Imádok tanulni. Rajongó már gyerekkoromban sem igazán voltam. Egy együttes volt, amit szerettem kamaszkoromban, de a sikítozó, pólóletépős korszak valahogy elmaradt. Nem mintha hiányozna. Nem is igazán értem.
De most itt van ez a fiatal nő és na! Le a kalappal. Az amit csinál, és amilyen tudatosan teszi, mindenkinek példa lehet. Lehet, sok mindent mondani, gondolni, de azt gondolom, rendben van az ember. Több ilyen kellene.
És, hogy miért hozom őt többet ide a blogra? A látvány miatt. A koncertjeinek a látványa ki van találva nagyon és hatásos. És a vizuális kommunikációhoz tartozik az ember látványa is, a mozgása, a kinézete, egyszerűen ahogy kiáll a színpadra. Ezen a téren is van még sok tanulnivalóm.
Egyelőre a fizikai erőnlétemet igyekszem formába hozni, ami per pillanat az influenzából való kimászás utolsó métereit jelenti, mert az utóbbi pár napban egy rövid séta is köhögésbe fulladt. Pedig már kezdett eltűnni a kispárna több helyről is.
Én csak az utóbbi időben, kb. két hónapja edzek megint rendszeresen itthon. Nem gondolom, hogy azonnal testépítős edzőterembe kellene mennem, bár már kacérkodtam a gondolattal. Talán 20 éve voltam ilyen helyen utoljára, akkor is csak néhány alkalommal. Akkoriban nem éreztem, hogy nekem való lenne. Bár lehet, hogy csak az volt a gond, hogy fogalmam sem volt mihez kezdjek ott és senki még csak rám se nézett. Így, inkább másik fajta mozgást űztem több mint 10 évig.
A közelmúltban inkább kirándulásokban, hegymászásban, gyaloglásban öltött testet az egészséges életmódnak ez a fajtája nálam. A gyaloglást értsd úgy, hogy erőltetett tempóban 20-30 km, mielőtt azt mondanád: Ja, hát én is le szoktam ugrani a boltba. Ennek meg is lett az eredménye. Mert tavaly volt egy kórházi kalandom, ami után majdnem olyan fitt voltam, mint előtte. Pár nappal azután, hogy hazaengedtek a kórházból, az utcán siettem a dolgomra mosolyogva, miközben azon gondolkodtam, hogy milyen jó érezni a levegőt, a napot és a testemet, hogy mozog és az izmaimat, ahogy dolgoznak minden egyes lépésnél, mikor szembejött egy nő. Nálam kicsit erősebb testalkattal, görnyedten battyogott felém az úton. Én mosolyogva ránéztem és siettem tovább. Azt még láttam, hogy az arca elsötétül miközben végignéz rajtam, tartása még görnyedtebb lesz és valami olyasmit gondolhatott, hogy: khm... pukkadj meg! Nos, nem pukkadtam meg. Eszembe jutott, hogy három napja még nem itthon voltam, és ma már itt sétálok a tavaszban, a saját lábamon vidáman. És még szélesebben mosolyogtam.
Szóval a jelszó: CSOKITORTAAAA
Jaj, nem, nem, bocs, dehogy is csokitorta. Inkább valami ilyesmi:
Tedd, amit kell! Mert: "... te is egyszer élsz!"
----------
Gondolkodj képekben!
Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram
vagy likeolj a Facebookon Látszol Facebook (Kattints)