Egy héten belül a harmadik meghívót kapom három egymástól független eseményekre e-mailben. Ezzel nincs is gond, sok jön. Van, amit nekem kell továbbítanom is, ide-oda feltöltenem.

De!

Miért gondolja azt a küldő, hogy egy rendezvény esetében elég ha ráírja a rendezvény címét a meghívóra? Se résztvevők, se pontos időtartam, időpont (ráadásul egy kiállítás esetében). Csak egy megnyitási dátum. Még jó, hogy a helyszínt ráírták.

Hogyan lehet ezt másképp?

Egy korábbi tervezési és szervezési munkámat hoztam most példaként a fent említett téma kapcsán. A rendezvény egy kortárs kiállítás.

Ez a kiállítás szívügyem volt. Mindenféle akadály felmerült a szervezés során, ezért már több mint egy éve tolódott a dolog. Mikor végre biztossá vált a helyszín és az időpont fellélegeztem kicsit, teljesen mértékben ekkor sem mertem már. Ez az időszak a megnyitó előtt körülbelül három hónappal, november közepére, végére esett. A megnyitó napja január 26-a volt.

Hosszúnak tűnik a kettő közötti időszak, de ez alatt még rengeteg mindent kellett elintézni, és ami még nehezítette a dolgot, hogy az egész időszak közepén ott volt a karácsony. A karácsony és a szilveszter. Amikor az emberek figyelme teljesen beszűkül, csak erre a két dologra tudnak összpontosítani a túlélés mellett, és ha "elmúltak az ünnepek", akkor meg a regenerálódás az elsődleges.

A kiállításhoz legelőször meghívót kellett tervezni. Mik voltak a szempontok, mi kellett, hogy rajta legyen?

• Tamkó Sirató Károly és a vele kapcsolatos Hypertext kifejezést vissza kellett tükrözze a meghívó hangulata. Ezért kerültek a szereplők nevei ilyen formában felsorolásra. A kiemelt betűkből kirakható Tamkó Sirató Károly neve. Az elrendezés a Hypertext miatt lett ilyen.
• Szükség volt egy papír alapú meghívó tervezéséhez, hogy a galéria postázni tudja. Teljesen egyszerű, kifutó nélküli, elegáns. A mérete 21x10 cm-es, két oldalú. Fel kellett tüntetni rajta a résztvevőket, támogatókat, helyszínt, időpontokat (nyitás, mettől-meddig nézhető, milyen időpontokban), hogyan lehet megközelíteni, mi is ez, amire a meghívás szól.
• Szükség volt egy netes meghívóra, ami nagyjából megegyezett a papír alapúval kinézetre. De a két oldalt egymás mellé tettem és az oldalak fehér szélét kicsit megnöveltem a látvány miatt. Ha csak annyi közt hagyok a két oldal között, ami a papír alapú esetében kijött volna, optikailag zavarta volna egymást a két oldal.

 A következő két képen a kétfajta meghívó látszik:

Kétoldalas papír

Netes

 A folyamat: 

•  Az kiállítás meghirdetését december 13-án kezdtem. Egy esemény létrehozásával Facebookon. A fejléc csak utaló kép volt a szövegre (text).
• A résztvevőknek kiküldtem netes meghívót.
• December 28-án egy általam készített rövid animációt osztottam meg az eseményen belül. Emlékeztetőül.
• A galéria elpostázta a papíralapú meghívókat. Tájékoztatta, meghívta a helyi sajtót.
• A netes meghívó január 13-án került ki az oldalra a résztvevők megjelölésével.
• Ez utóbbi a neten tőlem függetlenül több fórumon is megjelent.
• Az utolsó pár napban az esemény alatt a készülés folyamata, egyéb Tamkó Sirató Károllyal kapcsolatos információk kerültek megosztásra.
• A megnyitó előtt pár nappal még engedélyt kaptam a "Plusz egy dimenzió. Tamkó Sirató Károly és a dimenzionizmus" című film vetítésére, amit megfelelő vetíthető formába kellett hozni.
• Kikerült a plakát a kiállítóhely külső falára.

A plakát

Itt már csak a kiállítás szempontjából fontos infók szerepelnek. Nincs meghívószöveg. A cél a tájékoztatás, beazonosíthatóság.

A megnyitó reggelén osztottam meg a kurátori előszót, hogy aki még addig nem tudta eldönteni eljöjjön-e, kedvet kapjon hozzá.

A kurátori előszó:

"Amikor a "hypertext" hívószót kigondoltam a kiállításhoz, azon belül is inkább a "hyper", ami foglalkoztott. Az azonban fel sem merült bennem, hogy ez ennyire és így fog működni.

Nevében a sorsa?

Egy alkalommal, mikor egy kis tó mellett jártam elkapott az eső. Először csak csepegett és elállt, majd újra rákezdett, és egy nagy zápor lett belőle. Behúzódtam egy eresz alá várakozni, és néztem a tájat. Egy csepp, még egy csepp, egy másik. Néhány a porba érkezett. Kis krátert hagyott nyomként, majd gyorsan felszívódott, és a föld belseje felé áradt tovább. Néhány a tóba érkezett. Kis körök keletkeztek a tó felszínén, amik nőttek, növekedtek. Találkoztak más kisebb vagy nagyobb körökkel újabb rezdüléseket létrehozva, majd elenyésztek. Újra "csak" vízzé lettek. Néztem, és az jutott eszembe: - Ilyen. Mindent átszövő, mindennel összekapcsolódó, alakuló, alakító... Ilyen lenne?

Felnéztem a merengésből. Futó ember közeledett. Rohant a zápor elől, bőrig ázva. Miközben én álltam, várakoztam, szárazon. Min múlik? - merült fel bennem. - Vajon min múlik? ... Ekkor elengedtem. Lássuk, mi lesz!

A szinte megszűnni látszó dolog, valahogy újra és újra indult. Kíváncsian követtem az újabb születő pillanatokat. Hinni is alig akartam. Az egyik utolsó előtti pillanatban, a már meghirdetett időpont után szűnt meg a kiállítás helyszíne. Innentől kezdve már csak hangosan röhögni tudtam.

Szóval, így! - gondoltam. - Rendben. Legyen. Akkor játszunk! Nézzük, ki nyer?

Várok. Az utolsó hetek, napok következnek a megnyitó előtt. A kép, a háló még most is szüntelenül alakul, változik.
Hát akkor, játsszuk végig!

Nomen est omen
...
Süt a nap! Olvad a hó…

------

De, fogalmazhatok egy kicsit komolyabban, így is:

Hypertext

Sós Dóra: Lexiák nyomában című tanulmányának egy részlete ihlette a kiállítás címét és témáját:
„A szavak, képek stb. egységei lexiákat azaz csomópontokat alkotnak, melyekből számos útvonal, lánc, nyomvonal, link vezet más lexiákhoz. Ezek hálózatba rendeződnek és nyitott, sohasem befejezhető textualitást teremtenek (általában) egy elektronikus környezetben. „
Roland Barthes az ideális szöveg leírását adja, miszerint: „…sok-sok hálózat alkotja, melyek kölcsönös hatást fejtenek ki egymásra, de egyik sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben; ez a szöveg jelentők galaxisa, nem pedig jelentettek struktúrája; nincs kezdete; nincs iránya; többféle úton beléphetünk, és egyik sem nevezhető ki önkényesen a fő útvonalnak; az általa mozgósított kódok olyan messzire kiterjednek, ameddig csak a szem ellát, nem lehet őket meghatározni...; a jelentés rendszerei megszállhatják ugyan ezt az abszolút plurális szöveget, de számuk soha nem korlátozható, mert a nyelv határtalanságán alapul. A barthes-i ideális szöveg láthatóan közel áll a hypertexthez, nem véletlen, hogy a lexia kifejezés beépült a későbbi elméletekbe.
Ted Nelson határozta meg először a hypertextet a hatvanas években: „a hypertext alatt nem-folyamatos [non-sequential] írást értek – olyan szöveget, mely elágazik, és választási lehetőséget kínál az olvasónak, mely leginkább egy interaktív képernyőn/közegben olvasható. Általában kapcsoló elemekkel [links] összekötött szövegdarabok soraként képzelik el, melyek különböző útvonalakat biztosítanak az olvasónak.”
(forrás: http://kepiras.com/?cikk=674)

Eddig tart az idézet.

Mi pedig, akik részesei vagyunk egy mindent átfogó, mindent összekötő, bárhonnan induló dolognak, azért reméljük, hogy legalább valahová érkezünk.

Egy emlékkiállítás megnyitójára jöttünk, aminek meghívott szereplői, egyébként nem biztos, hogy rendszeresen közösen dolgozó művészek. Munkáikban itt és most, Tamkó Sirató Károly munkái és emléke a közös találkozási pont.

Tamkó munkássága a hypertext, hypertextura, a mindent átszövő és el nem engedő háló, amelynek minden és mindenki része, mikor lehetne aktuálisabb, mint a mostani világunkban. Amikor egyetlen gombnyomással tanúi lehetünk annak, mi történik a Déli-sarkon Közben pedig ki sem kell lépnünk a megszokott, otthoni komfortzónánkból. Amikor bárki tőlünk összesen „három kézfogásnyira” van csak. Amikor bárki tanúja lehet bárminek szinte.

Szinte!

Mert, ugyan mit is látunk, hallunk? Mit lát, hall Z? És vajon ugyanazt látja-e X? És Y?
Tegyük fel, hogy ugyanazt nézik, hallják. Ugyanazokat a részleteket, apróságokat, pillanatokat emelik ki a nagy halmazból. De mennyi az esélye annak, hogy ugyanarra indulnak tovább?

20 különböző korú, és különböző technikával, jelrendszerrel dolgozó alkotó munkáit láthatjuk. Van köztük több Munkácsy-díjjal kitüntetett művész, és olyan is, aki éppen csak elvégezte a művészeti egyetemet. Tanár és tanuló egyaránt. Hogy ki kicsoda éppen?

És, hogy ki merre indul, mikor mindannyian ezt látják induláskor: Hypertext?

Azt gondolom, hogy nagyon érdekes és izgalmas, hogy milyen alkotás, munka születik pont a fent említett tényezőkből adódóan. Mintha egy tanórán, a tanárnak többféle megközelítésből kellene ugyanazt a problémát, felvetést elmagyaráznia, hogy mindenki megértse, de legalább közelebb kerüljön a témához.
Talán tekintsük így a munkákat. Egy-egy személyes, alkotói magyarázat, és továbbgondolása a szónak, aminek hangzása, írott képe, és jelentése van."

--------------

Végül:

• A kiállítás megnyitójára közel 100-an eljöttek, és utána is szép látogatói számot hozott. (Ingyenes, kortárs kiállítás, nem a belvárosban.)
• Megjelenést kapott a helyi sajtóban és televízióban.
• Szakmai lapban is megjelent az ott elhangzott Vass Norbert által írt megnyitószöveg.
• A visszajelzések összességében pozitívak voltak.

Körülbelül egy évre rá, volt egy második és pár hónappal később egy harmadik kiállítás is ebből az anyagból, aminek összefogójaként a katalógusát is én terveztem. Itt már plusz, a megrendelő által meghatározott, szempontokat is figyelembe kellett venni.

A katalógus fedlapja így ezt az alábbi formát kapta, ami nem teljesen ugyanaz, mint a kezdeti kiinduló meghívóé, de összecseng vele.

--------------------

A LÁTSZOL Facebook oldalán találsz még érdekes dolgokat.

Nézd meg:  Látszol Facebook

És az Instagramon is: Látszol Csak a több kép miatt.

Gondolkodj képekben!