"Még márciusban, a Ludwig Múzeum által szervezett "MEGOSZTÁS – ENYÉM, TIÉD, MIÉNK" címet viselő múzeumpedagógiai konferencián hallottam Bényei Judit (PhD, egyetemi docens, tanszékvezető (MOME Elméleti Intézet) előadását, ami a fiatalok média szokásairól, és azok használatának fontosságáról szólt. 

Az "Egy portrékép, 5 kérdés" következő interjúalanya Bényei Judit: 

fotó: Lakos Máté

Barti Magdolna: A digitális gondolkodást, véleményem szerint, nem csak az oktatásban időszerű alkalmaznunk, több okból sem. Egyrészt, mert ha szeretnénk a fiatalokkal továbbra is egy közös nyelvet beszélni (egy olyat, ami számukra mindennapos), új eszközöket, új technikákat, és nem utolsósorban ezt az újfajta gondolkodást is szükséges elsajátítanunk. Másrészt, a mi segítségünk szükséges ahhoz, hogy a kezdeteknél ne beszippantsa őket ez az online-, digitális világ, hanem fokozatosan és gondolkodva tudjanak vele együtt élni.

Ezzel összecsengőnek érzem, a jó néhány évvel ezelőtti, ön által publikált tanulmány részletét:

"Nemzetközi tájékozódásunk szerint a médiaismerettel foglalkozó tantárgyak kiindulópontja a világ legnagyobb részében a diákok mindennapi élményvilága (Gundacker 1999, Hart 1994). Ez a megközelítés teszi csak lehetővé azt, hogy a médiaoktatás sikeresen teljesítse kitűzött célját, azaz megtanítsa a diákokat kritikusan értelmezni és élvezni azt, ami a médiából nap mint nap feléjük árad (Bazalgette 1991)." (Forrás: Médiakutató internetes oldal)

Azóta eltelt majdnem 20 év és azt gondolom, a médiaoktatás, mint órarendi tantárgy, már akkor is kevés volt. Többek között a szűkös idő- és eszközbeli lehetőségek eléggé behatárolttá tették az ilyen irányú törekvéseket. Mára azonban, már  egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a világ változását. Az online mindenhol jelen van. Az ezt szolgáló és szolgáltató digitális eszközök ott vannak már az alig járó totyogóktól az idős emberekig, mindenki kezében. Itt egy olyan szintű figyelem és tanulás - ami sokszor a tanítással egy időben történik - szükséges, ami már rég nem csak az oktatás feladata, azt gondolom. A közvetlen környezet, a szülők azok, akik elsősorban hatni tudnak és szükség esetén segíteni tájékozódni ebben a viszonylag friss, de rohamosan változó világban. Először. Néhány évig. Amikor is fordul a kocka és a szerepek felcserélődnek.

1. Ön mit gondol erről? Az első időszak átláthatatlan káosza után - talán már mondhatom ezt-, látszik valamiféle fejlődés, esetleg rendeződés?

Bényei Judit: A tudatos médiahasználóvá nevelés már a hagyományos, nem interaktív médiumok korában foglalkoztatta a világot, mivel a tömegkommunikációs médiumok (nyomtatott sajtó, rádió, film, televízió) befolyása a tömegtársadalomban, a globális világban óriási hatású volt korábban is. Részben az információ szerzés egyik legfontosabb forrásaként, hiszen a kitágult világról ismereteinket jórészt közvetett módon, médiumok segítségével szerezzük, másrészt a médiumok nagy befolyása, rábeszélő és mintaközvetítő szerepe miatt is.

Mégis felkészületlenül ért bennünket a behálózott társadalom kialakulása, az interaktív, digitális médiumok (internetalapú kommunikációs eszközök) elterjedése. Nagy remények és túlzott szorongások egyszerre jellemezték ezt a folyamatot. Egyik hozzáállás sem eredményez jó stratégiát az új, digitális kultúra hatékony és biztonságos kihasználására. A szemünk előtt alakult ki ez a világ és formálódott meg a domináns gazdasági, társadalmi viszonyoknak megfelelően, mégis spontán módon. Nehéz pontos visszajelzéseket adni és tervezni olyasmivel kapcsolatban, amiről senkinek nincs előzetes tapasztalata. Nagy óvatosságot kíván minden beleavatkozás, korlátozás, de a támogatás is ebbe a folyamatba, ha meg akarjuk őrizni az internet demokratikus természetét. 

Mára világosabban látunk, lassan felnő az első netes nemzedék, akik már valóban beleszülettek az interaktív digitális környezetbe, „digitális bennszülöttek”, az ismert terminológia szerint. A kutatási eredmények mégis gyakran ellentmondásosak, nehéz általános igazságokat állítani a digitális kultúra természetéről és hatásairól. Hiába születünk bele meg kell tanulni továbbra is az együttélés szabályait és a hatékony működést ebben az új kiber-fizikai, vegyes környezetben. (Az offline és az online világ ugyanis szétválaszthatatlan, nem értelmezhető külön.) A kockázatok és a lehetőségek pedig gyakran egy tőről fakadnak. Az egyén esetében nagyon komplex az a kontextus, amiben formálódik, nagyon sok tényező befolyásolja, hogy hasonló hatások mellett két személy hogyan reagál ugyanarra a média jelenségre: saját személyisége és szerzett tapasztalatai, a család nevelő hatása, a kortárs kapcsolatai, az intézmények, melyeknek tagja (pl.: iskola), civil közösségek, melyek körbe veszik és támogatják. 

Az mára világos, hogy nagy felelősség hárul a nevelőkre, kezdetben a szülőkre, majd az iskolára és a kortársakra, hogy tudatos és felelős médiahasználatra neveljük gyerekeinket saját érdekükben és a közösség hasznára. 

Tapasztalataim szerint az első lépcsőfok a még olvasni nem tudó gyerekek játékos tanítása. Mivel ők elsősorban még a látványra figyelnek, a különböző médiumok, amikkel nap mint nap találkoznak hihetetlen befolyásoló hatással vannak rájuk, úgy, hogy nagy részét nem is értik. A következő lépcsőfok pedig, mikor már tudnak írni is olvasni, de élettapasztalat hiányában, könnyen kerülhetnek bajba.

B. M.: 2. Ön szerint hol és mivel kellene kezdeni ezt az egészet?

B. J.: Azt tapasztalom, hogy a szülők számára egyre világosabb, hogy a digitális kultúrában helytállás eredményessége nem múlhat csupán a spontán formálódáson. Attól, hogy a gyermek már nulla éves korában digitális eszközt kap a kezébe, nem lesz felkészült a tartalmak kezelésére, sem a biztonság szempontjából, sem a jól szervezett tudásépítés vonatkozásában.  A családnak aktívan szerepet kell vállalnia a felkészítésben.

Ez a szülőket gyakran inkább szorongással tölti el, hisz ők maguk sem tudják feltétlenül mit is jelent ez az egész és hogy kellene hozzálátni. A világon mindenhol előtérbe kerül ez a kérdés, a szülők „oktatása”, felkészülés erre a nevelési feladatra.

Ehhez, egyelőre kevés támpontot találni. Szükség van arra, hogy kutatásokon alapuló pedagógiai fejlesztések jöjjenek létre és válhassanak szabadon elérhetővé ezen a területen mindenki számára. Ebben a munkában ma nagy szerepet vállalnak a médiatudatossággal foglalkozó civilszervezetek, nálunk pl. a Televele Médiapedagógiai Egyesület. Azonban szükség lenne rendszeres forrásokat és infrastruktúrát biztosítani erre, mint ahogy minden tanár felkészítésére is a tanárképzésben és utólagos továbbképzések formájában, általánosan a médiatudatosságról és a szaktárgyakhoz kapcsolódóan a digitális kultúra lehetőségeiről.

Nem lesz ez ennyire nehéz kérdés, mikor kialakul egy médiatudatos nemzedék. Bár a média világa nagyon változó, állandóan új jelenségekkel találjuk magunkat szemben, így a terület folyamatos kutatása és fejlesztése, az anyagok és képzések elérhetővé tétele rendszeres gondoskodást igényel az állam részéről is. Természetesen nem előíró szereppel, hanem a lehetőségek biztosításával, az érdekeltek együttműködésének biztosításával.

B. M.: 3. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanít, egyetemi docens. Hogy látja, a MOME-ra felvételiző fiatalok mennyire részesei már ennek a digitális világnak? Tudatosan gondolkodnak és értik már ezt a gondolkodást, vagy a képzésük része ez még? (Gondolom, az eszközhasználat nem okoz számukra már problémát.)

B. J.: Az egyetemre frissen bekerülő diákok már szinte együtt nőttek föl az okoseszközökkel, de ez a nemzedék még inkább felhasználói attitűddel közelített a technológiához. Számukra az eszközhasználat felhasználói szintje nem okoz gondot a mai 40-50 éves generációhoz képest. Ugyanakkor, kevesen értenek a programozáshoz, így nehézséget okoz számukra, hogy érdemileg beleszólhassanak a digitális világ alakításába. A tartalmak előállításban is sokkal aktívabbak, mint a néhány évvel idősebbek, de nem mondhatnánk, hogy mindenki aktív tartalomelőállító és tudatos terjesztő. A MOME-ra járók, valószínűleg fölülmúlják kortársaik átlagát, de várhatóan más lesz az a generáció nálunk is, aki 5-10 éven belül érkezik a „maker-kultúrából”, olyan digitális „laboratóriumokból”, ahol játékosan tanulnak robotokat fejleszteni, digitális, interaktív eszközöket építeni, programozni. Egyre szaporodik az ilyen műhelyek száma Magyarországon is és van törekvés arra, hogy ez a köznevelésben, az iskolákban is megjelenjen.

B. M.: Lát-e valamilyen különbséget a hazai és a nemzetközi szintű médiaoktatásban? Van e olyan rész, amit érzése szerint itthon még erősíteni kellene?

B. J.: A magyar médiaoktatás sokáig élen járt a világban, mivel kevés helyen vált a nemzeti tanterv részévé elkülönülten ez a tudásterület. Magyarországon az 1990-es évek végétől létezik a Mozgóképkultúra- és médiaismeret tantárgy, ami kötelező része volt eddig a Nemzeti alaptantervnek. Ugyanakkor, nem épült ki széleskörűen az ehhez kapcsolódó tanárképzés, így nem terjedt elég gyorsan a szakszerű tanítás.

Mára a médiatudatos viselkedésre felkészítésnek ez a tempója tarthatatlanná vált. Ezt részben a kockázatok növekedése, a kiskorúak biztonsága indokolja, amire nálunk érzékenyebb az oktatásügy és a felnőtt társadalom általában, így könnyebben belátható mindenki számára.

Ugyanakkor maximálisan kihasználni a digitális (valójában kiber-fizikai) környezet lehetőségeit sem lehet anélkül, hogy átlátnánk ennek a környezetnek a működését, megértenék jelenségeit és tisztában lennénk szereplőinek érdekeivel és szándékaival, amellyel jelen vannak és befolyásolni szeretnének bennünket. Amire a magyar médiaoktatásnak figyelnie kell a szükségesen közelgő új szakaszában ez az egyensúly: a kockázatok elkerülése mellett a kritikai gondolkodás fejlesztése is feladata, ami alapja a lehetőségek tudatos felhasználásának.

A tudatos befogadóvá nevelés mellett jelen kell legyen a kreatív médiatartalom előállítás, az önkifejezés képessége fejlesztésének, az igény kialakításnak a részvételi magatartásra a digitális kultúrában, valamint a korábban emlegetett „digitális íráskészség” fejlesztésének is, hogy a következő nemzedék aktív alakítója, ne csak passzív elszenvedője (vagy pusztán szórakozva élvezője) legyen a környezetének. 

B. M.: 5. Vannak e tervei a közeljövőben ilyen, vagy hasonló témával kapcsolatban, amit meg tudna osztani velünk most?

B. J.: Szerencsére, ma már rengeteg kezdeményezés van arra, hogy a fiatalok ezzel a kreatív attitűddel, aktívan vegyenek részt a digitális társadalom alakításában. A MOME-n is több irányból próbálkozunk. Személy szerint én több mint 10 éve vezetek egy Digitális múzeum kurzust Ruttkay Zsófiával, aki ezt megalapította. Itt a múzeumi tudásszerzés megújításához szeretnénk hozzájárulni a hallgatók felkészítésével. Olyan alkalmazásokat hozunk létre partner múzeumok és a BME informatikus hallgatóinak közreműködésével, amelyek élvezetessé, interaktívvá és közösségivé teszik az informális „tanulást” a múzeumokban. Vagyis segítenek abban, hogy a kurátorok üzenetei kortárs megfogalmazásban és aktív felefedezés útján jussanak el a közönséghez. A MOME TechLab oldalán megtekinthető néhány ilyen fejlesztés.

A másik kurzusunk, ami szintén a korábban emlegetett célokat segít megvalósítani, szorosabban kapcsolódik az iskolai tanuláshoz. A MOME Digital CraftLab vezetőjével, Lipóczki Ákossal készítünk föl néhány éve hallgatókat arra, hogy közreműködjenek a STEAM módszertan terjedéséhez a kisiskolások körében, az iskolai órákon.

A Be STEAM-nek nevezett módszer arról szól, hogy miként járulhat hozzá a design (itt szorosabban a (digitális) tárgyalkotás) a természettudományos tárgyak és a matematika élvezetes, saját tapasztalatra és felfedezésre épülő, aktív tanulásához. Közreműködő partnereink innovatív szellemű iskolák, lelkes tanáraikkal és diákjaikkal. A megvalósult projektekbe a MOME honlapján lehet betekinteni.

B. M.: Köszönöm szépen a válaszokat!

-------

ajánlott linkek:

https://techlab.mome.hu/hu/

http://digitalcraftlab.mome.hu/development/ 

https://librarius.hu/2017/04/04/egy-modszer-amivel-a-real-targyakat-is-jatszva-tanuljak-a-diakok-interju-lipoczki-akossal/ 

http://televele.hu/szuloknek/

http://buvosvolgy.hu/cikk/118/Kiadvanyok

http://buvosvolgy.hu/alhirek/

https://digitalisjoletprogram.hu/hu/tartalom/dgys-magyarorszag-digitalis-gyermekvedelmi-strategiaja 

 ------

A fotót Bényei Judit engedélyével használom.

------

Ha lemaradtál az eddigi interjúkról vagy újra szeretnéd olvasni valamelyiket, itt megtalálod őket: Egy portrékép, 5 kérdés

----------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat (hamarosan újabbak is lesznek).

Ma trend vagy kényszer vállalkozónak lenni. De bármi is az elindító ok, eleinte sokaknál leginkább vakrepüléshez hasonlít ez az egész.

Kezdő vállalkozóként azt tapasztalom, hogy az ember folyamatosan tanul, mert kell, hogy tanuljon és ami még meredekebbé teszi a repülést, a tanultakat azonnal gyakorlatban is alkalmaznia kell. És akkor, ott kiderül, hogy megértette -e vagy sem. Előfordul, hogy nem vagy legalábbis nem teljesen. Ilyenkor döcög, akadozik és az ember reagál, hogy a repülés legalább szinten maradjon és ne váltson át zuhanásba teljesen.

De mit is tanultam és tanulok most is szinte minden pillanatban?

Lehet, hogy furcsa és bla-blának tűnik...

via GIPHY

... de az egyik legfontosabb rész az önismeret.

Ha hirtelen egymagad kell kitalálj, megoldj és megcsinálj mindent, na akkor az is kiderül, amit azelőtt nem is gondoltál volna magadról. (Nem, nem, NEEEM nézem meg a Hotel Transylvania 2. részét most!)

Na, szóval! Önismeret. Szinte rögtön, de ha nem is azonnal, pár héten belül kiderült, hogy milyen rossz szokásaim vannak. Meg az is, hogy amit eddig jónak gondoltam, az tulajdonképpen nem is annyira jó. És mellettük rájöttem arra is, hogy mik az erősségeim.

Mire gondolok?

Hátrányként jelentkezett, hogy mindig a tökéletesre törekszem. Egyrészt, olyan nincs, hogy tökéletes. Mindig lehet jobb, mindig lehet kicsit más és nagyon más is. Ha egyfolytában a tökéletes lebeg a szemeim előtt, soha nem fogok bele semmibe, csak morfondírozok, hogy így kellene, úgy kellene. Félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy gagyit kell csinálni. Érdemes törekedni a jobbra és még jobbra. Erre mondják többen azt, hogy legyen kész az 1.0-ás verzió, amit aztán lehet fejleszteni tovább.

Gondolkodj előre!

Amit ez alatt értek most, apróságnak tűnik és előfordulhat, hogy nem is ez a megfelelő cím hozzá, de a végeredmény szempontjából ehhez kapcsolódik. Folyamatos jegyzetelés. Szavakban, mondatokban, képekben, bárhogy, de rögzített módon. Egyrészt, az ember gyorsan felejt. Akkor is, ha azt gondolom, hogy nem. Másrészt, nagyon megkönnyíti a dolgomat a későbbiekben, ha van hová nyúlnom, ha nem kell mindig újat és újat kitalálnom ott helyben azonnal. Sokkal kisebb stressz és kevesebb energiát vesz el más fontos dolgoktól.

Én ezt úgy csinálom, hogy mikor járom a várost, vagy utazom, akkor is fotózok. Van olyan fotó, aminek már a készítésénél tudom, hogy mihez fogom tudni felhasználni pontosan, de olyan is van, aminél csak a témakört tudom és akad olyan is, ami csak majd egy lehetőség lehet a későbbiekben. A lejegyzett ötletekkel, gondolatokkal ugyanez a helyzet. És sokat segít az is, ha rögtön csoportosítom is az ötleteimet.

És ez tulajdonképpen összefügg a következő ponttal is.

Tervezz, tervezz, tervezz!

Itt nem kell rögtön világméretű dolgokra gondolni. Egyszerűen arról van szó, hogy vannak nagyobb feladatok, amiket célszerű kisebb részekre, apróbb feladatokra felosztani, időpontot és idő intervallumot rendelni hozzájuk és azok mentén haladni. Mint egy sorvezető. Így kevésbé kalandozom el és ha mégis szükséges némi kitérőt tenni, sokkal könnyebb visszatalálnom a kijelölt irányba. De mindezek mellett célszerű azt is észben tartanom, hogy ezek nincsenek kőbe vésve, érdemes viszonylag rugalmasan kezelnem és adott esetben változtathatók is (megfontolt módon). 

Szervezz ki!

Igen, ez az egyik a vörös posztó a kezdők szemében, mert általában még nincs sok bevételük, így miből is állnák a kiszervezés költségeit? Ebben igazuk is lehet. De vannak esetleg barátok, akik éppen ráérnek és szívesen segítenek. Az egyik ilyen dolog nálam, hogy könyvírásnál füzetbe írok először. Nekem úgy jobban megy a gondolkodás, jobban működik az agyam olyankor. Viszont, nem szeretek utólag gépelni. Más szövegnél azonnal gépelek, de a könyvnél nem. Amikor a környezetemben erről kezdtem el beszélni, ketten is felajánlották (családtag és barát), hogy segítenek és begépelik nekem most. Ez persze nem örök érvényű, hanem induló állapot. De nagy segítség.

Amiről viszont tényleg azt gondoltam, hogy már az elejétől fogva nem szeretném csinálni, az a könyvelés. Ugyan, tanultam minimális szinten és korábban dolgoztam is könyvelő irodában, akár csinálhatnám is csak én magamnak, mégse tenném, ha nem muszáj. Tegye ezt olyan, aki szereti csinálni.

Összegzésként mégis ezeket hangsúlyoznám ki:

 1. Magad, uram, ha szolgád nincs.

A szolga nem a legjobb kifejezés, de ez a közmondás jól tükrözi a kezdeti állapotokat. Mindent neked kell csinálni, észben és kézben tartani. Ha elfelejtesz valamit, te látod kárát. Tiéd a felelősség. "Te tetted ezt király!"

2. Időmenedzselés

3. Rendszerezés

Ez a bejegyzés tulajdonképpen egy önmagamnak szóló bejegyzés. Hétfő reggel mindenképp jól jöhet. Úgyhogy neki is állok a további tennivalóknak.

----------

Viszont, mielőtt befejezném, elárulom, hogy a csütörtöki poszt a portrésorozatom következő része lesz. Olvastad a korábbiakat? Nézd meg, hátha lemaradtál valamelyikről: "Egy portrékép, 5 kérdés"  (KATT)

----------

és tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat (hamarosan újabbak is lesznek).

ó, jó egy kicsit elkalandozok mostanában a szigorúan vett témától, de hát van élet a "nyúlon túl" is (remélem), akarom mondani a szakmán túl is.

Augusztus utolsó két hete töltődéssel telt nálunk. Olyan igazi családi megőrülés, ő... akarom mondani, feltöltődés. :) Már év elején lefoglaltuk, megbeszéltük és nagyon vártuk. Azóta meg iskolakezdés lázban égünk, amit én némi nosztalgiával élek meg. A könyvek, füzetek bekötése, FÓLIÁZÁSA :D, a tolltartó összekészítése és vajon hová tettem a tornazsákot, meg az ünneplő ruhát projektek mind párhuzamosan zajlottak, de a tegnapi szülőivel egy időre le is záródtak.

Ezt a képet most csak a fóliázás kedvéért. Forrás: az internet.

Ezalatt még egy kép hazakerült, egy meg elindult egy kiállításra és további kettő elkészült az Art Market Budapest 2019 rendezvényére. És ami nagy öröm volt számomra, hogy az egyik készülő könyvemmel kapcsolatban már pozitív visszajelzések érkeztek. És még van pár dolog folyamatban.

De, mit is szerettem volna írni most? Ja, igen! Olvastam egy cikket koleszos élményekről és nekem is eszembe jutott egy, amin még mindig nevetek vagy sírok vagy együtt a kettő, mikor milyen hangulatom van éppen:

Egy este közel hajoltam az égő mécseshez, ami meggyújtotta a hajamat. Reflexből elkezdtem csapkodni, szerencsére gyorsan eloltottam és csak utána kezdtem megijedni. De nem ez hagyta a mély nyomot, hanem a szemben lévő ágyon ülő szobatársam arca, aki unott fejjel nézett rám és közönyös hangon közölte: " Már nem ég." :D

Szóval, hajrá iskolakezdés! És irány a folytatás!

----------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat (hamarosan újabbak is lesznek).

Egy hosszabb bejegyzést írtam, de úgy érzem, még van mit finomítani rajta. Ezért inkább csak egy short film legyen itt ma. a reggeli bejegyzés helyett, így estére.

----------

és továbbra is:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram és nézd meg az IGTv-n a rövid videóimat (hamarosan újabbak is lesznek).

Az utóbbi időben, talán túlzásba vittem a rendszerezést. Valószínűleg ezért is akadt meg a szemem Tim Harford: Alkotó rendetlenség című könyvén, mikor legutóbb a könyvtárban jártam. Alkotó. Rendetlenség. És ez a kettő így együtt. Na, ez kell nekem! - gondoltam. Végre valaki, aki nem arról beszél, hogyan osszak be mindent és mindenkit, mindig. Számomra ez előbb-utóbb mindig steril, rideg és ketrec érzetűvé vált. Ráadásul még rettenetesen nyomasztó is volt. Mikor a szépen betervezett, rendszerezett, felépített napirend teljesen felborult, mert egyik napról a másikra megbetegedett a legkisebb a családban és nemhogy iskolába nem tudtunk menni, de még egy-két-három órás külön programot is be kellett iktatni valamelyik egészségügyi intézetben. És ez nem csak az aznapi jól megtervezett program bukását jelentette, hanem még a másnapit és a hetit is akár. És igen, lehet mondani, hogy ilyenkor ott az éjszakai műszak. És ez így is van, mikor félóránként nézed, hogy felment-e újra a gyerek láza, vagy az odakészített lavort tartod éppen elé, mert már a wc-re nem értek ki a hányással.

Szóval, az ilyen és ehhez hasonló eseményekkel leginkább a nem várt pillanatokban tarkított napirenddel, hogy a túróba ne feszélyezne az: “Oszd be minden percedet a naptáradba rögzítve”, időzítővel, pilinckával, kicsi csengővel és csillámpónival jelölve tanácsok, amit egy jó adag sárgás-zöldes hányás egy pillanat alatt képes átfesteni?

Na, hát ezekkel az élményekkel és személyes tapasztalatokkal simítottam ki zilált homlokomból az oda hullott hajtincset és nyúltam a könyv felé! Na, ez! Erre vártam! Persze, gyanakodhattam volna, lehettem volna egy kicsit bizalmatlanabb is, de nem. Én aztán nem, mert én nyitott vagyok az újdonságokra, kíváncsi vagyok és befogadó. Ide nekem azt a könyvet.

Nos, nem azt kaptam, amit vártam. Nem arról szólt, hogy a káosz mindent megold. Az ön-vállveregetés ebből a szempontból elmaradt. A naptáras dolog, a megszokott, rutinná vált jó szokások sem álltak távol az írótól. Így, a kényelmes kupacból, amit az ágyon rendeztem el az olvasáshoz - mert ki tudja, lehet, hogy lehunyom a szemem öt percre -, átültem inkább a fotelba egy kávé társaságában. Mondván, hogy: - Itt mégiscsak jó lesz figyelni.

Most valószínűleg ennek kellene következnie, de mégsem írnék most itt recenziót a könyvről. Ha kíváncsi vagy rá a poszt végére betettem egy TED előadást magától a szerzőtől, amiben a könyv tartalmáról beszél tulajdonképpen.

Ami viszont ennél fontosabb számomra, azok a következők, amit egyébként az utóbbi néhány hónap tapasztalata mondat velem és nem a fent említett könyv, de mégis ez volt az utolsó hozzátevő, ami arra késztetett, hogy leüljek abba a bizonyos fotelba és rövid számvetést készítsek.

1. Szükséges a rendszer, a VÁZ-lat, a tervezés. (Milyen kifejező, képi tartalommal is bíró szó ez: vázlat.)

Mert ez kell ahhoz, hogy irányba tartson. Félreértés ne essék, nem célon, irányba. Hogy lássam és könnyebben meg tudjam tenni a lépéseket. Napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra… Azért is, hogy mikor borulnak a dolgok, “nyugodtan” eldobhassak mindent, mert tudom, ott van, meg lesz, fel tudom venni a fonalat újra, nem kell mindent fejben tartani.

És ezáltal kiiktatható sok felesleges feszültség is. A dolgok “szinte” maguktól mennek és belefér egy hányás, de akár egy jó séta is a friss levegőn.

2. Fontos és szükséges a kikapcsolódás.

Ez nem azt jelenti nálam, hogy napokig mást sem csinálok, mint heverészek, bár időnként ilyenre is szükség van, hanem azt, hogy más tevékenységet kezdek: felállok a géptől és elolvasok egy részt az éppen aktuális könyvből vagy leviszem a kutyát vagy mozgok egy fél órát (felülés, súlyzózás, fekvőtámasz, ilyesmi) vagy megnézek egy kiállítást.

3. Gondoltam, írok ide egy harmadik pontot is a felsoroláshoz, mert így jobban néz ki, de nem jut eszembe most több dolog. Egyébként, ha valahol hiányozna a hosszú i betű, pótoljátok ki, legyetek szvesek, mert a billentyűzeten nem működik most valamiért. Köszönöm!

És a konklúzió, amit leszűrtem magamnak a könyvből: Vedd könnyedén és rugalmasan, időnként pedig állj fel és nézd más szögből a dolgokat, mert lehet, hogy a legzöldebb pillanatok után jönnek majd a legjobb gondolatok. (De azért remélem, ezek lesznek a legritkábban előforduló helyzetek az inspirálódásra.)

És itt a TED előadás amit emltettem:

És a koncert, mit említ:

A fenti fotómmal kapcsolatban egy kérdés: Láttad már így a talpaidat?

És eszembe jutott még egy dolog a más szemszög kapcsán. A blogon szereplő legelső interjú Zsubori Ervinnel készült érintve az infografikákat is. A bejegyzést itt találod: ITT Nézd meg a benne szereplő karácsonyi lapot! Szerintem több szempontból is zseniális. :D

----------

És tudod:

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram És tudom, hogy még döcögős itt az IGTv csatornám (szoknom kell még a kamerát), de találsz ott is tippeket a vizuális kommunikációval kapcsolatban. Talán más szemszögből.

A kertmozinak van valami bája, hangulata. Nyoma sincs a bevásárlóközpontok mozijaiban lévő csillogásnak, ridegségének. Itt inkább a családiasabb, kupacolós hangulat az uralkodó. A pénztáros és a tőle pár lépésnyi távolságra álló jegyellenőr is kedvesek voltak, köszöntek, teljesen emberi módon válaszoltak az időjárással kapcsolatos aggodalmainkra. A kupacolás hangulatát pedig növeli, hogy a rutinosabbak pokróccal érkeznek a moziba, amibe beburkolóznak a film alatt. Kis terület a szabad ég alatt. (Bár az igaz, hogy a hangerő miatt a mozi mellett lévő házakban lakókat nem irigylem. Nagyobb távolságban is jól hallható.)

De száz szónak is egy a vége, Balatonakaliban moziztunk. Fövenyesen szerettünk volna, de az ottani vetítésről éppen lemaradtunk, ezért mentünk át a szomszédba.

 Az első részt nem láttam, így nem tudtam pontosan, hogy mire is számítsak. A bemutatókból tudtam, hogy van egy nagy macska is benne, meg több kutya de, hogy mit csinálnak és miért, arról fogalmam sem volt.

Tulajdonképpen egy fő szál volt a történetben, ami Maxhez kötődik. Kedves és megható szál, ez végigkísérte az egész történetet. Mellette pedig több apró sztori bontakozott ki. A karakterek jópofák, nálam a macskás öreg néni vitte a prímet. Kedves film volt, egy kertimozizást megért a dolog. Rajongó nem lettem, de ez nem is baj.

Viszont még egy dolog volt, ami miatt gondoltam, hogy írok erről az élményről. Ez pedig a mozi logója, vagy a mozira utaló grafika, amivel a popcornos zacskón találkoztam:

Ez nagyon megtetszett. Biztos lehet, még szépíteni meg minden. De nekem bejött. Semmi flikk-flakk és cicoma. Azt adja, ami: kertimozi. Ezek a székek vannak a nézőtéren, ez a feeling. Ennyi.

Ezután pedig összefutottam a fövenyesivel is:

Teljesen jó! És tényleg a fövenyesi kertmoziban a székek több színűek. Akaliban meg mindegyik piros.

Nem is kell ennél több.

-----------

Pihenés alatt is:

Gondolkodj képekben!

Következő bejegyzés jövő hétfőn lesz.