Így, év elején álljon itt egy kis visszatekintés - amit egyébként a blog indulása óta szinte havonta megteszek magamban -, de most, talán még aktuálisabb.

2018. március 10-én kezdtem el írni a blogot. Ugyan másképp gondoltam az alakulását, de a fő irányvonal mindvégig a vizuális kommunikáció volt. Hogy példákat hozzak arra, hogyan működik a látvány, hogyan lehet vele mesélni. Olyan szép ez a téma, és annyiféle helyen, számtalan ember él ezzel az eszközzel, de nem a lehetőséggel. Mert nem tudják mekkora kincs van a kezükben. Csak csinálják azt, amit mindenki más, ahogy mindenki más is. Pedig mennyivel több élet, érzés, történet lehetne egy-egy képben. És igen, hiszem, hogy ez fontos az alkalmazott műfajban is. Ott is ugyanúgy fontosak a formák, a színek... és legyen már olvasható az a felirat, légy szíves, mert egy hét múlva már te sem fogod tudni elolvasni! Eddig is csak azért sikerült, mert te írtad. És használhatsz millió programot, app-ot. Használhatod akár a PS-t is, de nem az az igazi tudás, hogy tudsz benne tükrözni. Ha tudod, hogy miért van erre szükség, na... az már...

Ezért szól így a mottó: Gondolkodj képekben!

Mert a képek hatnak. Ráadásul tudat alatt. És ha szöveget is teszel hozzájuk még erősebb lehet ez a hatás.

Azt gondolom, hogy a képekkel való munka művészet. Akkor is, ha ez az alkalmazott műfajban történik. Ettől lesz egyedi, cégre, projektre szabott. És itt nem a "haknikra" gondolok, amikor már az 59. szóróújságba kell ugyanazt a csirkecombot betenni a máj mellé. Ez lehet, hogy "5-10 perc" - ahogy mondani szokták. De igazán élvezeteset és találót, valami koncepció mentén működőt kitalálni, megvalósítani nem az (szoktad nézni például az Ikea reklámjait?), ez jóval több.

És igaz ez akár a Tihanyi apátság altemplomába elhelyezett leírótáblákra (ebben a projektben is volt lehetőségem részt venni grafikusként), de ugyanúgy igaz egy kiadványra, szóróanyagra, leporellóra, esemény meghívójára, fotóra és még sorolhatnám sokáig. Ezeket is lehet mind-mind művészeti szinten csinálni. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenre és mindenkire erőltessük rá Da Vinci: Mona Lisáját! Hanem azt, hogy lehet magas művészi szinten. Lehet különleges, egyedi munka mind.

Egyébként azt is gondolom, hogy bármit lehet magas művészi szinten csinálni. Tudod, amikor úgy igazán odateszed magad és törekszel arra, hogy a legjobb legyen, és ami nagyon fontos, élvezed is amit csinálsz, mert tudod, hová vezet, mert előtted lebeg a célod, amiért teszed. Mert ez az életed. Mert fontos.

Persze, ez egy kis létszámú cégnél könnyebb. Egy nagy esetében, egy multinál kevésbé egyértelmű. De gondolj mondjuk a mindenki által emlegetett Apple - Steve Jobs kombinációra. Ezzel a videóval találkozhattál már, jó régi, de a kommunikációt érdemes megfigyelni:

Vehetsz dobozos termékeket. Szükség is van a dobozosra, ahhoz, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal újra felfedezni a "spanyolviaszt". De ha nem gondolod tovább, ha nem alakítod a saját képedre csak egy maradsz a többi dobozos között.

Nézd meg például a Calzedonia reklámjait Julia Robertssel! Emberi, könnyed, kedves. Ugyanakkor elegáns, egyszerű. Kis vicces sztorik. Még beszélni sem beszélnek benne.

Jó, értem én, hogy nem mindenkinek futja ilyen szintű reklámfilmre. De egy kis rugalmassággal és kreativitással (bármennyire is nem szeretem már ezt a kifejezést) lehet készíteni hasonló jellegűt. És ehhez már nem elég a "dobozos". Ehhez már kell a "szakmai tudás". Miért? Nem azért, mert veled bármi baj lenne és ne tudnád megtanulni. Hanem egyszerűen azért, mert neked erre nincs időd, energiád, végtagod.... Gondolj bele, ha ezerrel markolod a fogantyúját és tolod a saját megpakolt talicskádat, hogyan tudnál még másik 2-3-at tolni vele együtt, anélkül, hogy bármelyik kiborulna?

Az idáig leírtakra persze mondhatod ezt is:

(Fotó: mememaker.net)

És máris helyben, akarom mondani képnél vagyunk. Gene Wilder mosolya a Willy Wonka és a csokoládégyár című filmből a felirattal együtt, hogyan is kapott leereszkedő, gúnyos felhangot? Ez is vizuális kommunikáció.

Szóval...

A bejegyzés elején említett egyedi gondolkodás miatt kezdtem el az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatomat is, hogy legyenek példák az egyéni gondolkodásra különböző, mégis hasonló területeken, ami a képi világ használatából adódik. (Ide kattintva megtalálod az interjúkat. Olvasd el, ha még nem tetted vagy olvasd újra! Érdemes.) És ezért kezdtem el írni saját élményeimről: mozifilmek, kiállítások kapcsán. Ezek "szigorúan" személyes gondolatok, semmi esetre sem műelemzés. (Műelemzést írnak mások.) Az "Élmények"-re kattintva megtalálod az élménybeszámolóimat is.

--------

És... most elérzékenyültem, mert számomra sokat jelent, hogy több, mint 30.000 megtekintés volt a cikkeknél. Ami azt jelenti, hogy van értelme csinálni, mert kíváncsiak vagytok rá.

Köszönöm Mindenkinek, minden Olvasónak! És köszönöm azoknak, akikkel együtt dolgozhattam az előző év során: a portrésorozat résztvevőinek és azoknak, akik figyelemmel kísérték és véleményükkel segítették a munkámat!

 Köszönöm szépen!

----------------

Mert...

és tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram