gondolkodj képekben

L á t s z o l

L á t s z o l

Benetton és Oliviero Toscani

2019. augusztus 15. - BartiMagdolna

Már napok óta Oliviero Toscani és a Benetton számára készített reklámfotó járnak a fejemben megint, de idáig nem tudtam rájönni, hogy miért is jutottak eszembe éppen most. De ahogy végigfutottam pár régi fotón a Benetton kampányok anyagából, villámként hasított belém a Coca-Cola Love is love néven futó, nagy port kavaró kampánya. Ez az! E miatt járnak a fejemben egyfolytában Oliviero Toscani.fotói.

Ezekkel a képekkel, még a suliban találkoztam. Egy iskolai projekt kapcsán a könyvtárból vettem ki Oliviero Toscani: Reklám, te mosolygó hulla című könyvét. Ami igazán erős hatással volt rám és ami, végül az egyik oka volt annak, hogy ebbe az irányba indultam.

toscani.gif

Toscani ugyan 1982-től dolgozott a Benetton divatmárkának, a sokkoló és botrányt okozó kampányokat a 90-es évek elején kezdték. A téma, nem a mosolygós szép modell világ volt, hanem a hús-vér valóság, társadalomkritika, aktuális társadalmi problémák és mindezt elég hatásvadász módon. A képek nem csak megállították az embert, de jó alaposan fejbe is vágták.

A fotók innen származnak

Toscani és a Benetton együttműködése egyébként 2000-ben ért véget, mikor halálraítéltek fotói kerültek ki a plakátokra az USA-ban, amiről sem a börtön igazgatót, sem az elítéltek családtagjait nem tájékoztatták.

Oliviero Toscani: "Nincs sokkoló kép, csak sokkoló valóság"

(Itt olvashatsz egy régi interjút is: Oliviero Toscanival (KATT) angolul.)

 Szóval most csak ennyi: eszembe jutott Oliviero Toscani.

"Nincs sokkoló kép, csak sokkoló valóság"

----------

és tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat. Még van mit rajtuk fejleszteni, de így is találhattok benne hasznos dolgokat.

Forró nyári tepsi

tepsi_recept_blog_barti.jpg

Régen volt már itt recept, ezért gondoltam, hozok egy újabbat a konyhánkból. Nem kell semmi extrára gondolni továbbra sem. Ez továbbra is az a kategória, hogy enni kell valamit, de nincs kedvem főzni. (Tulajdonképpen sütni sokkal jobban szeretek.)

Szóval, mondhatnám azt is, hogy ez a következő: "ne pepecselj, csak együnk" kategória.

Nem is ragozom tovább a dolgot, jöjjenek a hozzávalók:

- 30 dkg felkockázott szalonna

- 1kg krumpli

- néhány szelet csirkemellfilé (kb. 1 kg)

- fűszer: só, bors, majoranna vagy rozmaring, néhány gerezd fokhagyma (ez utóbbi elhagyható)

- olívaolaj

- 1 nagyobb golyó mozzarella

- 4-5 db paradicsom

Így készítettem:

A felkockázott szalonnát tettem a tepsi aljára, rá pedig a felkarikázott krumplit. (Ha a krumpli nem elég lédús, akkor szoktam önteni az aljára egy kis vizet is.) A krumplit betakartam a mellfilé szeletekkel. Megfűszereztem. (Akár a tetejére is szórhatunk szalonnát.) Én még locsoltam egy kis olívaolajat is hozzá.

Ezt így letakarva sütöttem 180 °C-on 25-30 percig, azután lefedés nélkül még 10-15 percig.

Mikor elkészült, feldarabolt, összekevert paradicsommal és a mozzarellával tálaltam. A tepsiben sült elég markáns és nehéz lett a szalonna miatt (jó, azért nem egy disznótoros), de a mozzarella a paradicsommal egy könnyű kísérőt adtak hozzá.

Ha kíváncsi vagy a korábbi receptekre, itt találod őket: Tavaszi "dobd össze" kínai, japán beütéssel, Csak sali, Egy sütirecept NEM csak húsvétra

----------

és tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat. Még van mit rajtuk fejleszteni, de így is találhattok benne hasznos dolgokat.

Hogyan használd a plakátokat?

A mostani bejegyzésben néhány egyszerű, gyakorlatias tippet osztok meg a plakátok használatával kapcsolatban.

bartimagdolna_com_plakat.jpg

Plakátot írtam, de ugyanúgy beszélhetünk molinóról, reklámtábláról, rendezvényen használatos roll upról, tábláról, displayekről.

Először is azt kell tisztáznunk, hogy miért is készült? Bár ezt célszerű még a készítés előtt tisztázni, de tegyük fel, hogy aki a készítésben, gyártásban résztvevő személy, most elérhetetlen távolságba nyaralni ment és nem beszélt azzal, akinek a feladata, hogy kihelyezze a plakátot. Ilyenkor, ha más nincs, érdemes a józan gondolkodásunkra hallgatni.

A plakátnak, táblának, stb. van egy fizikai mérete és technikai tulajdonságai, amik már szűkítik a kihelyezési kört. De ami lényeges, hogy mi van rajta? Mi a célja?

Először nézzük, hogy mi a cél?

  1. Hangulatkeltés
  2. Tájékoztatás
  3. Eladás
  4. Megerősítés
  5. Brand építése
  6. stb.

Ezek már jó kiindulási pontot adhatnak.

Mi van rajta?

  1. Kép
  2. Szöveg
  3. Kép és szöveg

Nézzük sorba!

Hangulatkeltés: havas táj, fenyőfák, hull a hó, ropog a tűz a kandallóban, a mézeskalács illata árad a plakátról. Egy hangulatkép. Nem akar eladni közvetlenül, "csupán" érzések megerősítése a célja. Ezért nem célszerű az akciós termékek pultja elé tenni. Viszont érdemes lehet a kapcsolódó termékek közelében elhelyezni egy ilyen képet. Nem fontos a jól láthatóság, hogy minden pixelt pontról pontra megnézhessen az arra járó, mert egy tekintettel átfogó pillanat épp elég rá.

Egyébként, erre a célra érdemes kipróbálni akár képzőművészeti alkotásokat is. Jól kiválasztott alkotás, nem csak hat, de még az érték is, ami hozzá társul, jóval magasabb, mint egy áruház polcáról vásárolt tucatvászon.

Tájékoztatás: itt már a nevéből látszik, hogy közel sem ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az előző. Valami fontosat szeretne elmondani. Cél, hogy eljusson a közönséghez. Lássa, értelmezhesse ha épp szükséges, közben pedig ne érezze azt az olvasó, hogy útban van, mert közben mások alig tudják kikerülni, olyan kicsi a hely. Ebbe a kategóriába tartoznak az útbaigazító táblák is.

Eladás: itt és most, ezt. Akció, új, utolsó! Célszerű, ha több is el van helyezve, hogy ismétlődjön. De a céltermék mellett mindenképp jó ha van. Rövid impulzus, gyors vásárlás a cél.

Brand építése: ennél a kategóriánál van egy alap terv többnyire. Hogy mit hová, mi mellé vagy éppen mi mellé ne tegyen valaki. Egy hosszabb időtávú koncepció, stratégia része. A cél a megerősítés, az ismétlés.

Stb.: csak a fantázia szabhat határt.

Most pedig nézzük a második kategóriát, ami tulajdonképpen nem másik, csak más szemszögből nézve kategória.

Kép: a jól láthatóság fontosságát nagyban befolyásolja a kép tartalma. Mint korábban említettem, egy hangulatképet nem szükséges teljes egészében látnia az arra járónak. Egy infografikát már célszerű lehet, az értelmezhetőség miatt. Viszont, ha valami shock hatást szeretnénk vele elérni, ha nem látják, biztos, hogy nem lesz eredményes. Persze, az megint más kérdés, hogy ha látják, akkor mennyire lesz az, gondolok, itt például a cigarettás dobozokra. De Németországban láttam olyan óriásplakátokat az utak mellett, amik a vezetés közbeni telefonálás veszélyére hívták fel a figyelmet. Összetört telefonkijelző, rajta szöveg és az elhalálozást jelölő kereszt, valamint a telefonozó arca, többnyire fiatalok, középkorúak életkorral jelölve. A színek, a kép, az összhatás elég erős volt. És jól érvényesült, átjött az üzenet, még az autóból, haladás közben nézve is. (Sajnos, nem csináltam róla fotót.)

Szöveg: nos, szöveg jellemzően azért íródik, hogy elolvassák. Ezért a táblát célszerű olvasható magasságba és távolságba helyezni.

Kép és szöveg: a kép elvileg a szöveget támogatja sok esetben. (Gyakorlatilag ez nem mindig így történik vagy nem azonnal.) Itt a szöveg a meghatározóbb. A cél, hogy elolvassák és, hogy el is tudják olvasni.

Ezek a fenti dolgok nem bonyolultak. Sőt, mondhatnám azt is, hogy túl egyszerűek ahhoz, hogy szót ejtsünk róluk, mégis rengeteg helyen látok kihelyezve szóróanyagot, plakátot, információ hordozására és átadására szolgáló felületet, amit olyan messze tesznek a célközönségtől, hogy ha még akarná se tudná elolvasni.

Így viszont csak pénzkidobás az egész.

----------

És tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is, ahol már az IGTv-n is vannak rövid videók: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

"Debrecenbe kéne menni..." (bélyegek a '60-as évekből)

A mai posztban a bélyeges sorozatot folytatom, ami most Debrecen néhány nevezetességéhez kalauzol minket.

A korábbi gyufacímkés posztotokat láttad már? Nézd meg itt: SZIKRA, a Csepel Vas- és Fémművek,  a Ford , az Egészségre nevelés és a Hogyan neveltek a gyufacímkével a '60-as években?, Gyufacímke, mint egyfajta "szórólap", Éttermek rendezvények

----------

És tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is, ahol már az IGTv-n is vannak rövid videók: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Nem kell mindenkinek logó

mit3.jpg

Sok helyen találkozom azzal a jelenséggel, hogy emberek beírnak csoportokba, mondván: "Sziasztok! Most indulok és szeretnék egy logót magamnak.". Vagy ami még hajmeresztőbb számomra, és biztos én vagyok az UFO, amiért nem értem, de olvastam már olyat is, hogy: "Sziasztok! Indítanék valami online vállalkozást. Van ötletetek, hogy mi legyen az? Meg valaki segítene készíteni hozzá honlapot, logót, arculatot?" Ezt én nem értem.

Gondolj bele!

Bemész egy étterembe, mert nagyon éhes vagy, vagy nem is vagy éhes, de sejted, hogy egy óra múlva az leszel és azt mondod a pincérnek, hogy hozzon valami ennivalót. Nem tudod mit, valamit.

Na, ilyen esetben lehet, hogy a pincér kihozza neked a legcsillagosabb Michelin menüt, megtoldva még kettővel. Vagy azt mondja, jó hát nézzünk valamit. Végigmér, van már tapasztalata, emberismerete, "jó lesz ez" jelleggel, kihoz egy Bécsi szeletet, mert az már mégiscsak valami. Még az is előfordulhat, hogy kapsz egy pohár vizet és egy étlapot. Dönts te! Majd, ha döntöttél szólj! Vagy egyszerűen elküld. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem leszel elégedett egyik megoldással sem teljesen.

Egy bármilyen tervező nem jós, nem kuruzsló, nem látnok és még csak nem is az X-aktákból jött. Ha nincs semmi útmutatód, nem tud számodra 100 %-ig megfelelőt tervezni.

Ezért szoktak Brief-et kérni, ami elsőre lehet, hogy ijesztőnek hangzik, de korántsem az ördögtől való dolog. Egy összefoglaló leírás arról, hogy mit szeretnél és magadról (a cégedről) - azért, hogy ahova idegenként bekopogtál, már ne legyél idegen -, a szóban forgó termékedről, határidőkről, elvárásokról, esetleges szűkítő körülményekről (pl.: költségek), célközönségről, előzményekről és akár ez még bővíthető is projekttől függően.

Te jó ég! Mennyi idő ezt összerakni!

Igen. Idő. De sok plusz kör, mellékút és keserűség (finoman fogalmazva) megelőzhető vele. És az sem árt, ha már az elején írásban rögzítésre kerülnek a dolgok. Idő a megrendelő részéről és a tervező részéről egyaránt és egyébként érdemes együtt összeállítani, mert egyrészt, akkor már az első órában kiderül, hogy egy hosszú távú közös munka működhet e majd. Másrészt, rengetegszer van az úgy, hogy a megrendelő egész mást gondol egy-egy kifejezés kapcsán, mint egy szakmabeli. Ezeket jó az elején tisztázni.

 

Szóval, ha étterembe mész ne rendelj "valamit"! Jó étvágyat!

----------

És tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Köszönöm

Ezt a blogot tavaly márciusban kezdtem írni. Azóta rengeteg dolog történt, de ezt talán majd 98 évesen egy életrajzi regényben fogom megírni. Ami viszont ennél érdekesebb és fontosabb számomra, hogy készítettem egy szűk összesítőt az idei évről, ami azért szűk, mert a kézzel írt jegyzetek, a Facebook posztok és az Instagram szövegmennyisége nincs benne. Így nagyon szűkítve ilyen adatok jöttek ki a 2019-es évre idáig: 

  • 131 046 db karakter írása
  • 664!!! db kép készítése és szerkesztése (Ezen a számon egészen meglepődtem.)
  • 54 db blogbejegyzés
  • 73 db poszt az Instagramon
  • 180 db Instastory és
  • 3 db IGTv (Ez a dolog számomra teljesen új. Még nagyon szoknom kell ezt a felületet. Te már láttad valamelyiket a 3 közül?)

  És a felsorolás legvégére hagytam, hogy a blog olvasottsága már elérte a

150 ezret

bartimagdolna_com_koszonom.jpgEz egyszerűen hihetetlen és megtisztelő számomra, hogy ennyiszer kíváncsiak voltatok az írásaimra. Azon gondolkodtam, hogy egy tanárnak hány évig tart, hogy ennyiszer eljusson a hallgatókhoz, ráadásul olyanokhoz, akik saját önszántukból ülnek be az előadására? :P

Ez a blog már kezdetektől fogva nem a szakmának szól. Bár tudom, hogy vannak szakmabeliek is, akik valamilyen szinten figyelemmel kísérik időről időre, hogy mi jelenik meg rajta. Ez a blog azoknak az érdeklődőknek szól, akik szeretik és használják is a képeket és kíváncsiak egy fajta képekkel kapcsolatos gondolkodásra. Arra, hogy szerintem, hogyan működik, ha képpel dolgozom, hogyan lesz belőle tényleg kép. Hogyan lesz története, mitől működik. Ez az én megoldásom és természetesen nem az egyetlen.

 Ennek ellenére van egy közös kiinduló pont, a gondolkodás. És bár szeretnek éles határt húzni az alkalmazott és az autonóm művészeti ágak között, nem lehet kettéválasztani őket. Most lehet, hogy sokan felhördülnek. De én mégis hasonló módszerrel indulok neki egy kiállításra készülő képnek és egy bélyegtervnek, vagy akár egy kiállítás plakátjának. A különbség, hogy ez utóbbiaknál több a konkrétum, több a szabály, aminek meg kell felelni. Mivel konkrét, összetett célja van, a formákat, színeket, a különböző eszközöket, felületeket, mind-mind figyelembe kell venni. Ezek miatt, olyan lesz mint egy társasjáték szabályokkal meghatározva. Míg az első esetében, inkább kicsit olyan, mint amikor a gyerekek játszanak egy játékot és a szabályokat aszerint alakítják, ahogy szeretnék. Bár a cél, ez utóbbi esetben is meghatározó tényező. Persze, ez egy nagyon leegyszerűsített példa.

De, hadd térjek még vissza az összesítés gondolatához egy kicsit, hogy mit tanultam meg ez alatt a kb. 1 év és 4 hónap alatt, amióta ezt a blogot írom. Ez a jelenlegi blog tulajdonképpen a 3., amit írok tizenöt éven belül. Vannak olyan emberek, akiket még akkor ismertem meg, mikor az elsőt írtam és még ma is tartjuk a kapcsolatot. Ez nagyon jó érzés. Ez a mostani blog viszont egész más, ha a stílust leszámítjuk. Itt a téma a vizuális kommunikáció bárki számára elérhető, hétköznapi példákon keresztül. Minden poszt erről szól.

Egyébként azt, hogy bármekkora is a kísértés ne kalandozzak másfelé, időnként elég nehéz volt megtartani. Aki hosszabb ideje követi a blogot, szerintem tud mondani ehhez kapcsolódó kiskapukat, mint például itt is: Tavaszi "dobd össze" kínai, japán beütéssel. Mert, hiszen ez csak egy étel a konyhánkból, de ugyanezt a képi formát használom a többi receptnél is itt a blogon. Így mégiscsak kapcsolódnak a vizuális kommunikációhoz a receptes bejegyzések is. Bár, ha nagyon belemegyünk a dologba, az is egyfajta üzenet, ha nincs más csak betű és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy milyen az a betű.

Másik folyománya ennek a blognak, hogy könyvet írok. Már korábban említettem, írtam is ezzel kapcsolatban néhány gondolatot itt. és fogok még írni szerintem, mert nem álltam le vele, de elég összetett lett és kicsit még rendeznem kell ezt az egészet.

 Ez lenne a rövid összefoglalóm nagy vonalakban.

Köszönöm.

----------

és tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat. Még van mit rajtuk fejleszteni, de így is találhattok benne hasznos dolgokat.

Kikapcs

Az olvasás és a kirándulás mellett kikapcsolódásképp képeket készítek. Ez ugyanolyan tünetekkel jár, mint a munka, csak ez egy másmilyen állapot.

Itt nincs különösebb cél, inkább élvezet, lazulás, közben pedig tanulás. Az évek során már nem is tudom, hány sorozatot készítettem. De ez nem azért van mert, így szokás, vagy éppen divat. Jellemzően folyamatban gondolkodom és ami a sorozatokból még pluszban kihozható, az annak a megfigyelése, hogy egy téma, hogyan hat többféleképpen. Amolyan kísérletezés, amit megjegyzek, elteszek valahol az agyam egyik polcára és mikor szükséges előveszem és használom.

Ugyanilyen kikapcsolódás az itt lent látható sorozatom néhány darabja is. A kompozíció, a színek, a formák (a betű is egy forma) párbeszéde, egymásra és együtt hatása. És mindegyikhez tartozik egy-egy szó, aminek a képen látható betű és ami a kép együtt adja a hozzá tartozó hatást és a jelentést. Kis személyes sztorik ezek. Ugyan lehetne őket hosszan ecsetelni, de felesleges. Ami érdekesebb inkább, hogy a külső szemlélő, ha nyitott egy kis játékra, mit lát bennük? És ez már az ő saját történetét tükrözi.

 Az itt szereplő utolsó képről azért mégiscsak írok pár mondatot. Az ehhez tartozó szó a KIKAPCS. Az alapnak használt képet egy családi nyaralás alkalmával készítettem, talán két éve, de az is lehet, hogy három. Mindegy. Na, szóval! A rajta lévő állat nagyon mókás volt ott a réten, ahogy minket nézett. Közel s távol nem volt senki más. Tehát lefotóztam ezt az állatot, amit én kecskének hívok, de simán lehet, hogy inkább valamilyen juhféle. (A vizuális kommunikációhoz kapcsolódóan, itt megjegyezném, hogy a célközönség kulturális ismerete, tudása vagy jelen esetben nem tudása, az én nem tudásom, nagy mértékben befolyásolhatja az értelmezést.) Én most úgy döntöttem, hogy nekem ez kecske. Ezért passzol hozzá a K betű. Kikapcs úgy lett belőle, hogy van ez a furcsa, zizegős, erős hatású online világ, amiben rengeteg időt töltök és amiből tudom, sokszor tudatosan kell kikapcsolódnom. Ezt a kikapcsolódást pedig számomra a természet, a friss levegő, a kirándulások adják meg.

Játék ez. Különösebb mondandó nélkül.

bartimagdolna_com_abc_sorozat_k.jpg

Szóval, akkor most KIKAPCS!

----------

És tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Azt csak halkan súgom itt titokban, hogy az IGTv-n (terveim szerint) heti 3-szor jelentkezem, egy-egy kb. másfél perc erejéig tartó képekkel kapcsolatos észrevétellel, gyakorlati tippel.

süti beállítások módosítása