DELSEY – WHAT MATTERS IS INSIDE
Bellissimo cortometraggio 3D cartoonizzato.
Wonderful 3D “cartoon” short film.
Souen Le Van, 27, is a french Art Director. She started her career at Marcel Paris in January 2008 under the guidance of Anne de Maupeou.
Souen has worked for several high-profile brands such as Orange International, Ray-Ban, Coca-Cola, Contrex (Nestlé Waters), France 24 and Editions Points Publishing House.
Souen has been lucky to win many international and national awards, including 8 Cannes Lions (3 Gold, 2 Silver, 3 Bronze and more than 10 Shortlists), a Grand Clio, a Grand Prix Eurobest, Oneshow, ADC, Andy, D&AD, LIA, French Art Directors Club, FWA…
Her campaigns helped Marcel become Agency of the Year at Eurobest 2011 and Clios 2013.
a készítésről: https://www.youtube.com/watch?v=M4LAo6wvcSo&sns=fb
--------------------
A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.
Nézd meg: Látszol Facebook
És az Instagramon is: Látszol Csak a több kép miatt.
Gondolkodj képekben!
A mai interjú rendhagyónak mondható, mivel megfordultak a szerepek. Volt egyetemi Mesteremmel Ország Lászlóval beszélgettem, mikor megkérdezte, én miért nem szerepelek a sorozatban. Én? - kérdeztem vissza. Igen. - felelte. Sokáig vakargattam a fejemet, mire végül rábólintottam. Ennek egyetlen célja volt, hogy itt is legyen okom elmondani, hamarosan megnyílik a következő önálló kiállításom, ami számomra nagyon fontos mérföldkőnek számít az alkotói munkásságomban.
Előbb azonban jöjjenek a kérdések és a válaszok. (És be kell valljam, sokkal nehezebb volt válaszolni, mint kérdezni.)
Barti Magdolna
Ország László: Képzőművészet, irodalom, zene… képek, szövegek, hangok… vizuális nevelés, művészeti-szervezés… és még? Sok terület foglalkoztat, sok műfajban fejezed ki magad. Vagy valójában ez egyetlen „terület”, ahol a műfaji határoknak kevés szerep jut, ahol inkább az aktuális motiváció keres magának megjelenési formát?
Barti Magdolna: Igen, nos… valóban sok terület foglalkoztat. Így elgondolkodva ezen a kérdésen, tulajdonképpen az összes egyfajta kommunikáció. (Itt még talán hozzátenném a felsoroláshoz a testbeszédet, vagy a test által kifejeződő és kifejezhető üzeneteket. Nagyon érdekes terület ez is.) De, hogy a kérdésedre közelebbi választ adjak, ezt az a sokféle területet egy-egy eszközként használom a kommunikációm során. Más a “feladata” egy képzőművészeti alkotásnak, másképp történik egy harcművészeti alkalmazás mozdulatának elmagyarázása, másképp hatnak a hangok. Más eszközöket használnak, mégis kifejeznek valamit. Valamit el akarnak mondani. Hadd mondjak egy példát itt is. Legutóbb egy matiné filmet néztem meg, a történet a szokásos. Fiatal táncosok szerepeltek benne. Balett és street dance volt egymással szemben felállítva. Hihetetlenül érdekes volt a két különböző mozgáskultúrát, nyelvet egymás mellett látni. Hogy hogyan beszélgetnek,és egy-egy mozdulat hogyan fejez ki dolgokat.
O. L.: Mi volt az indító „aha-élmény”, amely eldöntötte, hogy a művészet területén keresed majd a boldogulást? Szakmai haladásodnak melyek voltak a meghatározó, irányt-mutató állomásai?
B. M.: Az indító? Nem tudom, mire gondolsz itt pontosan. Mondhatnám, hogy ceruzával a kezemben születtem, de ez nem lenne igaz. 12-13 éves koromban kezdtem el rajzolni a környezetemben lévő embereket, akik valamiért megragadtak. Ezek gyors rajzocskák, inkább karikatúra jellegűek voltak, amik hasonlítottak is valamennyire, de a karakterekre legjellemzőbb érzet, tulajdonság kiemelése miatt voltak leginkább felismerhetőek. Akkoriban kezdtem el művész-életrajzi regényeket is olvasni, és eldöntöttem, hogy “művész” leszek. Hosszú, kacskaringós és összetett volt az út és még tart a ma is. A jég az első önálló kiállításom után tört meg 2013 elején, azelőtt csak pár csoportos kiállításon vettem részt. Azóta már több mint félszáz csoportos és további két önállón szerepeltem kiállítóként, szervezőként vagy kurátorként. Felvettek két országos művészeti csoportba is a Magyar Elektrográfiai Társaságba (MET) és a Magyar Alkotók Országos Egyesületébe (MAOE) is. Jelenleg a szeptember elején nyíló Változás című önálló kiállításomra készülök teljes erőkkel.
O. L.: Az autonóm és az alkalmazott műfajokban is alkotsz. Szabadság és kötöttség vagy a kötöttség szabadsága? Melyek azok a formai- tartalmi elemek, amelyek visszatérően, meghatározóan személyessé, egyedivé formálják stílusodat mindkét területen?
B. M.: Hú, ez nehéz kérdés. Mert élvezem az alkotást, megmozgat, feltölt, ettől olyan, mintha könnyű játék lenne. Lehet, hogy az is. De azt hiszem, attól lesz azzá, hogy az odáig vezető utat is élvezem. Ami állandó gondolkodást, megfigyelést, elraktározást jelent. Hadd mondjak itt is egy konkrét példát. Rengeteget járok kirándulni, sokat gyalogolok, eközben rendszeresen fotózom. Van több száz moháról készített makrofotóm. Mindegyik más. Más érzetük, jelentésük, sugallatuk van. Mindegyik moha (még olyan is van, hogy ugyanaz a moha), de más a fény, a háttér, a környezet, a szín, a tömeg. És van, hogy csak egy apróság a különbség, de a képet teljesen megváltoztatja. Nagyon jó tanulás ez. Megjegyzem, aztán felhasználom az ilyen alkalmakkor megtalált szerkezetet, a képfelépítést, a színvilágot máshol, máskor.
Hogy válaszoljak a kérdésed másik felére is. Szeretem a minimál stílust, szeretem, ha valami szinte koanként hat. Meglátod és letaglóz. Ott, akkor, azt mondja, amit kell. Persze, nem állítom, hogy ez mindig sikerül, de törekszem rá. Szinte mindig használok valamilyen természeti formát. Tervezéses munkánál is hasonlóképp dolgozom. Ott, ugye a megrendelő üzenete, stílusa, célja a döntő.
Egy ilyen "jegyzet" az egyik kirándulásról. Ezeknél az átélt élmény a fontos számomra. A hatás, ami átmegy rajtam és átalakul, amikből aztán dolgozom. Utálok fázni. Ott, a szélben az arcomra fagyott a szememből kicsorduló könny. Az ujjaim annyira fájtak a hidegtől, hogy nem is tudom mi tartotta a gépet a kezemben. De ott állni a befagyott Balatonon, látni és hallani a jég hangját, érezni, hogy milyen kicsi és törékeny is vagyok. Hát...
O. L.: Munkáid alapján az látszik, hogy egy-egy téma hosszan, elmélyedően foglalkoztat. Projektjeid közül melyikeket tartod a legsikeresebbeknek és melyikeket a számodra legkedvesebbnek?
B. M.: A legsikeresebbnek? Ezt nehéz megmondani, mert mit is jelent az, hogy siker? Jelenleg az egyik legnépszerűbb, ha a nézőszámot veszem figyelembe, az “Egy portrékép, 5 kérdés” című sorozatom, van olyan, amelyiknek ezer feletti az olvasottsága jelenleg. Azt gondolom, hogy ezek azért érdekesek, mert egyszerű megfogalmazással betekintést engednek egy-egy bonyolult alkotó folyamatba. Közelebb hozza a sok esetben “elvarázsoltnak” gondolt művészt. Kiderül belőlük, hogy ő is ember.
A legkedvesebb és számomra a legnehezebb is ugyanebből az okból adódóan (tökéletesre szeretném), egy mesevilág formába öntése, amit a lányommal és a lányomnak alakítok körülbelül három éve. Érdekes tapasztalat, amikor ő mutat rá a logikai hibákra. Jelenleg a leírásánál, karakterek tervezésénél tartok.
O. L.: A. C. Danto írja a művészet egy lehetséges definíciójaként, hogy az nem más, mint „az igazság mozgásba-hozatala”. Ez művészként imponáló, felemelő érzés lehet. Milyen „igazságok” érintenek meg leginkább a hétköznapokon és ünnepnapokon? Milyen tervek foglalkoztatnak?
Ezeket én túl nagy szavaknak érzem. Teljesen emberi dolgok érdekelnek. Embernek lenni sem olyan egyszerű, azt gondolom. Egy ideje nagyon foglalkoztat a testtel, a mozdulattal való kifejezés, és ezt összehozni esetleg hangokkal, zenével. De ez még egy távolabbi terv. Jelenleg az írás, az alakuló mesevilág és a szeptember 4-én nyíló kiállításom vannak előtérben.
Itt találod a többi interjút: EGY PORTRÉKÉP, 5 KÉRDÉS (Kattints!)
Csak ennyi.
--------------------
A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.
Nézd meg: Látszol Facebook
És az Instagramon is: Látszol Csak a több kép miatt.
Gondolkodj képekben!
Egy héten belül a harmadik meghívót kapom három egymástól független eseményekre e-mailben. Ezzel nincs is gond, sok jön. Van, amit nekem kell továbbítanom is, ide-oda feltöltenem.
De!
Miért gondolja azt a küldő, hogy egy rendezvény esetében elég ha ráírja a rendezvény címét a meghívóra? Se résztvevők, se pontos időtartam, időpont (ráadásul egy kiállítás esetében). Csak egy megnyitási dátum. Még jó, hogy a helyszínt ráírták.
Hogyan lehet ezt másképp?
Egy korábbi tervezési és szervezési munkámat hoztam most példaként a fent említett téma kapcsán. A rendezvény egy kortárs kiállítás.
Ez a kiállítás szívügyem volt. Mindenféle akadály felmerült a szervezés során, ezért már több mint egy éve tolódott a dolog. Mikor végre biztossá vált a helyszín és az időpont fellélegeztem kicsit, teljesen mértékben ekkor sem mertem már. Ez az időszak a megnyitó előtt körülbelül három hónappal, november közepére, végére esett. A megnyitó napja január 26-a volt.
Hosszúnak tűnik a kettő közötti időszak, de ez alatt még rengeteg mindent kellett elintézni, és ami még nehezítette a dolgot, hogy az egész időszak közepén ott volt a karácsony. A karácsony és a szilveszter. Amikor az emberek figyelme teljesen beszűkül, csak erre a két dologra tudnak összpontosítani a túlélés mellett, és ha "elmúltak az ünnepek", akkor meg a regenerálódás az elsődleges.
A kiállításhoz legelőször meghívót kellett tervezni. Mik voltak a szempontok, mi kellett, hogy rajta legyen?
A következő két képen a kétfajta meghívó látszik:
Kétoldalas papír
Netes
A folyamat:
A plakát
Itt már csak a kiállítás szempontjából fontos infók szerepelnek. Nincs meghívószöveg. A cél a tájékoztatás, beazonosíthatóság.
A megnyitó reggelén osztottam meg a kurátori előszót, hogy aki még addig nem tudta eldönteni eljöjjön-e, kedvet kapjon hozzá.
A kurátori előszó:
"Amikor a "hypertext" hívószót kigondoltam a kiállításhoz, azon belül is inkább a "hyper", ami foglalkoztott. Az azonban fel sem merült bennem, hogy ez ennyire és így fog működni.
Nevében a sorsa?
Egy alkalommal, mikor egy kis tó mellett jártam elkapott az eső. Először csak csepegett és elállt, majd újra rákezdett, és egy nagy zápor lett belőle. Behúzódtam egy eresz alá várakozni, és néztem a tájat. Egy csepp, még egy csepp, egy másik. Néhány a porba érkezett. Kis krátert hagyott nyomként, majd gyorsan felszívódott, és a föld belseje felé áradt tovább. Néhány a tóba érkezett. Kis körök keletkeztek a tó felszínén, amik nőttek, növekedtek. Találkoztak más kisebb vagy nagyobb körökkel újabb rezdüléseket létrehozva, majd elenyésztek. Újra "csak" vízzé lettek. Néztem, és az jutott eszembe: - Ilyen. Mindent átszövő, mindennel összekapcsolódó, alakuló, alakító... Ilyen lenne?
Felnéztem a merengésből. Futó ember közeledett. Rohant a zápor elől, bőrig ázva. Miközben én álltam, várakoztam, szárazon. Min múlik? - merült fel bennem. - Vajon min múlik? ... Ekkor elengedtem. Lássuk, mi lesz!
A szinte megszűnni látszó dolog, valahogy újra és újra indult. Kíváncsian követtem az újabb születő pillanatokat. Hinni is alig akartam. Az egyik utolsó előtti pillanatban, a már meghirdetett időpont után szűnt meg a kiállítás helyszíne. Innentől kezdve már csak hangosan röhögni tudtam.
Szóval, így! - gondoltam. - Rendben. Legyen. Akkor játszunk! Nézzük, ki nyer?
Várok. Az utolsó hetek, napok következnek a megnyitó előtt. A kép, a háló még most is szüntelenül alakul, változik.
Hát akkor, játsszuk végig!
Nomen est omen
...
Süt a nap! Olvad a hó…
------
De, fogalmazhatok egy kicsit komolyabban, így is:
Hypertext
Sós Dóra: Lexiák nyomában című tanulmányának egy részlete ihlette a kiállítás címét és témáját:
„A szavak, képek stb. egységei lexiákat azaz csomópontokat alkotnak, melyekből számos útvonal, lánc, nyomvonal, link vezet más lexiákhoz. Ezek hálózatba rendeződnek és nyitott, sohasem befejezhető textualitást teremtenek (általában) egy elektronikus környezetben. „
Roland Barthes az ideális szöveg leírását adja, miszerint: „…sok-sok hálózat alkotja, melyek kölcsönös hatást fejtenek ki egymásra, de egyik sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben; ez a szöveg jelentők galaxisa, nem pedig jelentettek struktúrája; nincs kezdete; nincs iránya; többféle úton beléphetünk, és egyik sem nevezhető ki önkényesen a fő útvonalnak; az általa mozgósított kódok olyan messzire kiterjednek, ameddig csak a szem ellát, nem lehet őket meghatározni...; a jelentés rendszerei megszállhatják ugyan ezt az abszolút plurális szöveget, de számuk soha nem korlátozható, mert a nyelv határtalanságán alapul. A barthes-i ideális szöveg láthatóan közel áll a hypertexthez, nem véletlen, hogy a lexia kifejezés beépült a későbbi elméletekbe.
Ted Nelson határozta meg először a hypertextet a hatvanas években: „a hypertext alatt nem-folyamatos [non-sequential] írást értek – olyan szöveget, mely elágazik, és választási lehetőséget kínál az olvasónak, mely leginkább egy interaktív képernyőn/közegben olvasható. Általában kapcsoló elemekkel [links] összekötött szövegdarabok soraként képzelik el, melyek különböző útvonalakat biztosítanak az olvasónak.”
(forrás: http://kepiras.com/?cikk=674)
Eddig tart az idézet.
Mi pedig, akik részesei vagyunk egy mindent átfogó, mindent összekötő, bárhonnan induló dolognak, azért reméljük, hogy legalább valahová érkezünk.
Egy emlékkiállítás megnyitójára jöttünk, aminek meghívott szereplői, egyébként nem biztos, hogy rendszeresen közösen dolgozó művészek. Munkáikban itt és most, Tamkó Sirató Károly munkái és emléke a közös találkozási pont.
Tamkó munkássága a hypertext, hypertextura, a mindent átszövő és el nem engedő háló, amelynek minden és mindenki része, mikor lehetne aktuálisabb, mint a mostani világunkban. Amikor egyetlen gombnyomással tanúi lehetünk annak, mi történik a Déli-sarkon Közben pedig ki sem kell lépnünk a megszokott, otthoni komfortzónánkból. Amikor bárki tőlünk összesen „három kézfogásnyira” van csak. Amikor bárki tanúja lehet bárminek szinte.
Szinte!
Mert, ugyan mit is látunk, hallunk? Mit lát, hall Z? És vajon ugyanazt látja-e X? És Y?
Tegyük fel, hogy ugyanazt nézik, hallják. Ugyanazokat a részleteket, apróságokat, pillanatokat emelik ki a nagy halmazból. De mennyi az esélye annak, hogy ugyanarra indulnak tovább?
20 különböző korú, és különböző technikával, jelrendszerrel dolgozó alkotó munkáit láthatjuk. Van köztük több Munkácsy-díjjal kitüntetett művész, és olyan is, aki éppen csak elvégezte a művészeti egyetemet. Tanár és tanuló egyaránt. Hogy ki kicsoda éppen?
És, hogy ki merre indul, mikor mindannyian ezt látják induláskor: Hypertext?
Azt gondolom, hogy nagyon érdekes és izgalmas, hogy milyen alkotás, munka születik pont a fent említett tényezőkből adódóan. Mintha egy tanórán, a tanárnak többféle megközelítésből kellene ugyanazt a problémát, felvetést elmagyaráznia, hogy mindenki megértse, de legalább közelebb kerüljön a témához.
Talán tekintsük így a munkákat. Egy-egy személyes, alkotói magyarázat, és továbbgondolása a szónak, aminek hangzása, írott képe, és jelentése van."
--------------
Végül:
Körülbelül egy évre rá, volt egy második és pár hónappal később egy harmadik kiállítás is ebből az anyagból, aminek összefogójaként a katalógusát is én terveztem. Itt már plusz, a megrendelő által meghatározott, szempontokat is figyelembe kellett venni.
A katalógus fedlapja így ezt az alábbi formát kapta, ami nem teljesen ugyanaz, mint a kezdeti kiinduló meghívóé, de összecseng vele.
--------------------
A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.
Nézd meg: Látszol Facebook
És az Instagramon is: Látszol Csak a több kép miatt.
Gondolkodj képekben!
Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje már most nagy érdeklődést keltett. A fiatal színészek mellett: Herr Szilvia, Rácz Dávid, Vajda Kristóf, a fő szerepekben láthatjuk még Polgár Csabát, Mácsai Pált és Schell Juditot is. A film fő szála a zaklatás, az online zaklatás. Ami sajnos, ha a híreket nézzük, aktuális mostanában és nagyon nehéz téma. Gyerekeket, fiatalokat érik ilyen bántalmazások, akik koruknál fogva a leginkább kiszolgáltatottak, és védtelenek. És sokszor nincs vagy úgy érzik, hogy nincs hová fordulniuk segítségért, ezért nem is mernek beszélni az őket ért támadásokról. A felnőttek pedig, éppen ez okból nem is tudnak védelmet nyújtani számukra vagy segíteni nekik.
Az "Egy portrékép, 5 kérdés" című sorozatomban, most az egyik fiatal főszereplőt Vajda Kristófot kérdeztem.
Vajda Kristóf a film forgatásán
Barti Magdolna: 1. Hogyan kerültél ebbe a filmbe?
Vajda Kristóf: Ez egy érdekes történet. Az iskolába jöttek minket fotózni (Vörösmarty gimi), amin én nem is voltam jelen, így csak utólag sikerült elküldenem a fényképet. Majd miután castingoltak, át kellett szerveznem az időpontot, de végül is sikerült, és így választottak ki végül. Nagyon örültem neki, és kifejezetten izgalmas volt a "nagy nevekkel" együtt játszani a filmben.
B. M.: 2. Mit gondolsz a film főcselekményéről, mondanivalójáról, üzenetéről?
V. K.: 2. A film egyetemes mondanivalója szerintem felhívni a figyelmet a mai, internetes kommunikációval való visszaélés veszélyére, illetve, hogy milyen korosztályos problémákkal kell megküzdenie egy tinilánynak. Manapság tényleg sajnos egy perc alatt lehet létrehozni egy hamis virtuális avatárt adatokkal, fényképekkel a neten.
B. M.: 3. Mennyire volt nehéz lelkileg egy ilyen filmben szerepelni?
V. K.: Egyáltalán nem. Szerencsére egy nagyon jó, nyílt és támogató csapattal dolgoztunk, mindenkitől sok segítséget kaptam. Ezzel együtt izgalmas volt egy ilyen karakter bőrébe bújnom, hiszen a való életben ez nagyon távol áll tőlem.
B. M.: Van-e valami személyes kis történeted, kedves élményed a forgatásról, amit megoszthatsz velünk olvasókkal?
V. K.: Hát kifejezetten izgalmasan kezdődött a forgatás. Az első feladataim között volt, hogy a filmben a tanáromat játszó Polgár Csabát, kb. az egymásnak való bemutatásunk után közvetlenül, az első forgatott jelenetünkben le kellett ordítanom :)
B. M.: 5. Hogyan tovább? Gondolom, jelenleg még vannak a filmmel kapcsolatos hivatalos megjelenések, teendők, de mik a terveid utána?
V. K.: Igen, nagyon szeretném, hogy minél többekhez jusson el a film mondanivalója, esetleg segítsen a hasonló helyzetek megoldásában, és persze minél többen nézzék meg a filmet. Nagyon tetszett a munkafolyamat, és bár még nem tiszta, mit hoz a jövő, szeretnék a jövőben is a színjátszással foglalkozni.
Jelenleg a Katonában fut egy darab, amiben pont ennek a filmnek köszönhetően kaptam lehetőséget egy szerepre. A Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojlerben egy fiatal fiút játszom, Gothár Péter rendezésében, a szereplők pedig Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna és Botka Zoltán.
B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat!
Az eddig nyilvánosságra hozott előzetes és képeket nézve, a filmben a rendezőre jellemző erős vizuális világgal támasztják alá a nem könnyű történetet, amit már e miatt is érdemes lesz megnézni.
A film nyilvános vetítése először Kanadában lesz az a montreali filmfesztiválon, ahová az elsőfilmes versenyprogramba kapott meghívást augusztus 23. és szeptember 3. között.
Az itthoni nézők pedig szeptember 13-tól nézhetik meg a mozikban.
És a hivatalos előzetes és leírás:
REMÉLEM LEGKÖZELEBB SIKERÜL MEGHALNOD:-)
Színes magyar játékfilm
Írta és rendezte: Schwechtje Mihály
Producer: Pusztai Ferenc
Co-producer: Osvárt Andrea, Petrányi Viktória, Galambos Zoltán, Jancsó Dávid
Fényképezte: Herbai Máté H.S.C.
Zene: Bernáth Péter, Szabadi Balázs, Tóth Bálint
Szereplők: Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Polgár Csaba, Rácz Dávid, Kardos Róbert, Lénárt Judit, Csúcs Olívia, Schell Judit, Rezes Judit, Mácsai Pál
Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története.
Schwechtje Mihály az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában volt az egyik rendező, korábban számos kisjátékfilmet készített, legutóbbi rövidfilmje, az Aki bújt, aki nem jelenleg a mozikban is látható: A fa alatt című, többszörös díjnyertes izlandi fekete vígjáték kísérőfilmjeként. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első nagyjátékfilmje, amelyben a tehetséges fiatalok mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Polgár Csaba, Mácsai Pál, Kardos Róbert, Rezes Judit és Schell Judit.
Eredeti cím: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-)
Hossz: 96 perc
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: DCP
Országos bemutató: 2018. szeptember 13.
Forgalmazó: Vertigo Média
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott (III.)
(A fotó felhasználása Vajda Kristóf engedélyével történt.)
-----------
Itt találod a többi interjút: EGY PORTRÉKÉP, 5 KÉRDÉS (Kattints!)