gondolkodj képekben

L á t s z o l

L á t s z o l

Minecinema volt a hétvégén

2019. január 28. - BartiMagdolna

Nos, őszinte leszek, én még nagyon mazsola vagyok ezen a területen. Például, ott szembesültem vele, hogy ez a film már a nyolcadik volt a sorban. Egy kicsit le vagyok maradva. De nem gondolom, hogy most ez probléma lenne. :) Ráadásul, ha valami nagyon érdekel és foglalkoztat, gyorsan igyekszem pótolni a hiányosságaimat. 

Hogyan is kerültem erre a rendezvényre? Családi programként. Mostanában én tanulok keményen, mert elértük azt az életkort, amikor már itthon a legkisebbnek is határozott véleménye és érdeklődési köre van. Ez ellen lehet hadakozni, kapálózni, de teljesen felesleges. Ráadásul csak negatív dolgokat szülhet. Viszont így továbbra is van miről beszélgetni itthon, lelkes meséléseket hallgatok, nevetünk azon, hogy egyszerűen képtelen vagyok bemenni az egy blokkos ajtókon, úgyhogy számomra legalább két blokk széleseket kell építeni. Mert ugye a Minecraftot is letöltöttem én is és már az egész család épít egy játékban. Már nem csak a Badacsonyt, a Pilist járjuk együtt, de a virtuális tájakat is. Igen, lehet ezen vitatkozni, szörnyülködni, de ez a virtuális világ már szerves része ennek a kornak. És az is igaz, hogy még sok területen gyerekcipőben jár és erősen finomításra szorul. Meglátjuk, nem szeretnék most jóslásokba bocsátkozni.

Visszatérve a Minecinema rendezvényére. Ez volt a nyolcadik film a sorban és A Főorvos címet kapta. Tulajdonképpen nem voltak elvárásaim, még elképzelésem sem arról, hogy milyen lesz. (Ebből is látható, hogy nekem ez volt az első.) De a trailerek után kíváncsi lettem:

És mivel már körülbelül 3 hetes minecraftos, és majdnem két hónapos videós ki kicsoda tanulmányokon voltam túl, bátran vágtam neki a rendezvénynek.

Amire leginkább kíváncsi voltam a film mellett, hogy ezek a "Sziasztok srácok!", hogyan csinálják ezt a az egészet. Mi zsDav miatt mentünk elsősorban, de én kíváncsi voltam a "sipítozó bácsira" is. Bocsánat, bocsánat! Jánosik Gergőre. Mentségemre legyen szólva, hogy a rendezvényen az első kérés hozzá a műsorvezetőtől is az volt, hogy sikítson! (Nem tette meg.) És a videókból, amiket itthon félfüllel hallok már az első szó után tudom, hogy na, már megint ő az. És kíváncsi voltam még DoggyAndira, Sajt32-re is.

Az egész műsort Székely Martin, a MartinVlogol csatorna szereplője vezette energikusan, viccesen. Jó, hogy ott volt. Mi a reggeli 9 órás vetítésre mentünk, utána volt egy kis beszélgetés. Itt végig azon gondolkodtam, hogy ez nagyon nem lehet egyszerű. Hiszen a célközönség 7-14 évesek. Az átlag szerintem 10 éves volt, több volt a fiatal. Velük meg elég nehéz egy "hagyományosnak" mondható beszélgetést csinálni. Kérdezni sem tudnak úgy, mint az idősebbek. Ráadásul nagyon nagy különbség van gyerek és gyerek között az adott korosztályban is. Az interaktív rész viszont, ahol kimehettek és játszhattak egy kicsit, élővé tette a dolgot. (Talán erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.)

Izgalmas volt még számomra a dedikálás is, ahol nem csak az volt érdekes, hogy a videókban látott kép mögött élő emberek vannak (és sokan már nem is olyan "gyerekek"), hanem az is, hogy ott egy szerepet játszanak, itt meg jobban saját maguk voltak. 

Ami viszont igazán tiszteletet váltott ki belőlem, az két dolog. Az egyik, hogy ennek az egész filmes rendezvénynek, ha jól értettem, zsDav volt a megálmodója és fő mozgatórugója. Wow. A másik, hogy így együtt tudnak dolgozni. Nem harcolnak egymás ellen és nem mindenki a saját dombját igyekszik kapargatni, hanem képesek együtt létrehozni valami nagyobbat. Jó volt ilyet látni.

A résztvevők:

zsDav, DoggyAndi, IceBlueBird, luckeY, Anett és Ancsa, Walrusz, Chabinho, OwnMcKendry, Baluka, UborCraft, Sajt32 és Jánosik Gergő

minec9.jpg

minec6.jpg

minec7.jpg

minec2.jpg

minec3.jpg

minec4.jpg

minec5.jpg

Amire kíváncsi vagyok még, hogy vajon meddig csinálják ezt majd. Lehet, hogy lassan kinőnek ezekből a szerepekből? Lesz-e folytatás?

Meglátjuk...

Ez pedig a legelső film volt:

 ----------

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Árnyék és a fény

folytonosag.jpg

Nincs új a nap alatt, tartja a mondás. :)

Én nagyon szeretem ezt a fenti játékot. Ennek az alkalmazását. Izgalmas ezen gondolkodni, és alkalmazni a gyakorlatban.

Biztosan tudsz te is olyan területet mondani, ahol találkoztál vele.

Most csak egy példát hoztam. Ismerős ugye?

Itt írtak róla: WWF logó története (angol)

wwf.jpg

A kép forrása a WWF hivatalos oldala (KATT).

Csak mert az év színe a 16-1546-os

A 16-1546-os kóddal jelölt szín a "Living Coral", a Korall. Ezt a Pantone tette közzé, mint ahogy már hosszú ideje teszi minden évben. Az alábbi leírást és képet a Pantone hivatalos oldalán találtam.

pantone.jpg

De azért én tennék egy kis csavart a dologba. Figyelj, ha azon gondolkozol éppen, hogy gyorsan használni kezded mindenhol.

 

20190115_140324.gif

Milyen színűek voltak a figurák?


Mindegyik színes képen: Korall. Az év színe. 

Te nem ilyennek láttad?

A megoldás a Munker–White-illúzió, egy optikai csalódás, egy izgalmas játék.
De talán arra is jó, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy nagyon nem mindegy, hogy mi mi mellé, milyen arányban, hová kerül, mert nagyban befolyásolja a végeredményt.vizualis2.jpg

 

Szóval, tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Világok között, Vajda Lajos élete és művészete

Még december elején voltam a Szentendrén. Ide az ember kiállításra megy, persze, ha nem ott lakik. Vagy ha erre keveredik muszáj valamelyik kiállítást is megnéznie. És most nagy Vajda kiállítás van. Vajda Lajos az egyik helyen és Vajda Júlia a másikon. Én kimondottan Vajda Lajos miatt mentem. Régóta nagy kedvencem. Már ha szabad ilyet mondani ebben a szövegkörnyezetben.

Vajda Lajos. Van egy szűrt könyvem róla. Arról szól, amit a címe is jelez: Vajda Lajos emlékkönyv. Emlékkönyv. Kevés életrajzi összefoglaló mellett mások írnak róla, hozzá. Egy vékony gyűjtemény, mégis nagyon erősnek gondolom. Bár lehet, hogy ez is "csak" Vajda Lajos munkái miatt lehetséges. A könyv egyébként '72-es, még a Magvető Könyvkiadó adta ki.

vajda_naplo.jpg

Ebben a könyvben vannak ezek  képek is, nem sokkal a halála előtti időszakban készített munkáiról. Elismerem, itt olyan kis csip-csup dolgoknak tűnhetnek, de élőben teljesen más.

 

vajda_3kep.jpg

Láttam nagyon híres képeit is ott, például a Felmutató ikonos önarcképet vagy az Önarckép koponyával című munkát is (ez utóbbi is nagy hatással volt rám), de én kimondottan a fent említettekhez hasonló képek miatt mentem.

Ezekről lőttem pár gyors képet is, annak a jegyében: amiről nem készítesz fotót, az nincs is vagy valami hasonló. Viszont, nem szeretek fotózni olyan kiállításon, ami érdekel. Mert akkor kivesz a hatás alól, nem tudom átengedni magamon a képeket. Egy kiállításra azért megyek, hogy érezzem. Ma már ebből "sportot" űzök. Mintegy plusz szórakozásképp saját magamnak, minden önálló kiállításon egy képet keresek, eggyel megelégszem. Azt az igazit keresem, ami számomra az egész kiállítás lehetne. 

Itt több ilyen is volt.

 vajda3.jpg

 A következő képek szerintem túl közel kerültek egymáshoz. Tudom, kevés a hely. De úgy éreztem, jó lenne nekik sokkal nagyobb tér, hogy jobban tudjanak élni. Próbáltam, őket külön-külön is nézni, de a mellette lévő mindig bezavart egy kicsit a látványba. Ha meg túl közel mentem, hogy jobban kizárjam a látóteremből a mellette lévőket, nem tudtam teljes nagyságában élvezni. Igaz, részleteiben sem utolsó látvány... sőt. Persze, elfogult vagyok, számomra ez a hat kép mindegyike megérdemelt volna egy-egy külön falat. Imádom ezeket a munkákat, órákig tudnám nézni őket nap mint nap.

vajda1.jpg

A lenti a videóban 3:24-nél mondanak róluk néhány szót. De inkább a méretekre, a képek erejére érdemes figyelni. Igaz, ehhez a legjobb, ha személyesen, ott helyben nézi meg az ember.

A következő kép a kiállításon vetített animáció egy "kockája". A rajzok folyamatos alakulása, és a szén hangja a papíron rajzolás közben, hang és kép együtt működnek, egyszerre hatnak. Érdekes ez is. Nekem ehhez is a "meghitt tér" hiányzott. Hogy olyan helyen legyen, ahol más kép és azok megvilágítása nem játszik bele a látványba.

vajda4.jpg

Jó, jó, tudom, a tér adott. Nem lehet a falakat tetszés szerint tologatni ki-be, és a kiállítások nagy része arról szól, hogy minél több munkát mutassanak be egyszerre. És valahol jogos is, mert a nézők többsége egy kép miatt nem fogja kifizetni a belépőt. Míg, ha több olyan képpel is találkozik, amit már valahonnan ismer, nyitott lehet a többire is, amivel még sosem találkozott. És nem biztos, hogy az az egy, amit a kurátor kiemel, ugyanúgy érinti őt is.

De mégis. Nekem álmom az, volt már rá próbálkozásom is, hogy olyan kiállítást rendezzek, ahol alig van kiállított munka. Hú, ez hatalmas feladat, ha belegondolsz. Úgy eltalálni az arányokat, színeket, fényeket. Térben, jó térben úgy elhelyezni mindent, hogy önmagukban is éljenek, de együtt is egy nagyon erős, új, más, párbeszédes dolog alakuljon ki. Ehhez a munkáknak önmagukban is erősnek kell lenniük, és együtt kell tudni működniük. Ez kemény meló. Ha hiba van, azonnal látszik, érződik. Míg egy telepakolt vagy túlzsúfolt kiállítás esetében könnyebb átsiklani felette a tömegben. Persze, azért az se semmi meló, amikor egy csoportos kiállítást kell összerakni a falakon, akár száznál több munkából, mikor azok jó része különböző stílusú, anyagú, más kerettel...

Na, de ezután a kitérő után visszatérve még pár mondat erejéig Szentendrére.

Vajda Lajos kiállításához szorosan kapcsolódik és vele párhuzamos Vajda Júlia kiállítása is, ami a „Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete címet kapta. A kiállítás leírását sok helyen így kezdik: "Vajda Lajos felesége, a szintén jelentős festőművész Vajda Júlia (1913–1982)..." És ez a házassági viszony bár fontos tényező, én talán mégis maradnék ennél: Vajda Júlia festőművész kiállítása. Mivel nem szeretném a két kiállítást egybemosni, ezért csak egy képet hoztam kedvcsinálóként a második teremből.

vajda6.jpg

 A kiállítás megnyitóbeszéde Bukta Imrétől itt olvasható: Gondolatok Vajda Lajoshoz (KATT)

Mindkét kiállítás március végéig látogatható.

meghivoe_hun_181105.jpg

A kép forrása: a Ferenczy Múzeum oldala

 --------------

Korábbi élménybeszámolóimat itt találod: Élmények (KATT)

Gondolkodj képekben!

Mit gondolsz, mesélnek a plakátok?

Ha jól emlékszem, 10 éves korom óta rajongok a harcművészetekért, a hősökért. Első találkozásom ezzel a műfajjal egy képregény formájában öltött testet, ami a Shaolin történetéről, a kolostor pusztulásáról szólt. (Még ma is őrzöm.)  Ez eldöntötte a "sorsomat". Onnantól kezdve állandóan lestem, kerestem a kapcsolódó információkat, témákat, filozófiát. (Ennek már több mint negyed évszázada. Te jó ég! Persze, ha azt írom, hogy több mint 25 éve, kevésbé érzem magam furcsán, de azért ez is ledöbbent.) Na, mindegy!

Szóval, most a képi világ példái közül az IP MAN című filmet hoztam Donnie Yen főszereplésével. Már három részt láttam és kíváncsian várom a negyediket. Nos, nem azért mert valami nagy titok fog kiderülni, vagy valami eddig teljesen váratlan dolog történne. Hanem, mert egyszerűen élvezem az ilyen "egyszerű", viszonylag hagyományos filmeket. Érdekel, hogyan oldják meg a hangulatot, milyen összhangban a zene a képi világgal (ez mindig nagyot tud lendíteni a dolgokon).

De figyelj, hoztam pár plakátot a filmhez!

A film első részéhez kapcsolódó a következő. Nem kell túlbonyolítani a dolgot, sem túlmisztifikálni. Egyetlen magányos hős, akinek van tartása. Gazdag, hagyományos, kínai környezet a háttérben. Az ellenség pedig... nem hiszem, hogy túl nehéz lenne kitalálni, a japánok.

Ha kicsit túlmegyünk a témán. Figyeld meg, hogyan vezet minden a formák: a házak, a zászlós kard, a jobb oldali befelé vezető kard is a fő figura irányába! Egyébként  a jobb oldalon lévő két kard esetében izgalmas játék észrevenni azt, hogy ha nem lenne ott a kék 8 szög, a 15-ös számmal, a kép szétesne a jobbra dőlő kard miatt? Mellesleg a 8-szög utalás lehet a harcművészetekben jól ismert alap formára, vagy akár a Ji King-re is.

De nézd meg a színeket is! Hogyan válaszolnak egymásnak a piros foltok, vagy az arany. Vagy hogyan ad egy nagy alapot a lenti sötét csík és hogyan zárja le a kép tetején lévő vékony fekete. ez utóbbi, akár kényszerből odarakott rész is lehet, mert nagyon különválik a többi résztől. Valahova tenni kellett kategória.

ip1.jpg

 De haladjunk tovább!

A következő már a második rész. A magányos hős alakja itt is a fő motívum. Valami azonban változott. Sehol sincs az előző képen lévő nemesi arany és a kék halhatatlanság. Itt már teljesen puritán, egyszerű környezetet látunk. A magányos, személyes küzdelmet a "vérrel" írt kettes jelképezi. És, hogy miért teszem itt a  személyes küzdelemre a hangsúlyt? A képen nem valaki az ellenség, hanem egy edzés pillanatát látjuk. 

ip2.jpg

És térjünk rá a harmadik részre. Ide több képet hoztam. Mind a három nagyon fontos a film történetét nézve.

Itt újra a nemes, halhatatlan hős a fókuszban.

ip3.jpg

Ezen egy küzdelem, de vajon vele, vagy ellene?

ip3_2.jpg

És a harmadik nagyon fontos motívum, a család. Itt megint előkerül az arany, a vörös és a fehér. Az arany a gazdagság, jólét. Vörös a küzdelem. Mondhatnád, persze, hogy Kínában a vörös a jószerencsét is jelenti, ebben az esetben nem hiszem, hogy ezt jelképezné. Az meg már tényleg csak az én személyes fikciómhoz tartozik, hogy vajon mennyire tudatos itt a fehér szín használata, ami a halált, gyászt is jelképezheti?

ip3_3.jpg

A negyedik részhez tartozó plakát, pedig is sok mindent elmond előszóként...

Te mit gondolsz róla? Miről fog szólni?

ip4.jpg

Na, meglátjuk!

Egyébként, ha megnézed a a film részeinek a trailereit, látszik a fejlődés, változás is, ahogy nőtt a nézettség és a siker. Az első filmről nem láttam jó minőségű tarilert fent a neten (igaz, nem kerestem hosszú órákon keresztül).

A másodikról és a harmadikról már igen, de ezek között is érződik különbség.

A negyedik részről pedig, amit 2019-re ígérnek, még nincs használható fent.

Donnie Yen hivatalos Instagarm oldala (KATT)

A képeket a pinterest.com oldalról hoztam.

---------------

 

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Mozgás házinéni módra, mert igenis kell

Erősen gondolkodtam, hogy erről itt a blogban írjak vagy ne írjak, mivel nem kapcsolódik szorosan a szakmai tartalomhoz. Aztán a héten olvastam egy rosszalló bejegyzést egy csoportban, amire aztán szinte azonnal rengetegen kontráztak is. És a saját szemszögükből biztosan igazuk volt.

A posztot most nem idézném. Azt cikizték, aki arról ír rendszeresen, hogy az edzés, az egészséges életmód, vízivás mennyire fontos és tudatosan hozzátartozik az életéhez, és persze mindez időbeosztással. És igen, számomra is, mint ahogy gondolom a cikizők számára is, mesebelinek tűnik az idézett állapot. 

De miért akarnék megfelelni egy mesebeli állapotnak, mikor van sajátom? Ami simán lehet, hogy sokak számára szintén mesebeli, mások számára meg nem.

Fiatalabb koromban valamivel több, mint 10 éven keresztül egy hétből 7 napon edzettem. Volt olyan nap, amikor napi 3 edzésen is részt vettem a saját, egyéni, kötelező edzésemen kívül. Suli mellett simán ment a napi 6-8 óra edzés. Jó, a 8 órát nem csináltam gyakran, de érdekes tapasztalat volt az is. Nem voltam élsportoló, de álltam nemzetközi verseny dobogóján. Aztán abbahagytam. De ma is sokat köszönhetek annak az időszaknak.

És ez a múltbeli időszak, ami a sajátom volt, jelenleg akár tündérmesébe illő állapot is lehetne. De a célom miért lenne a múlt? Hiszen annyi minden változott azóta.

Most a napi másfél óra elérése lebeg a szemeim előtt. Nyújtás, lassú erőnlétnövelés, és koncentráció fejlesztés. Egy év alatt szeretném formába hozni magam egy új projekthez, kísérlethez, ami már egy ideje foglalkoztat. A "lassú" fejlődést fontos észben tartanom. Nagyon könnyű átesni a ló másik oldalára.

Valamikor ősszel kezdtem kocogni a kutyával hetente kétszer, és itthon tornáztam heti kétszer. Aztán jött a taknyos, köhögős szezon lázzal, de legalább hőemelkedéssel, hogy legyen valami zavaró mégis, ha már teljesen mégsem. Akinek kisiskolás vagy óvodás gyermeke van, ismeri ezt az állapotot biztosan. És elkényelmesedtem.

Igen, sokkal jobban esett a szabad percekben beülnöm a takarókupacba és kakaót vagy teát kortyolni. De éreztem, hogy megint elkezdek punnyadni. A pár héttel ezelőtti fitt állapot gyorsan úszott tova.

És nem olyan régen, karácsony másnapján újrakezdtem a mozgást. 40 perc minden másnap (ennyi). Ez most jó. Nekem. Először még a nyakam is izomlázas volt tőle.

edzes.jpg

Ugyan, két távolabbi cél is lebeg a szemeim előtt. Mégsem ez a döntő érv.

Tudod, miért érte meg már most is? Mert két órán keresztül tartó embernél nagyobb hóemberek építése után, még fogócskázni is tudtam egy bő fél órát a hóban. És utána levittem a kutyát sétálni még majdnem egy órára. És ezek után még írtam is.

És tudod milyen jó érzés hangosan nevetni lent hógolyózás közben? Megfizethetetlen.

-----

Szóval, tudod...

Gondolkodj...

képekben!

Gyere nézd meg és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Amikor valami nem tingli-tangli

Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban

Szeretek olvasni. Nincs mit tenni, én már így maradok. Ezért, szeretem a jó könyveket. Az ilyet keresni kell. Igen, keresni. Hiába van tele egy könyvesbolt több ezer könyvvel, ez még nem jelent semmit. Azoknak a jó része... hát, hogy is fogalmazzak, tingli-tangli.

Jó, persze sok mindenen múlik, hogy ki mi iránt érdeklődik, mihez lenne kedve, mi kelti fel a kíváncsiságát és még sorolhatnám hosszan. Mint említettem, én szeretek olvasni. A csillogó, habos könyvek ritkán hoznak lázba. Sokkal jobban érdekelnek az olyanok, amik elgondolkodtatnak. Ami megráz, vagy ha még pontosabb akarok lenni felráz. Ami magával visz, beszippant. Ami, hát nem is tudom, valahogy átmos és tisztán, energiával telve jövök ki belőle. Jó, be kell valljam, előfordul, hogy altató, punnyadó hatású könyv is a kezembe kerül, de olyankor tudom, hogy arra vágyom. Azonban, ez az a fajta ami hajlamos az embert körülfolyni, mint valami szürke iszap és ha valaki nem figyel könnyen benne ragad.

De térjünk vissza Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban című könyvéhez. Maga a regény 2014-es, amit én kaptam karácsonyra, már a 7. kiadás. (Nálunk bármelyik alkalom jó arra, hogy könyvet ajándékozzunk. Tulajdonképpen alkalom se kell hozzá.)

Már jó ideje nézegettem a könyvesboltban, de valahogy ennél tovább sosem jutottam. A könyvvel Náray Tamás Facebook oldalán találkoztam először. Egy bejegyzésében említette meg. Rögtön akkor rákerestem a neten és felkeltette az érdeklődésemet. De azért gyanakodtam. Ismert ember könyvet írt. Láttunk már ilyet máskor is. Egy könyvet ez alapján nem veszek meg. Aztán lassan ki is ment a fejemből.

Jóval ezután, mikor könyvesboltban jártam, egyszer csak előttem volt. Ott ült a polcon fejmagasságban a Zarah című új regény társaságában. (Akkor még új. Ma már a Zarah folytatása, a Zarah öröksége is megvásárolható.) Szóval, ott ült a polcon Az utolsó reggel Párizsban. Vegyes érzésekkel nyúltam felé. Kíváncsiság és gyanakvás furcsa keverékével.

 A borító hatott rám, vonzotta a tekintetem. A fülszöveg nem érdekelt. Igen, mondják a marketingesek (és ezt valamennyire el is hiszem), hogy az ajánló, a fülszöveg az egyik legfontosabb dolog egy könyvnél. Ha ez jó, akkor sokkal magasabb az eladás, ha rossz, a könyv vesztét is okozhatja. Engem ez a rész nem érdekel. Nagy valószínűséggel az utolsó dolog, amire ránézek egy könyv vásárlása előtt. Ha ránézek egyáltalán.

Amire kíváncsi vagyok bármilyen könyv esetében, az a belseje. A bent lévő sorok, mondatok. Simán előfordul, hogy bár a téma érdekel, a szöveg annyira unalmas vagy esetlen, fordítások esetében meg köze sincs a magyarhoz, hogy üti az érdeklődésemet. Ezért az is előfordul, hogy olyan téma, amit nem ismerek, nem is gondolom, hogy érdekelne első nekifutásra, miután beleolvasok mégis megtetszik.

Gyanakvás és kíváncsiság. Levettem a polcról, megnéztem minden oldalát Értsd úgy, hogy tényleg mindet! Mind a hatot. Megszaglásztam. És visszatettem a polcra. Nem. Nem nem húzol be a csőbe! - dünnyögtem magamban. - Csak azért sem. És elindultam tovább a soron. Nézegettem a kínálatot. Néhány lépés után, visszafordítottam a fejem. A könyv, az első a sorból, gúnyosan méregetett. (Már, ha egy könyv tud gúnyosan méregetni.) Elfordultam. Összeráncolt szemöldökkel, összeszorított a szájjal léptem tovább. - Nem. - léptem még egyet. - A csudába is! - legyintettem egy hatalmasat gondolatban és visszafordultam. - Na, mutasd magad!

Határozott léptekkel indultam előre. Lekaptam a polcról, hogy ha mégis menekülni akarna (akarnék?) esély se legyen rá, és kinyitottam valahol a közepén. Elkezdtem olvasni. Ezt nem! - hasított belém. - Nem, nem. Nem. Olvastam és a könyv azonnal vitt. Küzdöttem. Nem, nem akarom. Igyekeztem az üzlet zajaira, a körülöttem járkáló többi vásárlóra koncentrálni. Gondolatban kapaszkodtam a fullasztó melegbe, amit a nagykabátban álldogálva éreztem egyre inkább. És alulmaradtam. Olvasni akartam a könyvet. Na, azért nem adom magam ilyen könnyen. - dacoskodtam még egy kicsit bizonytalanul. - Beleolvasok máshol is. Vesztettem. A könyv nyert.

Ennek ellenére visszaraktam a polcra. Persze, ahogy távolodtam térben és időben, a hatás enyhült, az élmény megfakult. A gyanakvó énem új erőre kapott. Így, legközelebb mikor arra jártam, bátran álltam meg a polc előtt. Mindenkinek lehet egyszer szerencséje. - dödögtem nagy magabiztossággal a Zarah című regény után nyúlva. Ezt is megnéztem mindenfelől, megszaglásztam és határozottan kinyitottam. Ugyanaz a hatás ért. A villámcsapás után eltűnt minden más. Ami kívül és bennem volt egyaránt semmivé foszlott. Maradt a könyv, vagy nem is könyv... hanem a történet. Csak a történet.

Ekkor adtam fel végleg. Hát jó, ha kell, hát kell. Ezek után itthon többször is említettem, és meséltem a könyvekről, az engem ért hatásról. Így került a karácsonyfa alá idén a háromból kettő.

A kettő közül pedig tegnap értem az egyiknek, Az utolsó reggel Párizsban című valóságos regénynek a végére. December 24-én leültem és csak ültem és olvastam. A könyv beszippantott. Felrázott, vagy inkább megrángatott. Mintegy rám kiáltva: Ébredj! Azóta is döbbenten állok a jelenség előtt. És a könyv visz. A gondolkodás, a megfogalmazás, a jó szöveg, a  felépítés, szerkesztés. Nincs benne elakadás. (Talán egyszer jutott eszembe egy pillanatra, hogy ott írás közben valami lehetett, de azonnal léptem is tovább.) Tegnap pedig a végére értem. Fájt. Eszembe jutott, hogy azonnal újra kezdem az olvasást. Vacilláltam is rajta, de most már a kíváncsiság győzött... majd a Zarah után.

Nem ajánlom mindenkinek. De aki nyitott és jó könyvet akar olvasni és engedi magát beszippantani és nem egy szimpla kikapcsolódásra vágyik, annak érdemes beleolvasnia, hogy hasson. Elolvasnia, hogy vigye.

20190106_122620.jpg

---------------

Ha kíváncsi vagy korábbi élményeimre is, itt találod őket: Élmények

és tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

süti beállítások módosítása