gondolkodj képekben

L á t s z o l

L á t s z o l

"Egy csipet torta"

interjú Horváth Alexandrával

2018. október 18. - BartiMagdolna

Az "Egy csipet tortára" nem is tudom már, hány éve figyeltem fel. Egy jól készült termékfotó vezetett el hozzájuk. Azonnal megragadta a tekintetemet, és felkeltette az érdeklődésemet. Ráadásul, a torták díszítése és formavilágának egyszerűsége - amiben jót készíteni sokszor nehezebb mint egy túlzsúfolt, túldíszített bármi más esetében, mert a hiba azonnal kiütközik - teljesen magával ragadott.

Horváth Alexandrát, az "Egy csipet torta" megálmodóját kérdeztem az "Egy portrékép, 5 kérdés" következő részében:

img_0445-2.jpg

Horváth Alexandra (A fotót Török-Bognár Renáta készítette.)

Barti Magdolna: 1. Hogyan kezdtétek? Rögtön ezzel a mai minimál, letisztult formavilággal indultatok?

Horváth Alexandra: Természetesen a kezdetekben próbálgattam a technikákat, a különböző stílusokat, mindig a megrendelő elképzelését szerettem volna tökéletesen megvalósítani, akár egy Pinterest fotó alapján. De aztán hamar rájöttem, hogy melyik vonal az, ami a szívemhez közel áll, amivel azonosulni tudok, amiben megmutathatom magam és amit valóban nagy örömmel csinálok. Nem kell minden stílusban jól teljesíteni, hisz úgyis azok az emberek találnak meg, akiknek tetszik, amit csinálok. Néha persze előfordul, hogy tőlem teljesen idegen ötlettel keresnek meg, de az évek során megtanultam nemet mondani, ilyenkor szívesen ajánlok olyan kollégát, akinek a profiljába belepasszol az adott elképzelés. Törekszem a minimalizmusra, az eleganciára és a tökéletességre.

B. M.: 2. Minden egyes torta egyedi készítésű, egyedi tervezésű. Miként alakul ki, hogyan néz ki egy ilyen tortának a készítési folyamata? /A torták szólnak valamiről, kifejeznek valamit? Fontos, hogy milyen színt, milyen díszítést kapnak?

H. A.: Általában az esküvői tortákra igaz leginkább, hogy “mondanivalójuk van” és persze a “vásznam” ott a legnagyobb arra, hogy ki tudjam fejezni az üzenetet. A kiindulási pont mindig az, hogy passzoljon a torta az esküvő szisztémájához. A személyes konzultáción az én feladatom az, hogy felismerjem, mi az amire a pár nagy hangsúlyt fektet és fontosnak érez az esküvővel kapcsolatban. Az idei szezonban az egyik legkedvesebb emlékem, amikor az egyik pár teljesen rám bízta a torták díszítését, én pedig valami különlegessel szerettem volna ezt meghálálni, ezért az esküvő egyik, több ponton visszatérő elemét, a meghívójuk grafikáját festettem fel a tortáikra. Nagyon izgultam, hogy mit szólnak majd, de eszméletlenül örültek és imádták az ötletem, amit azóta is sokszor megköszöntek. Egy másik emlékezetes torta pedig az egyik barátnőmnek készült. Ismerősöknek mindig sokkal nagyobb stresszel jár a tortakészítés, mert még az átlagosnál is nagyobb bennem a megfelelési kényszer. Ez a barátnőm nem szeretett volna semmilyen díszítőelemet, annyit kötött ki, hogy zöld, szürke és fehér lehet a torta és szeretné, ha meglepetés lenne. Hatalmas boldogság volt, amikor meglátta a tortát és sírva megölelt.

B. M.: 3. Van-e olyan pont, ami a legnehezebb egy ilyen tervezési projektnél?

H. A.: Nem tudnék kiemelni konkrét nehézséget, a tapasztalat és a rutin nagyban segítenek.

6940.jpg

A fotót a Pinewood Weddings készítette

B. M.: 4. Tudnál mesélni valami vicces történetet, ami munka közben esett meg veletek, amit még mindig emlegettek, hogy: Emlékszel, amikor... ?

H. A.: Ezek a történetek az idő előrehaladtával válnak viccessé, amikor megtörténnek, akkor általában bosszúsággal járnak. Tavaly történt, hogy véletlenül úgy vettem fel két esküvőt egy napra, hogy az egyiket Tokajba kellett kiszállítani, a másikat Badacsonytomajba. Nemrég pedig az áramszolgáltatótól kaptunk egy értesítőt, hogy rendszer karbantartás miatt egy pénteki napon egész nap szünetel a szolgáltatás. Öt esküvőnk volt azon a hétvégén és azon felül, hogy áram nélkül konkrétan semmit nem tudunk csinálni, a hűtőkre is nagy szükség volt, hogy ne menjen minden tönkre a 40 fokban. Aggregátort kellett bérelnünk, ami persze további bonyodalmakkal járt…Az ilyen történeteken nevetünk utólag.

B. M.: 5. Az esküvői torták készítése szezonális projektnek tűnik. Talán ilyen tekintetben a tavasz és a nyár zsúfoltabb, mint az év második fele. Úgy tudom, hogy nemrég fejeztetek be egy nagy projektet és most egy kis pihenés után tértek vissza. Készültök valamire most? Valami újdonságra esetleg, amiről a közönség is megtudhat már pár dolgot?

H. A.: Valóban szezonális, de egyre több esküvőnk van már év elején és év végén is. Tulajdonképp minden hónapban van már esküvőnk, azonban az év hátralevő részére tudatosan nem vállaltunk már annyit, mert más izgalmas projektek vannak terítéken és muszáj visszatöltődnünk is egy kicsit. A legaktuálisabb jelenleg az október 27-én tartandó “Egy csipet PIAC” névre keresztelt rendezvényünk, ahol a műhelyünk előtti kis téren fogunk piaci hangulatban árulni sütiket. Régóta szerettünk volna egy eseményt, ahol végre kötetlenebbül tudunk majd beszélgetni a vásárlóinkkal, meleg tea és finom sütemények társaságában. Közben lázasan készülünk már a karácsonyi sütikollekcióval, de ami a legnagyobb dobás jelenleg az életemben, az a november végén megjelenő könyvem, amin január óta dolgozunk és amiben szívem-lelkem benne van.

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat!  További sok sikert kívánok nektek!

1821-andi_zoli-wedding-pre-048.jpg

A fotót a Just Stay Natural készítette

Egy csipet torta honlapja

 Egy csipet torta Facebook oldal

 Egy csipet torta Instagram

A fotók Horváth Alexandra engedélyével lettek itt felhasználva.

----

Itt találod a többi interjút: EGY PORTRÉKÉP, 5 KÉRDÉS (Kattints!)

----

A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.

Nézd meg:  Látszol Facebook (Kattints)

És az Instagramon is: Látszol (Kattints) Csak a több kép miatt.

Gondolkodj képekben!

 

Sajtómegjelenés a szeptemberi kiállításom kapcsán

41905222_504410783370061_6130653343709163424_n.jpg_640x640

A kitartó munka egyik látványosabb része. A cikket Dobó Csaba írta:

Elektrográfia a képzőművészet szolgálatában

SZERZŐ  • 2018-09-12 • HÍREKMŰVÉSZET • ELEKTROGRÁFIA A KÉPZŐMŰVÉSZET SZOLGÁLATÁBAN BEJEGYZÉSHEZA HOZZÁSZÓLÁSOK LEHETŐSÉGE KIKAPCSOLVA • 311

Szeptember 4-én a megújult Lőrinci Nagykönyvtárban tekinthették meg az érdeklődők a Galéria 18-ban első alkalommal kiállító Barti Magdolna grafikusművész Változás című kiállítását. Az alkotó munkásságát Garamvölgyi Béla, a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület elnöke méltatta, melyet az alábbi bevezető mondattal nyitott: „Azt itt megjelenő képek az én szememben kis ékszerek.”

A kiállító művész több mint 13 éve készít elektrográfiákat, olyan képzőművészeti alkotásokat, melyek elektronikus médium alkalmazásával készülnek. Első közös megjelenése a Magyar Elektrográfiai Társaság 2010-es Matricák nemzetközi kiállítás megnyitójához kapcsolódik. Kezdeti művészi kísérletei a reklámmal kapcsolatos tanulmányaihoz kötődnek, s melyek inkább kapcsolódtak őbenne az alkalmazott grafikához, a plakáthoz, mint képzőművészeti kifejező formához. Ám utólag visszagondolva maga a művész is úgy véli, hogy elsősorban az eszköz, esetében a számítógép volt csak a közös pont.

̶ Munkáiban az aktuális történésekre reflektál: az emberi érzelmek, érzések és azok kiváltotta tettek, valamint a hatásukra történő cselekedetek és következmények foglalkoztatják, melyeket rendszeresen dokumentál is. Blogbejegyzéseinek kis történeteit Változás címszó alatt fűzte egymásba, majd tárta a kiállítást látogatók elé. A megjelenítettek ritkán egyértelműek, legtöbbször több rétegűek, ám az elektrográfiákon a technikai eszköz használata, alkalmazása épp ennek megmutatására irányul. A többféle réteg , forma, szín egymáshoz való viszonya, együttélése új értelmet és megfogalmazást kap. Voltaképpen a hozzáadott érték problematikájáról beszélhetünk ̶ emelte ki az értékelő.

Barti Magdolna szereti e műfajt, mert az elektrográfia számtalan lehetőséget, technikai ötvözést, keresztezést, kísérletezési lehetőséget és szabadságot ad az alkotónak. A gép által vezérelt képalkotás folyamatában a művész nem valamiféle fölturbózott képet hoz létre, hanem az alkotás folyamatát jellemző személyes érték, hang, gondolat és vonulat az, amely megjelenik és amely szabadságként értelmezhető.

Alkotómunkájában a látványos rész elég rövid. A feldolgozó szakasz: a gyűjtögetés, az információk tudatos vagy kényszerű begyűjtése, sűrítése sokkal hosszabb folyamat. A gyűjtés időszakából jelenleg, hozzávetőlegesen, 15̶ 17 ezer digitális fotót őriz, amelyek hangulata, felépítése, kompozíciója meghatározók lesznek a későbbi alkotások során. Folyamatosan figyeli, gyűjti a környezetében előforduló felületeket, tárgyakat, az emberi alkotásokat: makro- és mikroszinten egyaránt. S amikor a művészi élményanyag már annyira sok és sűrű, hogy egy csepp sem fér már bele, akkor következik be a művészi robbanás. Így van, hogy egy egész sorozat is elkészül egy nap alatt. Barti Magdolna súlyos, veretes művészete fontos üzeneteket küld mindannyiunk számára.

A kiállított művek hangulatát kiemelte Dóra Attila kortárs zeneszerző előadása. A kiállítás szeptember 4-től 28-ig tekinthető meg.

bp18.hu, Dziuba János

(A cikk forrása: a www.tovabb18.hu)

És a 10 perces interjú, meg a 10 perces megnyitóbeszéd másfél percbe sűrítve:

Már csak egy ugrás és ...

41303005_679946245712400_1123621611089968197_n.jpg_640x640

Amikor eljön az ideje, hogy Te és a körülmények is készen állnak az indulásra és már csak egy ugrás és ...

Nos, ilyen nincs, hogy minden tökéletesen készen álljon. Valahol mindig van egy "de".

Mikor elkezdtem írni ezt a blogot, valamikor 2018 március elején egész más elképzelésem volt az alakulásáról. Azóta sok minden történt. Ezalatt a fél év alatt a bloggal kapcsolatban voltak pozitív visszajelzések, amikért nagyon hálás vagyok. De voltak negatív vélemények is. Volt olyan ember, aki minden személyes találkozásnál csak destruktív véleményt tudott formálni, de azt mindig megtette. Ezeknél mindig azt gondoltam, hogy ... vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy toll a fülébe. De meg lett ezeknek is a pozitív vonzata.

Most már valamivel több, mint hat hónap után, látom, hogy mennyit tanultam (szinte roham tempóban) és még mennyit kell, és remélem, aki olvassa a blogot, az is talált magának érdekes dolgot. Bízom, benne, hogy ez ezután sem fog változni. Rengeteg tervem van még, amit egyelőre titokban tartanék. Lassan úgyis kiderül.

Igazándiból sok mindent írhatnék még ebbe a posztba, és sorra jutnak eszembe a mondatok, de a legfontosabb mégis csak ez az egy a sok közül:

Köszönöm, hogy itt vagy, olvasol és követed a tartalmaimat! Nagyon szépen köszönöm!

 --------------------

A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat. Másoktól hozott példákat.

Nézd meg:  Látszol Facebook

És az Instagramon is: Látszol Csak a több kép miatt.

Gondolkodj képekben!

Messe (Frankfurt, München) néhány képben

torony.jpg

 Messe. Két vásáron dolgoztam dekoros-grafikusként szeptember elején. Az egyik Frankfurtban egy autómechanikai, a másik Münchenben az Iba volt. Ez utóbbin tésztagyártó, -készítő (kenyér, pizza, perec, stb.) gépek, gyártósorok és díszítők, kiegészítők (csokireszelék, kávé, tea, tortadíszítő ez meg az és hasonlók) voltak kiállítva.

Csináltam néhány képet (most így utólag visszanézve tényleg csak néhányat), azt is többnyire az müncheni kiállításon, mert ott kevésbé volt hajtás. 

 Szóval, a néhány fotó mellé, néhány gondolat is.

A poszt első képét a Messe épületének tetején, a parkolóból készítettem. Frankfurt. Üveg, beton, tornyok minden mennyiségben, némi zölddel. Az üveg és beton számtalan kombinációja és variációja. Elég látványos volt a tetőről nézve, de kb. ennyire futotta a városnézésből.

A következő kép, nem a szelfi kedvéért (pedig de), hanem a háttér miatt. A látogató nem is gondolná, hogy a nyitás előtt néhány órával, még létrák, raklapok, flakonok, rongyok, szerszámok, hulladékanyagok minden mennyiségben a legkülönbözőbb helyeken. Itt még a megrendelőt vártuk, aki kézipoggyászként a repülőgépen hozta magával a stand habbetűit. Ő csak a habbetűt.

hatter.jpg

 A következő kép, már München. Az egyik cég tábláján ez a fiatal hölgynek látszó valaki, akit a kép alapján kb. 130 cm magasnak tudok elképzelni, a karjai viszont simán leérnek a sípcsontjáig.

olasz.jpg

 A következő képen látható nő volt látható mindenütt ezen a kék standon, aki az egy tenyerével simán betakarja az egész arcát, és a zsemlével töri a fogai közé a lyukat valószínűleg, mert nem férhet el a többi része a szája és a fogai előtt.

lany.jpg

 Az alábbi kép pedig már München. A kamion oldalán lévő print grafikusa is dolgozott, nem csak a fotós. A táj és a kamion sosem találkoztak valójában. 

kamion.jpg

 Hogy csak pár példát hozzak. Az a két barna folt a kerítés előtt egy tehén klónozva. A kerítés és a fák is ismétlik önmagukat. A kamion orránál lévő ágak, meg zöld kupacok is kísértetiesen hasonlítanak. És persze, izgalmas a vezetőfülke üvege, az árnyékok. És...

kamion01.jpg

 Ezek olyan érdekes részletek voltak számomra, mivel sokat foglalkozom (szinte állandóan) képekkel, látvánnyal. 

De, hogy ne csak negatív példát hozzak. Volt egy stand, ez rögtön megtetszett. Látványos volt, különbözött, összhangban volt. Csak az a térbe elhelyezett (desszertcsomagoláshoz is el tudnám képzelni ezt a formát), a fotelt körülvevő váz a printekkel nagyon hatásos volt. Tetszett.

Most gyorsan rákerestem a honlapjukra is. Hát... nagyon érdemes megnézni azt is: Callebaut (KATT)

stand01.jpg

 

stand.jpg

 Ez volt a másik, ami rögtön megragadta a figyelmemet. A céget már nem jegyeztem meg, pedig megnéztem kik ők. Ez a "pixeles" dekoráció már messziről hívogatott.

pohar.jpg

 Műanyag poharakból. Ha jól emlékszem, valami ilyesmivel foglalkozott a cég.

pohar01.jpg

A vásárokon nem fotóztam többet. Időm sem volt rá, meg érthető okokból nem is vették jó néven a fotózást.

Végül kicsit visszaugorva még a franfurti plázába. Ott láttam ezt az étterem díszletet. Mellette az a "fa" is hozzátartozik és a "váz" feelinget hozza a mobilos app-jukat hirdető reklámtáblájuk is.

plaza.jpg

 

--------------------

A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.

Nézd meg:  Látszol Facebook

És az Instagramon isLátszol Csak a több kép miatt.

Gondolkodj képekben!

L'AMOUR dessert különlegesség

Magyar Édesipar, Szav. idő lejár 1969

Pakolás közben jött velem szembe ez a doboz. Csavarok, szegek meg hasonlók voltak benne. (A desszert szerencsére már nem.)

Teljesen elolvadtam a gyönyörűségtől. 13,5 x 15 x 3 cm-es doboz keménypapírból. Kasírozott, ragasztott borítással. Grafikával! És nem a virág, masni kombináció, hanem "klasszikus" párok: "ROMEO - JULIA", "ANTONIUS - CLEOPATRA", "AMOR - PSYCHE", "MANRICO - LEONORA", "OTELLO - DESDEMONA", "ORPHEUS - EURYDIKE", "TRISTAN - IZOLDA", "AUCASSIN - NICOLETTE".

desszert_01.jpg

És a "klasszikus" szalag motívumba írt díszes középkort idéző L'AMOUR felirat.

desszert_02.jpg

Az egyik legfontosabb rész pedig a szavatossági idő lejárta:

desszert_03.jpg

Azért, az ékezetek már akkoriban is okoztak meglepetéseket:

desszert_04.jpg

Kiegészítés: a Facebookon kaptam a tippet "Kara Orsi" nevű olvasótól, hogy a grafika stílusából kiindulva a tervezője, talán Lukáts Kató Lehetett, akiről itt egy összefoglaló a wikipédián: Lukáts Kató, és további munkák, amik között tényleg vannak hasonló darabok, az Iparművészeti Múzeum honlapján: Lukáts Kató (1900-1990). És végül egy archív cikk az Artmagazin oldalán: Mesebolt.

--------------------

A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.

Nézd meg:  Látszol Facebook

És az Instagramon isLátszol Csak a több kép miatt.

Gondolkodj képekben!

süti beállítások módosítása