturális intézményben felelős a kiállítások és a gyűjtemények összeállításáért, rendezéséért és bemutatásáért. (Forrás és bővebb információ.)
Ekkor kezdtem igazán komolyan venni a rendezést. És azóta, amikor kiállítást rendezek, ez mindig eszembe jut.
Gondolatmenetem zárásaképp most két művészt emelnék ki, akikkel már volt alkalmam együtt dolgozni. Az egyik drMáriás . Számára egy önálló kiállítást kellett installálnom. Teljesen szabad kezet kaptam mind megoldásilag, mind sorrend kialakításában. Mivel viszonylag gyorsan kellett megoldani a dolgokat, szinte egyik napról a másikra, nem volt lehetőség időhúzásra. Ezért izgultam, hogy vajon mit fog majd hozzá szólni? Fel is tettem a kérdést, még a koncert előtt:
- És milyen lett a kiállítás? - kérdeztem. - Áll. - felelte drMáriás.
Ez a válasz az, amire mondhatjuk, hogy olyan drMáriás.
Másik művész, akit azt hiszem sokan ismernek: Szurcsik József. Amellett, hogy képei hatással vannak rám, ő, az egyik olyan művész, akivel a közös munka mindig tiszteletet és korrektséget is jelent. Gondolok itt olyan apróságokra, hogy késés esetén időben jelez, felhív. Nem várunk órákig feleslegesen. A megbeszéltek szerint folyik a munka. Teljesen emberi módon lehet vele beszélgetni a munkáiról, szakmai gondolatokról.
És amiért roppant hálás vagyok - bár ez teljesen spontán alakult így -, hogy mikor megnéztük a Műcsarnokban A varázsló kertje című önálló kiállítását és összefutottunk vele, egy olyan szakmai beszélgetést alakított ki a kiállítással kapcsolatban, ami a lányomra is nagy hatással volt és talán ez volt az egyik utolsó csepp a felvételivel kapcsolatos elhatározásában.
Zárásképp ajánlanám a Magyar Képzőművészeti Egyetem podcast sorozatának első részét, aminek állandó házigazdája lesz Szurcsik József.
Dr. Kesseő-Balogh Péter műgyűjtő mecénás: Állhatatosság, türelem és munka.
