És most következzen egy újabb interjú a Látszol oldalán. Aki már hosszabb ideje követi a blogot az valószínűleg találkozott már az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatommal. Ennek a hagyományát idén is folytatom egy különleges hívószó égisze alatt, ez pedig a KÖNYV. Hozzám többféle stílusú, témájú könyv áll közel, mégis (élethelyzetemből adódóan) az egyik legközelebbi kategória a gyerekkönyvek. Így találkoztam össze néhány évvel ezelőtt Ráduly Csaba illusztrációival is egy mesekönyv sorozatnak, a Mirr-Murr kalandjai oldalán, aminek szomorú aktualitása, hogy a mesék írója, Csukás István idén februárban hunyt el 83 évesen.

Az "Egy portrékép, 5 kérdés" mostani részében Ráduly Csaba illusztrátor válaszol a kérdéseimre:

Ráduly Csaba

Barti Magdolna: 1. Kérlek, mesélj egy kicsit a Mirr-Murr kalandjai című könyvek készítéséről! Hogyan zajlottak a munkafolyamatok? A karaktereknek már volt előélete, talán-e miatt súlya is. Nem volt ijesztő őket újraalkotni?

Ráduly Csaba: Illusztrátorként töltött éveim alatt ez volt az egyik legnehezebb feladatom, de ezt nem technikailag értem. Amikor a Könyvmolyképző Kiadó felkért a Mirr-Murr sorozat első kötetének illusztrálására, nagyon megtisztelőnek éreztem. Ahogy újranéztem az eredeti bábfilm epizódjait, rögtön felelevenedtek bennem a szereplők, a gyermekként megélt hangulat. Mikor leültem vázlatokat készíteni, még könnyen ment. Nagyon szeretem ezt a fázist a munkáim során. Viszont amikor elkezdtem felvinni a színeket, sorra ugyanabba a hibába estem az első rajzoknál. Nem tudtam kilépni a fejemben már létező „megfakult” világból. Ha egy új mese látványvilágának megalkotásán dolgozok, az valahogy önmagát hozza létre a fejemben olvasás közben. De itt ez a szabadság nem volt meg. Kicsit meg kellett magam erőszakolnom, hogy a kopott színek helyett egy mai gyermek számára élvezhető - és a kiadó által támasztott szempontoknak megfelelő - mesekönyv születhessen.

Azért is volt nehéz ez a feladat, mert minden illusztrációs munka során van egy pillanat, amikor érzem, hogy ez jól fog sikerülni, azt, hogy büszke leszek rá. És ezúttal ez a pillanat kicsit később jött el, mint máskor. Sokáig olyan érzésem volt, mintha elrontottam volna, mintha elvettem volna az értékéből azzal, hogy a szürke csacsit kékre színeztem. Úgy gondolom, kellő tisztelettel álltam a feladat elé, hiszen a Mirr-Murr kötetek után volt szerencsém A legkisebb ugrifüles sorozat illusztrálásához is.

B. M.: 2. Hogyan jöttek a mesekönyvek? Milyen érzés volt az első?

R. Cs.: Egész kis korom óta rajzolok. Rengeteget másoltam, főként mesefigurákat, akcióhősöket. Aztán gimnázium alatt már jöttek a saját figurák, karikatúrák. De pályaválasztásnál az ember nem áll a szülei elé azzal, hogy én mesefigurákat akarok rajzolni. Így ez akkor megmaradt hobbinak. Bár nem kerültem nagyon messzire, hiszen az iskolák után dekoratőrként és grafikusként dolgoztam évekig. Majd 10 év után hirtelen ötlettől vezérelve készítettem egy illusztrációs portfóliót és szétküldtem azoknak a kiadóknak, akik mesekönyvekkel is foglalkoznak. Persze nem érkezett válasz és fél év csend után kicsit megkopott a lelkesedésem.

2014 karácsonya előtt két hónappal kaptam egy üzenetet, hogy egy készülő könyv illusztrátora betegség miatt nem tudta vállalni a munkát és lehetőséget kaptam akkor átvenni a helyét. Ez a könyv volt Ferenczi Szilvia Pormanó felbukkan című könyve. Életem első illusztrációs munkája. A könyv, ami következő év elején a Könyvek Viadalán az év mesekönyve díjat nyerte. Ezzel elindultam ezen az úton.

B. M.:  3. Mit gondolsz, egy gyerekeknek szóló könyvet nehezebb illusztrálni, mint egy felnőtteknek szólót? Van egyáltalán különbség közöttük?

R. Cs.:  Egészen más szempontok alapján alkotok, ha nagyobb gyerekeknek, vagy felnőtteknek készítek illusztrációkat. Valamiért engem főleg a legkisebb korosztály számára szóló könyvekkel találnak meg a kiadók. Számomra egyébként ez jelenti a nagyobb kihívást. Vicces, de éppen a szabadon szárnyaló fantázia az, amiből nekem kevés adatott. A felnőtt illusztrációknál tudok támaszkodni a technikai tudásomra, a látványos megoldásokra. Arra, hogy emlékezetből szinte bármit le tudok rajzolni, amit már láttam. Viszont a piciknek szóló könyveknél nem az az érdekes egy gyermek számára, hogy négy lába van e az asztalnak. A textúrák, a mozdulatok, az apró részletek és azok a dolgok, amiket csak sejtet egy egy rajz. Irigylem azokat az illusztrátorokat, akiknél ezek maguktól jönnek. Nekem ezeket tudatosan, néha kicsit erőltetve kell belecsempészni a munkáimba. De folyamatosan dolgozom rajta, hogy ez ne így legyen. Sok időt töltök azzal, hogy mások illusztrációit tanulmányozom és keresem önmagamat bennük.

B. M.:  4. Úgy tudom, hogy te magad is apuka vagy. A személyes élmények, tapasztalatok mennyire vannak jelen a munkáidban? Van olyan, aminél úgy érezted, hogy a személyes tapasztalat birtokában sokkal könnyebb "megfogalmazni" a képet?

R. Cs.:  Ez az a kérdés, ami rendszerint felmerül az életem során. Kézenfekvő, adja magát a válasz. Én is így gondoltam sokáig. Szerettem volna magam olvasni a kisfiamnak azokból a könyvekből, amiket illusztrálhattam. Szerettem volna elmesélni neki, hogyan készültek a rajzok, vagy azt, hogy minden könyvbe belerejtem a születési dátumát. A kisfiunk, Barnus 5 és fél éves. Autista. Egészen más dolgokra tanít meg, mint azt hittem, vagy reméltem. Megváltoztatott, megtapasztalhattam egészen különleges dolgokat mellette. Talán az előző válaszban említett szárnyaló fantáziát tőle kapom majd meg.

B. M.:  5. És az utolsó kérdés, amit az olvasók mindig szívesen olvasnak. Biztosan van neked is egy vicces vagy kedves történeted, amire szívesen gondolsz vissza a munkáddal kapcsolatban! Egy karakterről, egy meséről vagy egy képről akár.

R. Cs.:  Ez nem egy konkrét pillanat, inkább egy visszatérő motívum a munkám során. Mikor egy könyvvel elkészülök, nyomdába küldés előtt meg szoktam kérni a páromat, hogy nézzük át együtt a rajzokat, nem maradt-e valami hiba, baki, amit rajzolás közben nem vettem észre. És rendszerint minden alkalommal találunk valami égbekiáltó, azonnal észrevehető dolgot, mint az egylábú szereplő, vagy a két képkocka között indokolatlanul átöltözött főhős. És persze mikor kézbe veszem a kész könyvet kinyomtatva, rögtön ott nyitom ki, ahol még találok valami apró hibát. Jókat szoktunk rajta mosolyogni.

 B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat! Sok sikert és alkotó erőt kívánok!

Ráduly Csaba portfóliója: www.barnagrafika.myportfolio.com

------

2020 a KÖNYV éve itt a blogon. A témához kapcsolódó blogbejegyzések linkjeit itt találod: 2020 a KÖNYV éve

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!