A képek, hasonlóan a zenéhez az ösztönre, a tudatalattira, az érzelmekre hatnak először. Lehet egy dalnak bugyuta szövege, vagy szólhat olyan nyelven, amit életedben nem hallottál, a hozzá társuló dallam, hangszín, dal elmeséli, hogy miről szól. Mint ahogy a képeknél a szín a forma, a fény és az árnyék, a kompozíció. Csak hagyni kell hatni és érezni. Vagy még csak nem is kell hagyni sem. A szöveg először az értelemhez, értelemnek szól. Az elmét, a gondolkodást veszi célba. Ha úgy tetszik kívülről hat befelé, míg az előzőek bentről kifelé igyekeznek tenni ugyanezt.
Milyen érdekes ez. Gondolj bele! Látsz egy képet, egy filmet. Mennyit változtak ezek is már, nem? A kezdet kezdetén némafilmek voltak. Ahol a testbeszéd, a mimika (arcjáték), a nagy gesztusok mennyire fontosak voltak ahhoz, hogy a néző megértse amit lát. Ugyanígy a színpadon is. A színészek elnagyolják a mozdulatokat, hogy a néző az utolsó sorban is lássa. Nyomatékosabbakká teszik a hangsúlyokat, hogy érezni, hallani lehessen hátul is.
Már egy jó ideje, mióta hangos, ráadásul színes filmek vannak nincs szükség ilyen kifejezőkészségre a színészek részéről. Más a divat. A hang és a szöveg a képpel együtt hatnak. Egymást segítik, jó esetben erősítik. És ha belegondolsz, hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki csendben maradjon. Hogy valaki erősebben hasson egy csenddel, mint sok más az üvöltéssel. Az egyik kedvenc filmem ilyen szempontból A Játszó Nő. Hélene (Sandrine Bonnaire) és Kröger (Kevin Kline) párbeszéde a csendben, amikor egy mondatközi szünet többet mond, mint előtte tíz mondat. Ereje van.
(Forrás: Port.hu)
Itt a bemutatója:
Ami még a napokban jutott eszembe, hogy a film zenéje nekem Beetoven Silence művét hozza elő érzetre. A film legvégén pedig, amikor a nő egyedül áll egy tengerparti sziklaszirten és üvölt, akkor is ez a zene megy. Micsoda kontraszt. Nem tudom, mennyire tudatos ez a zeneszerzőtől vagy pusztán véletlen. Vagy én vagyok botfülű.
Visszakanyarodva a csend erejének gondolatához. A valós életben eddig, talán kettő ilyen emberrel találkoztam. Ha egy ilyen ember megjelenik, annak ereje van és azt mindenki érzi. Persze, van aki zavarba jön tőle, van aki hangosabban kezd kiabálni, olyan is van, aki elmenekül. Csak kevesek maradnak nyitottak. Nyugodt szinte senki. De mielőtt túlságosan filozófikus hangulatba kerülnék, térjünk vissza a képekhez.
Most, mikor csak az nem készít képet, aki nem akar, mennyire jó lenne, ha nem csak kattintgatás lenne, hanem egyre több kép készülne. Olyan igazi kép. Azt gondolom, hogy hatalmas felelőssége van a vállalkozóknak is. Ők használják leginkább a képeket olyan formában és céllal, hogy minél több emberhez eljusson. Hirdetéseket, szórólapokat, kiállítási kellékeket és még ezer millió dolgot tesznek mások elé. Sokszor felelőtlenül. Mert ha akarják, ha nem ezzel vizuálisan nem csak hatnak, de nevelnek is. Ha nem is tudatosan teszik, mégis van ilyen hatása is a dolognak.
És kikre hatnak legelőször, legerősebben? A fiatalokra, a gyerekekre. Azokra, akik még olvasni sem tudnak. Az összes pocsék, odahányt, átgondolatlan képpel. És a jól átgondolt, jól elkészített képekkel egyaránt.
Nagyon szeretem a Pixar filmeket. Ezen belül is mindig keresem az úgynevezett short-okat.
Te tudtad, hogy ezek a rövidfilmek kísérletezések? Az élvezeten túl azért is készülnek, hogy az addig használt, de már kevésnek tűnő megoldásokat, technikákat továbbfejlesszék, és mindezeket, ne a nagy filmek készítésénél kelljen kitalálni. Egy-egy ilyen játékos kísérlet költsége megközelíti a 2 millió dollárt. (Nos, igen... ki mennyit szán kísérletezésre, fejlesztésre.)
A rövidfilmeket az 1980-as években kezdték készíteni. Ezek első részei voltak a Luxo Jr., a Red álma.
De 1989-ben leálltak a készítésükkel. Az ezekre szánt költséget inkább bevételt hozó reklámra és az éppen készülő nagyfilmre költötték.
Csak a Toy strory bemutatója után döntöttek ismét úgy, hogy megint eljött az ideje a rövidfilmek gyártásának. Ami most már nem csak a kísérletezésnek, de az új, kezdő rendezők számára is jó terepet biztosított, akik később, remények szerint, majd a nagyfilmeket is rendezik.
Így készült el a Geri sakkozik, ami az 1998-ben bemutatott Egy bogár élete kísérőfilmje, és a második generációs rövidfilmek első darabja lett. Min akartak javítani? Az ember, az arc, a kéz, a haj, a bőr, a ruhák felületének kidolgozásán.
A kísérletezés és a tanulás mind jó cél volt, de két fő eredményt hoztak végül a rövidfilmek a Pixarnak. Az egyik, hogy egy plusz bónuszként fogadták a mozilátogatók a nagyfilmek előtt. Ez egy külső eredmény. A másik pedig egy belső, a stáb felé közvetített üzenet, hogy a Pixarnak igenis fontos a művészet. Mivel ezeknek a filmeknek nincs kereskedelmi értékük, így azokat az alapértékeket testesíti meg, amiért az egész Pixar létrejött.
Talán többen emlékeznek az elefántokra, amik 2009-ben hosszabb ideig álltak végig kiállítva az Andrássy úton és az 56-osok terén. Most nem a projekt eredményességéről szeretnék beszélni itt (erre nincs is rálátásom), inkább csak pár gondolat a készülés élményéről, az általam készített elefánttal kapcsolatban.
Egy pályázat keretében lehetett tervet küldeni rá. Viszonylag gyors határidővel, ha jól emlékszem, a megkeresés után egy-két napos volt talán. A rövid határidő és az, hogy az akkor írt diplomamunkám témája szorosan kapcsolódott a gyerekekhez, meghatározta a témámat. Ha úgy tetszik egy "aranyos és cuki" kölyökelefánt lett belőle, pizsamában, aki már várja az esti mesét. Nem volt benne művészi túlgondolás, egy gyerekek számára kedves dolgot akartam csinálni. Amikor pedig elmentem megnézni, azt tapasztaltam, hogy sikerült is, mert egy óvodától nem messze állították ki és az arra járó gyerekeknek nagyon tetszett. Már messziről örültek neki és közelebbről is meg akarták nézni, fel akartak mászni rá. Jó volt látni. Úgy éreztem, megérte foglalkozni vele.
De a készítésről akartam írni. Nagy izgalom volt számomra ez a feladat. Teljesen megilletődve érkeztem a helyszínre az első napon. Tél vége felé volt, kint már kezdett melegedni a nap. Már el lehetett mondani róla, hogy nem csak fényt, de meleget is adott időként. Azonban ez a készítés helyszínére nem volt igaz. A Vörösmarty téren az egyik régi, akkoriban felújításra váró épület földszintje volt berendezve erre a célra. Az elefántok ott sorakoztak végig a nagy teremben és dermedten várták, hogy fessenek rájuk.
Szürreális volt az a félhomály, az utcai hőmérsékletnél jóval hidegebb levegő (amit, én olyan -2 - +4 közé saccoltam) és a kongó csend. Az első nap megrázó volt. Pár óra után már annyira át voltam fagyva, hogy nem bírtam rendesen fogni az ecsetet a kezemben. Igaz, hogy gázzal működő melegítő valamik lettek később, de inkább voltak büdösek, mint melegek, így nem használtam őket. Az első néhány óra után, mikor újra kiléptem az utcára a napsütésbe, azonnal elkezdtem olvadni a kinti kb. tíz fok, szinte nyári melegnek tűnt a benti levegő után.
Másnap már több réteg ruhával felszerelkezve érkeztem, ez javította kicsit a komfortérzetemet, de túl sok ideig ez sem volt elég. A megoldást a mozgás jelentette végül, a hajolás, a guggolás, a mászkálás festés közben.
A festéket nem ismertem előtte, amit ott adtak, ezért menet közben derült ki, hogy az egyes színeket többszörösen kell felvinni, persze úgy, hogy előtte meg kellett várni a száradást. Az is egy izgalmas kérdés volt, hogy mennyire fedi az egyik szín a másikat?
Ez utóbbi akkor vált még izgalmasabbá, mikor egyik reggel arra érkeztem, hogy az elefántom nem úgy áll, ahogy hagytam, ez még a kisebbik izgalom volt. A nagyobbikat az jelentette, hogy valaki, a már festett sárga részen, nyomot hagyott fekete festékkel.
Így az egész felületet, ami ahhoz a részhez tartozott újra kellett festenem, több réteggel, száradási időkkel, hogy az a lyuk ne legyen feltűnő.
Végül azért elkészült, talán tíz napot adtak rá, hogy kész legyen. Az utolsó napon mikor kiléptem a kapun és otthagytam, kicsit aggódva, még szomorkodtam is, hogy vége lett.
A megmaradt elefántok a parádé után többször költöztek, először egy üzletközpontba (itt találkoztam is többel), végül pedig a Hungexpo területére. Ez utóbbit egy ismerősöm mesélte, aki arra járt.
Mi is eljutottunk az új sárkányos filmre. Ó, tudom, tudom már sokan, nagyon sokan látták. De végre mi is megnéztük több hetes tolódás után.
Rögtön elsőre jöjjön itt egy érdekes kedvcsináló, ami nekem nagyon tetszett. Ahol Kit Harington (Trónok harca) "kalandja" látható Fogatlannal:
Ennek fényében megnézni az eredeti és a szinkronhangokat is:
Hablaty - Jay Baruchel - Hamvas Dániel
Astrid - America Ferrera - Csifó Dorina
Mogor - F. Murray Abraham - Barbinek Péter
Valka - Cate Blanchett - Kéri Kitty
Takonypóc - Jonah Hill - Berkes Bence
Kőfej - Kristen Wiig - Berkes Boglárka
Fafej - Justin Ruple - Baráth István
Halvér - Christopher Mintz-Plasse - Morvay Bence
Bélhangos - Craig Ferguson - Besenczi Árpád
Eret - Kit Harington - Czető Roland
Pléhpofa - Gerard Butler - Rosta Sándor
Ack - Robin Atkin Downes - Varga Rókus
Griselda - Julia Emelin - Makay Andrea
Flegma - Ashley Jensen - Kokas Piroska
Fiatal Hablaty - AJ Kane - Maszlag Bálint
Ragnar - Ólafur Darri Ólafsson - Schneider Zoltán
Csagatáj kán - James Sie - Maday Gábor
Modorgóc - David Tennant - Péter Richárd
És így talán érdekes meghallgatni egy angol nyelvű előzetest is:
A következő pedig egy magyar nyelvű. Amit azért gondoltam még ide betenni, mert akit érdekelnek a képi világ divatjai itt is felfigyelhet rájuk: a házak és az új sárkányvilág élénk sokszor világító színeit nézve. Ami hihetetlen jó szerintem, hogy ízléses (már ha mondhatok én ilyet egyáltalán). Nincs túltolva, nem lett neon minden. Megmaradtak önmaguk, de van új színfolt. Jó hangsúllyal és mértékkel. Ezekért is érdemes ilyen filmeket nézni.
És ha valaki pedig nem látta volna az eddigi részeket, itt egy kis szűk összefoglaló:
És, hogy lesz e folytatás? Nem tudom. Azt mondják, ez a befejező rész. De az alábbi előzetesben 0:17-nél van egy jelenet, ami nem szerepelt a filmben (persze, ennek bármilyen oka lehet). Ebben a jelenetben Hablaty már felnőtt férfi, mellette pedig Fogatlan vár a jelzésére, hogy valami történjen.
A másik, ami elgondolkodtat, a mostani rész befejezése.
Aki eddig még nem látta, de meg szeretné nézni, ne olvasson most tovább!
Én, ha nem szeretnék több részt, abbahagytam volna a filmet akkor, amikor Fogatlan és a többi sárkány elmennek az új helyre, és mindenki szomorú, sírdogál. De a film továbblép eggyel. Hablaty és Astrid a gyerekeikkel együtt újra találkozik Fogatlannal, a lány sárkánnyal és az ő gyerekeikkel egy kis szigetnél. A kis sárkányok nagyon aranyosak egyébként. Hogy mi merre van, és vajon hol járnak, nem derül ki a köd miatt.
És még két momentum, ami nem hagy nyugodni. Az előzetesben is, a filmben is egyfolytában azon van a hangsúly, hogy van egy világ valahol, ahol a sárkányok stb. stb. és Hablaty küldetése, hogy ezt a világot felfedezze. Ez az ő sorsa, de eddig ez nem teljesült be. Jó, ellátogatott oda, beugrott egy fél órára, de tényleg csak ennyi lenne?
A másik, hogy hová lett Mogor a sárkányvadász? Leesett. Ennyi. Jó, tudom, ez nem egy horrorfilm.
Persze, ez mind csak fikció. Mondjuk úgy, hangosan gondolkodtam.
Különben is, ha DeBlois, a film rendezője azt mondja, hogy ez a befejező rész, hinnünk kell neki. Azért, én még kapcsolódó történeteket simán el tudnék képzelni.
Legtöbben a KFT zenekar dobosaként ismerik, de talán azt kevesebben tudják, hogy nem csak zenél, de komoly látványmunkákat is végez, mind a KFT zenekar koncertjeinek megjelenésével, mind más területeken. Több honlap ötlete és megvalósulása is az ő érdeme. Vagy a Szépművészeti Múzeum megbízásából, az ötlete nyomán jött létre egy a "Mesterművek a Szépművészeti Múzeumban" című CD gyűjtemény, ami 314 műtárgyat mutat be és a néző interaktív módon ismerkedhet velük.
Az "Egy portrékép, 5 kérdés" sorozat következő szereplője:
Barti Magdolna: 1. 5 kérdésbe nem sok minden fér bele, ezért rögtön arra kérdeznék rá, amire én a leginkább kíváncsi lennék.Hogyan működik benned ez a rengeteg dolog, hogyan férnek össze? A színpadi látvány megtervezése, a díszleten, a fellépőkön át a fényekig. A zenélés, zeneírás. Az írás, ami nem merül ki dalszövegek írásában. És ehhez még hozzájön a programozás, az online felületek kinézetének megtervezése, ahol nem csak a megrendelő, a cél a fontos, de nagyon erős szempont, hogy a felhasználó fejével is kell tudni gondolkodni. Ez mind más és más terület? Vagy esetleg ugyanaz más formában?
Márton András: Egyrészt a felsorolt feladatok közül azért nem mindent magam végzek el, ráadásul nem egyszerre történik minden. Bár az is néha sok tud lenni, ami mégis összeér és arra nem is emlékszem, lett volna olyan, hogy egyszerre csak egy dologra koncentráltam volna. Ez így alakult – vagy így alakítottam – és kész. Azt hiszem, ezt – pontosabban magamat – már régen elfogadtam ilyennek és van is benne élvezet. Másrészt ezek, mondjuk úgy: súlyos szavak: színpadi látvány, írás, programozás stb. Külön-külön mind egy-egy életművet sugall, ami enyhén szólva sincs így. Írtam néhány dalszöveget, meg pár egyéb szöveget, lefordítottam a Beatles szövegeket, megterveztem néhány KFT-koncert látványát, de azokat is bizonyos korlátok között és másokkal, ami pedig a programozást illeti, annak a koncepciójában, tervezésében vettem részt. Ezek mind jól sikerültek, de egyenként sokkal kisebb jelentőségűek, mint, amit ilyen megfogalmazásban sugallnak. Ja, és gyakran a megrendelő és a felhasználó is én vagyok, vagy én képviselem mindkét oldalt.
KFT - Bál az Operaházban 30! - részlet
B. M.: 2. Hogyan tervezel meg egy ilyen nagy koncert látványképet, hogyan áll össze a "show"? Mesélnél kicsit a folyamatról?
M. A.: Ritkán adódik komolyabb kihívás. Legutóbb 2014-ben, az Operaház felkérésére adott Bál az Operában 30! koncertünk volt ilyen. Azt kértem, hogy használhassuk a díszletekből, a jelmezekből, felkérhessünk a Nemzeti Balett és az Operaház társulati tagjai közül szereplőket. Ezt Ókovács Szilvesztertől meg is kaptuk. Olyan műsort, dalokat és színpadi megoldásokat javasoltam a zenekarnak, amelyeket az utolsó részletig az Operaházra gondoltam ki, figyelembe véve a hely auráját, adottságait. Miután az alapokat mindenki elfogadta, több hónapon át írtam a forgatókönyvet, amelyben balett-táncosok, valós idejű festménykészítés, egy gyerekkórusra átdolgozott dal, kutyafejmaszkok és sok egyéb műsorelem helyet kapott. (Akit érdekel, megnézheti a kiadott DVD-n vagy egyes részleteket a youtube-on). A színpadképet a Szkéné színházbeli, 1982-es előadássorozatunkat megidézve rendeztem be. Két statikus teret alakítottam ki a két felvonáshoz, mindkettőben elhelyeztem néhány önálló játékteret a táncosoknak, színészeknek, vendégművészeknek. Ésatöbbi-ésatöbbi. A legnagyobb kihívást azt jelentette, hogy mindössze a koncert napján tudtunk próbálni néhány órát a szereplőkkel és a technikával az Operaház színpadán. Ezért a legapróbb mozdulatot is előre megterveztem, amihez kis számításokra volt szükség. Ugyanis csak otthon, egy kb. 4x4 méteres szobában tudtam lejárni mindent, arányos apró léptekkel és arányos időzítésekkel. Közben nem hibázhattam, mert az ötven-hatvan közreműködővel, plusz a technikai stábbal már nem lehetett próbálkozni a helyszínen, gyakorlatilag mindennek elsőre működnie kellett. Talán mérnem kellett volna az adrenalin szintemet ebben az időszakban.
B.M.: 3. Térjünk át az egyik legaktuálisabb dologra jelenleg. Szívgárda. Megjelent az első szólóalbumod. Miért most? Miért nem korábban?
Márton András: Most tudtam elegendő időt szánni rá a KFT koncertjei és egyéb teendői közepette (’82 óta én tartom kézben az együttes szervezési, produceri, kiadói tevékenységeit) és voltak közben mások is, mint a Sc.Art együttes, amit tíz éve alapítottam, meg pár egyéb nagyobb lélegzetű dolog. Az alapok persze már ott fortyogtak évtizedek óta.
B. M.: 4. A honlapodon ezt találtam a lemezen szereplő szövegekkel kapcsolatban:
"A dalszövegek érzelmi lenyomatok, a mindennapokból elcsent foszlányokkal, a szövetbe beleolvadó, alig észrevehető képekkel a Beatlestől, Harry Potteren át sokak számára ismerős, mindennapos tapasztalatokig. (Remélem, elég talányosan fogalmaztam.). Ez az egész lemezkészítés nekem nem olyan volt, hogy elmész valahová a dolgodra, megcsinálod és hazamész. Kavarog benned minden hónapokon át, míg a határidő be nem fejezteti veled."
Hónapokon át kavargó foszlányok, lenyomatok, alig észrevehető képek. Valahogy úgy látom ezt a folyamatot, hogy van a külvilág, tele ingerrel, információval, amik tudatosan vagy kevésbé tudatosan elérnek téged. Te pedig mintegy szűrőként engedsz magadba belőle cseppeket, vagy akár merőkanálnyi adagokat. Ezek pedig a belső tartályodban összegyűlve, keveredve hoznak létre valami újat, és mikor már betelt a tartály, "kénytelen" vagy kiborítani, kiüríteni. Ekkor születnek az alkotások, a dalok. Persze, aztán ezeket még lehet, finomítani, csiszolni itt-ott, "míg a határidő be nem fejezteti veled". Így működik? Vagy van olyan, hogy leülsz és adott egy téma, mondjuk a "Ctrl billentyű kék fénye" (bocsánat, de "kézenfekvő" példaként jött spontán) és akkor írsz róla?
M. A.: Ehhez nem tudok mit hozzátenni. Fogalmazhatnék másképp, bővebben, részletesebben, de nagyjából ugyanígy tudnám elmondani most is. Viszont ez nem valami különös folyamat. Aki létrehoz valamit, az azt hiszem, ezen megy keresztül. A határidő bizonyára nem mindenkinél annyira „inspiráló”, mint nálam, de őszintén szólva főleg ezt hallom az ismerősöktől is. Ctrl-billentyűvel nem próbálkoztam, az a néhány dalszöveg, amiket írtam, más érzetekből, képekből táplálkozik.
B. M.: A "Csak alszom" című dal hivatalos klipje október óta látható. Ahogy olvastam, egész nagy és komoly stábbal készült. A forgatókönyvet Karsai Kata írta és együtt rendezték Erdész Tamással. De ez mégis a te dalod. Hogyan működött ez az egész, teljesen szabad kezet adtál mindenben, vagy szorosan részt vettél a klip kitalálásában, létrehozásában is, nem csak mint szereplő, de mint ötletadó is? Hozzám mondjuk nagyon közel áll ez a képi világ és hangulat, de te az elején hasonlóképpen képzelted el?
M. A.: Volt ugyan konkrét elképzelésem a klip tartalmára, de amikor Kovács Levente – aki társproduceremként az egész lemezkészítésben sokat segített – összehozott Katával, az első beszélgetések után elhatároztam, hogy mindössze két kitételt teszek, azon túlmenően teljesen rá és az általa választott stábra bízom magam. (Mindenkit nem tudok felsorolni itt, a videó mellett ott vannak, de legalább ifj. Hámory Csabát, az operatőrt hadd emeljem még ki.). Akkora lendületet, szellemi erőfeszítést és elkötelezett hozzáállást éreztem mindenkin, hogy hiba lett volna ezt megtörni. Ezt garanciának is láttam arra, hogy a maximumot hozzuk ki a lehetőségekből. A Magyar Klipszemle visszaigazolta ezt a sikert, a hat legjobb rendezés közé válogatta be a zsűri hatszázvalahány alkotásból.
"Csak alszom" hivatalos klipje
B. M.: Tudom, hogy 5 kérdésről volt szó, de szeretnék még egy hatodikat. Lesz bemutatója a lemeznek, tervezel így egyben ezzel az anyaggal fellépést? Vagy csak KFT koncerten hallhatunk esetleg egy-egy dalt?
M. A.: KFT-koncerteken biztosan nem játsszunk ezekből a dalokból, nem keverünk a műsorba önálló produkciókat senkitől. Fellépést tervezek, de a tervezés hosszabb időt vesz igénybe, akkor állok színpadra, ha maradéktalanul elégedett vagyok a megvalósítással. A második félév előtt ez nem várható. Addig laza beszélgetős programokat szervezünk, amelyeken a Szívgárda készítésének részletein, zenekari történeteken és a különféle dolgaimon szórakozhatnak a résztvevők. Az elsőre a budapesti Béterv lakásétteremben kerül sor március 29-én:
B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! További sok sikert kívánok és erőt az alkotáshoz!
Ha többet szeretnél megtudni Márton Andás tevékenységéről, a honlapján találsz még érdekes dolgokat: Márton András honlapja (KATT) http://www.martonandras.hu
Egy fontos beszélgetésről indultam haza, mikor arra gondoltam, hogy gyalog megyek egy darabon. Akkor találkoztam szembe velük. Szinte örömtáncot lejtve vettem elő a fényképezőgépemet a táskából és kezdtem fotózni. Jó volt látni ezeket a kis szobrokat élőben is. Rengeteg képet láttam már róluk, rengeteg cikket olvastam velük kapcsolatban és most, néhány napja, arra jártam és észrevettem őket. Teljesen véletlenül.
Vigyorogva néztem körbe a világra. Kérdő tekintettel: Látjátok, látjátok?
És tudod mi döbbentett le? Nem látták. Ott mentek el mellettem, mellettük... és fotóztak mindent. Épületeket, Dunát, hajót, de ezeket a szobrocskákat míg ott voltam vagy negyed órát senki nem vette észre. Pedig volt forgalom.
Én nagyon örültem nekik. Aztán mentem tovább a napsütésben.
