Szeretek olvasni. Nincs mit tenni, én már így maradok. Ezért, szeretem a jó könyveket. Az ilyet keresni kell. Igen, keresni. Hiába van tele egy könyvesbolt több ezer könyvvel, ez még nem jelent semmit. Azoknak a jó része... hát, hogy is fogalmazzak, tingli-tangli.

Jó, persze sok mindenen múlik, hogy ki mi iránt érdeklődik, mihez lenne kedve, mi kelti fel a kíváncsiságát és még sorolhatnám hosszan. Mint említettem, én szeretek olvasni. A csillogó, habos könyvek ritkán hoznak lázba. Sokkal jobban érdekelnek az olyanok, amik elgondolkodtatnak. Ami megráz, vagy ha még pontosabb akarok lenni felráz. Ami magával visz, beszippant. Ami, hát nem is tudom, valahogy átmos és tisztán, energiával telve jövök ki belőle. Jó, be kell valljam, előfordul, hogy altató, punnyadó hatású könyv is a kezembe kerül, de olyankor tudom, hogy arra vágyom. Azonban, ez az a fajta ami hajlamos az embert körülfolyni, mint valami szürke iszap és ha valaki nem figyel könnyen benne ragad.

De térjünk vissza Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban című könyvéhez. Maga a regény 2014-es, amit én kaptam karácsonyra, már a 7. kiadás. (Nálunk bármelyik alkalom jó arra, hogy könyvet ajándékozzunk. Tulajdonképpen alkalom se kell hozzá.)

Már jó ideje nézegettem a könyvesboltban, de valahogy ennél tovább sosem jutottam. A könyvvel Náray Tamás Facebook oldalán találkoztam először. Egy bejegyzésében említette meg. Rögtön akkor rákerestem a neten és felkeltette az érdeklődésemet. De azért gyanakodtam. Ismert ember könyvet írt. Láttunk már ilyet máskor is. Egy könyvet ez alapján nem veszek meg. Aztán lassan ki is ment a fejemből.

Jóval ezután, mikor könyvesboltban jártam, egyszer csak előttem volt. Ott ült a polcon fejmagasságban a Zarah című új regény társaságában. (Akkor még új. Ma már a Zarah folytatása, a Zarah öröksége is megvásárolható.) Szóval, ott ült a polcon Az utolsó reggel Párizsban. Vegyes érzésekkel nyúltam felé. Kíváncsiság és gyanakvás furcsa keverékével.

 A borító hatott rám, vonzotta a tekintetem. A fülszöveg nem érdekelt. Igen, mondják a marketingesek (és ezt valamennyire el is hiszem), hogy az ajánló, a fülszöveg az egyik legfontosabb dolog egy könyvnél. Ha ez jó, akkor sokkal magasabb az eladás, ha rossz, a könyv vesztét is okozhatja. Engem ez a rész nem érdekel. Nagy valószínűséggel az utolsó dolog, amire ránézek egy könyv vásárlása előtt. Ha ránézek egyáltalán.

Amire kíváncsi vagyok bármilyen könyv esetében, az a belseje. A bent lévő sorok, mondatok. Simán előfordul, hogy bár a téma érdekel, a szöveg annyira unalmas vagy esetlen, fordítások esetében meg köze sincs a magyarhoz, hogy üti az érdeklődésemet. Ezért az is előfordul, hogy olyan téma, amit nem ismerek, nem is gondolom, hogy érdekelne első nekifutásra, miután beleolvasok mégis megtetszik.

Gyanakvás és kíváncsiság. Levettem a polcról, megnéztem minden oldalát Értsd úgy, hogy tényleg mindet! Mind a hatot. Megszaglásztam. És visszatettem a polcra. Nem. Nem nem húzol be a csőbe! - dünnyögtem magamban. - Csak azért sem. És elindultam tovább a soron. Nézegettem a kínálatot. Néhány lépés után, visszafordítottam a fejem. A könyv, az első a sorból, gúnyosan méregetett. (Már, ha egy könyv tud gúnyosan méregetni.) Elfordultam. Összeráncolt szemöldökkel, összeszorított a szájjal léptem tovább. - Nem. - léptem még egyet. - A csudába is! - legyintettem egy hatalmasat gondolatban és visszafordultam. - Na, mutasd magad!

Határozott léptekkel indultam előre. Lekaptam a polcról, hogy ha mégis menekülni akarna (akarnék?) esély se legyen rá, és kinyitottam valahol a közepén. Elkezdtem olvasni. Ezt nem! - hasított belém. - Nem, nem. Nem. Olvastam és a könyv azonnal vitt. Küzdöttem. Nem, nem akarom. Igyekeztem az üzlet zajaira, a körülöttem járkáló többi vásárlóra koncentrálni. Gondolatban kapaszkodtam a fullasztó melegbe, amit a nagykabátban álldogálva éreztem egyre inkább. És alulmaradtam. Olvasni akartam a könyvet. Na, azért nem adom magam ilyen könnyen. - dacoskodtam még egy kicsit bizonytalanul. - Beleolvasok máshol is. Vesztettem. A könyv nyert.

Ennek ellenére visszaraktam a polcra. Persze, ahogy távolodtam térben és időben, a hatás enyhült, az élmény megfakult. A gyanakvó énem új erőre kapott. Így, legközelebb mikor arra jártam, bátran álltam meg a polc előtt. Mindenkinek lehet egyszer szerencséje. - dödögtem nagy magabiztossággal a Zarah című regény után nyúlva. Ezt is megnéztem mindenfelől, megszaglásztam és határozottan kinyitottam. Ugyanaz a hatás ért. A villámcsapás után eltűnt minden más. Ami kívül és bennem volt egyaránt semmivé foszlott. Maradt a könyv, vagy nem is könyv... hanem a történet. Csak a történet.

Ekkor adtam fel végleg. Hát jó, ha kell, hát kell. Ezek után itthon többször is említettem, és meséltem a könyvekről, az engem ért hatásról. Így került a karácsonyfa alá idén a háromból kettő.

A kettő közül pedig tegnap értem az egyiknek, Az utolsó reggel Párizsban című valóságos regénynek a végére. December 24-én leültem és csak ültem és olvastam. A könyv beszippantott. Felrázott, vagy inkább megrángatott. Mintegy rám kiáltva: Ébredj! Azóta is döbbenten állok a jelenség előtt. És a könyv visz. A gondolkodás, a megfogalmazás, a jó szöveg, a  felépítés, szerkesztés. Nincs benne elakadás. (Talán egyszer jutott eszembe egy pillanatra, hogy ott írás közben valami lehetett, de azonnal léptem is tovább.) Tegnap pedig a végére értem. Fájt. Eszembe jutott, hogy azonnal újra kezdem az olvasást. Vacilláltam is rajta, de most már a kíváncsiság győzött... majd a Zarah után.

Nem ajánlom mindenkinek. De aki nyitott és jó könyvet akar olvasni és engedi magát beszippantani és nem egy szimpla kikapcsolódásra vágyik, annak érdemes beleolvasnia, hogy hasson. Elolvasnia, hogy vigye.

---------------

Ha kíváncsi vagy korábbi élményeimre is, itt találod őket: Élmények

és tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Így, év elején álljon itt egy kis visszatekintés - amit egyébként a blog indulása óta szinte havonta megteszek magamban -, de most, talán még aktuálisabb.

2018. március 10-én kezdtem el írni a blogot. Ugyan másképp gondoltam az alakulását, de a fő irányvonal mindvégig a vizuális kommunikáció volt. Hogy példákat hozzak arra, hogyan működik a látvány, hogyan lehet vele mesélni. Olyan szép ez a téma, és annyiféle helyen, számtalan ember él ezzel az eszközzel, de nem a lehetőséggel. Mert nem tudják mekkora kincs van a kezükben. Csak csinálják azt, amit mindenki más, ahogy mindenki más is. Pedig mennyivel több élet, érzés, történet lehetne egy-egy képben. És igen, hiszem, hogy ez fontos az alkalmazott műfajban is. Ott is ugyanúgy fontosak a formák, a színek... és legyen már olvasható az a felirat, légy szíves, mert egy hét múlva már te sem fogod tudni elolvasni! Eddig is csak azért sikerült, mert te írtad. És használhatsz millió programot, app-ot. Használhatod akár a PS-t is, de nem az az igazi tudás, hogy tudsz benne tükrözni. Ha tudod, hogy miért van erre szükség, na... az már...

Ezért szól így a mottó: Gondolkodj képekben!

Mert a képek hatnak. Ráadásul tudat alatt. És ha szöveget is teszel hozzájuk még erősebb lehet ez a hatás.

Azt gondolom, hogy a képekkel való munka művészet. Akkor is, ha ez az alkalmazott műfajban történik. Ettől lesz egyedi, cégre, projektre szabott. És itt nem a "haknikra" gondolok, amikor már az 59. szóróújságba kell ugyanazt a csirkecombot betenni a máj mellé. Ez lehet, hogy "5-10 perc" - ahogy mondani szokták. De igazán élvezeteset és találót, valami koncepció mentén működőt kitalálni, megvalósítani nem az (szoktad nézni például az Ikea reklámjait?), ez jóval több.

És igaz ez akár a Tihanyi apátság altemplomába elhelyezett leírótáblákra (ebben a projektben is volt lehetőségem részt venni grafikusként), de ugyanúgy igaz egy kiadványra, szóróanyagra, leporellóra, esemény meghívójára, fotóra és még sorolhatnám sokáig. Ezeket is lehet mind-mind művészeti szinten csinálni. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenre és mindenkire erőltessük rá Da Vinci: Mona Lisáját! Hanem azt, hogy lehet magas művészi szinten. Lehet különleges, egyedi munka mind.

Egyébként azt is gondolom, hogy bármit lehet magas művészi szinten csinálni. Tudod, amikor úgy igazán odateszed magad és törekszel arra, hogy a legjobb legyen, és ami nagyon fontos, élvezed is amit csinálsz, mert tudod, hová vezet, mert előtted lebeg a célod, amiért teszed. Mert ez az életed. Mert fontos.

Persze, ez egy kis létszámú cégnél könnyebb. Egy nagy esetében, egy multinál kevésbé egyértelmű. De gondolj mondjuk a mindenki által emlegetett Apple - Steve Jobs kombinációra. Ezzel a videóval találkozhattál már, jó régi, de a kommunikációt érdemes megfigyelni:

Vehetsz dobozos termékeket. Szükség is van a dobozosra, ahhoz, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal újra felfedezni a "spanyolviaszt". De ha nem gondolod tovább, ha nem alakítod a saját képedre csak egy maradsz a többi dobozos között.

Nézd meg például a Calzedonia reklámjait Julia Robertssel! Emberi, könnyed, kedves. Ugyanakkor elegáns, egyszerű. Kis vicces sztorik. Még beszélni sem beszélnek benne.

Jó, értem én, hogy nem mindenkinek futja ilyen szintű reklámfilmre. De egy kis rugalmassággal és kreativitással (bármennyire is nem szeretem már ezt a kifejezést) lehet készíteni hasonló jellegűt. És ehhez már nem elég a "dobozos". Ehhez már kell a "szakmai tudás". Miért? Nem azért, mert veled bármi baj lenne és ne tudnád megtanulni. Hanem egyszerűen azért, mert neked erre nincs időd, energiád, végtagod.... Gondolj bele, ha ezerrel markolod a fogantyúját és tolod a saját megpakolt talicskádat, hogyan tudnál még másik 2-3-at tolni vele együtt, anélkül, hogy bármelyik kiborulna?

Az idáig leírtakra persze mondhatod ezt is:

(Fotó: mememaker.net)

És máris helyben, akarom mondani képnél vagyunk. Gene Wilder mosolya a Willy Wonka és a csokoládégyár című filmből a felirattal együtt, hogyan is kapott leereszkedő, gúnyos felhangot? Ez is vizuális kommunikáció.

Szóval...

A bejegyzés elején említett egyedi gondolkodás miatt kezdtem el az "Egy portrékép, 5 kérdés" című interjúsorozatomat is, hogy legyenek példák az egyéni gondolkodásra különböző, mégis hasonló területeken, ami a képi világ használatából adódik. (Ide kattintva megtalálod az interjúkat. Olvasd el, ha még nem tetted vagy olvasd újra! Érdemes.) És ezért kezdtem el írni saját élményeimről: mozifilmek, kiállítások kapcsán. Ezek "szigorúan" személyes gondolatok, semmi esetre sem műelemzés. (Műelemzést írnak mások.) Az "Élmények"-re kattintva megtalálod az élménybeszámolóimat is.

--------

És... most elérzékenyültem, mert számomra sokat jelent, hogy több, mint 30.000 megtekintés volt a cikkeknél. Ami azt jelenti, hogy van értelme csinálni, mert kíváncsiak vagytok rá.

Köszönöm Mindenkinek, minden Olvasónak! És köszönöm azoknak, akikkel együtt dolgozhattam az előző év során: a portrésorozat résztvevőinek és azoknak, akik figyelemmel kísérték és véleményükkel segítették a munkámat!

 Köszönöm szépen!

----------------

Mert...

és tudod...

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

1. Szép kép. Színes. Van rajta minden. Tetszik. De ez így alkalmatlan a használatra. A legfontosabb üzenet, amit a rá írt szöveggel kellene, hogy átjöjjön, olvashatatlan. Egy hét múlva már te magad sem fogod tudni, mit írtál oda. Most is csak azért tudod, mert te írtad. Így teljesen funkcióját veszti. A kommunikáció értelmetlenné válik. Zavaró háttér helyett válasz egy egyszerűt a szöveg mögé, hogy tisztán olvasható legyen.

2. Ne válassz olvashatatlan betűtípust. Lehet bármilyen szép, tetszetős, izgalmas számodra, ha azt szeretnéd, hogy elolvassák, legyenek könnyen felismerhetőek a betűk. (Persze, ha design szerepet is be kell töltsenek, az teljesen más kategória.)

3. Óriási hiba, és rengetegen elkövetik, hogy a kép szélére tesznek lényeges dolgokat. NE! Ha csak azért tetted oda, mert máshol nem volt hely, tervezd újra, gondold át még egyszer! Nyomtatásra készített anyagnál se! Ha kifutóban gondolkodsz, akkor tényleg gondolkodj abban, de menj biztosra! A NYOMDA KÖNYÖRTELENÜL ÉS VISSZAVONHATATLANUL VÁG!

4. Komponálj, szerkessz! Legyen jó ránézni a képre, legyen könnyen átlátható. Az elemek kövessék egymást, legyen köztük párbeszéd. A legegyszerűbb talán, ha háromszög kompozícióban gondolkodsz. Így három elemnél nem lesz több, nem lesz túl bonyolult. Könnyű alkalmazni. Ez adhat egy irányt, vezetheti a tekintetet. Irányítja a néző figyelmét.

 5. Ne legyen túl nagy távolság az elemek között. Persze, a nagy térnek lehet plusz szerepe, képzőművészek sokszor élnek is ezzel az eszközzel. De egy bejegyzés fotója, vagy egy szórólap esetében csak a lényeg veszik el.

 6. Az elemek zavarhatják egymást. Nehezebbé teszi az értelmezést. Kényelmetlen a néző számára.

 7. Mindenképp ajánlom, hogy készíts sajátot. Ha nem rajzot, akkor fotót. Mert az a tiéd, rajtad kívül más nem használta ezelőtt. Nem olvadsz a milliók által használt stock fotók közé.

és tudod...

2019-ben is GONDOLKODJ KÉPEKBEN!

Nem szeretem a konkurencia szót. Ha így nézném a szakmabelieket és nem partnerként, vagy úgy, hogy van mit tanulnom tőle, egy csomó dolog nem jöhetett volna létre itt a blogon sem.

Egy személyes sztorit hoztam most példának ezzel kapcsolatban. Egy számomra nagyon kedves projekt létrejöttének a folyamatát arról, hogy hogyan terveztem grafikusként üvegből díjat.

Egyik nap egy cég vezetője hívott fel telefonon egy egyedi díj tervezésének megbízásával. Elmondta, hogy ők valami fém plakettet, érmet szeretnének. Mivel ajánlás útján kerültem velük kapcsolatba, és az ajánló előtte jelezte, hogy keresni fognak, a hívás nem ért váratlanul. A fémből öntött díj gondolata, azért mégis meglepett. Miért gondolja, hogy egy grafikus erre a megfelelő? Miután pár szóban elmondta, hogy kik ők, mi lenne a céljuk ezzel, honnan jött az ötlet, és mesélt pár dolgot a cégről is, megegyeztünk egy személyes találkozás időpontjában is.

Átgondoltam, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy én ceruzával, számítógéppel fémből öntött plakettet készítek. Lássuk be, nem túl nagy. És itt jön képbe a "szakma", ha úgy tetszik, a konkurencia ismerete.

Szóval, emlékeztem, hogy ismerek valakit, aki öntödében dolgozik és szobrokat is készít. Egy személyes találkozás során megnéztem az öntödét, és érdeklődtem nála a részletek felől, milyen lehetőségek (többféle megoldás is felmerült), milyen tólig árak vannak egy ilyen munka esetében. De valahogy azt is éreztem a telefonos megkeresés óta, hogy ez a díj így "nem az igazi". Miért akarnak ők ilyen fémből készített plakettet, mikor az nem passzol a céghez, a mondanivalóhoz, az adott témához? (Erre nemsokára visszatérek.) Ezért, gondolkodni kezdtem valamilyen alternatív megoldáson. (Még mindig nem a tervezésen.) Arra jutottam, hogy erre egy üvegből készített díj, sokkal megfelelőbb lenne. Na, igen. De hát grafikusként üveget... ugyanott vagyok, mint a plakettnél, ha nem rosszabb helyzetben.

Szóval, üveg. Átgondoltam kit ismerek, aki üveggel dolgozik, és elkezdtem utánanézni jobban az üvegművészeknek. Van egyfajta "letisztult" trend ezen a területen is. Van olyan művész, akinek szeretem is a munkáit, de most ez a trend nem felelt meg a célnak. Ekkor jött az "AHA-élmény" számomra. Homoki Anikó üvegművész stílusa sokkal jobban beleillett az elképzelésembe. Mindeközben azon is gondolkodtam, hogy jó, jó én most elmegyek a megbeszélésre, de kit ajánlanék magam, helyett, ha az ötletem mégsem nyeri el a tetszésüket?
(Egyébként pár nappal később, mikor véletlenül összefutottam az ajánlóval, neki is elmeséltem a fejleményeket és megköszöntem az ajánlást.)

Ilyen információkkal és gondolatokkal felszerelkezve jelentem meg a céges megbeszélésen egy héttel később.

Két férfi várt, a cég két vezetője, az egyik a pénzügyi, a másik az irányítói oldalról. 50-60 körüliek. A fémplakett irányvonal valószínűleg innen eredeztethető.
Személyesen, szóban is megfogalmazták az elképzeléseiket. Én pedig elmondtam, hogy mire jutottam eddig. Milyen lehetőségek, árak merültek kerülhetnek képbe. Itt már látszott, hogy jó, hogy készültem alternatív, szerintem sokkal jobb, megoldással is. Amire végül rábólintottak: egy koncepció alapján megtervezem a díjat, az üvegművésszel egyeztetve tervet és mintát készítünk, és ha tetszik nekik, amit látnak, mehet a tényleges elkészítés.

Így elkezdődhetett a kézzelfogható munka. Hazafelé megbeszéltem egy találkozót Homoki Anikó üvegművésszel, ahol elmagyarázta nekem a technikát, és azt a módszert, ahogy az adott forma készül (az anyag tulajdonságai miatti esetleges buktatókat). Ez kb. 1,5-2 órás dolog volt, hogy megértsem és "konyhanyelven" tovább tudjam adni a lényegét a megrendelőnek. Valamint kaptam egy árat. Hazaérve mindent összefoglaltam és elküldtem e-mailben a cég részére az összesítőt: részletek, határidők, árajánlat. A válaszadás átfutása általában egy hét volt, ezt előre mondták, a határidő sem volt túl szoros. Következő megbeszélésre már vittem mintákat, hogy lássák élőben az üveget, annak jellegét, formáját.

Megtörtént a végleges rábólintás. Ezután már felmerültek egyéb részletek, jövőbeni folytatási lehetőség is.
Hazaérve újabb összesítőt írtam, dátumokkal, megbeszéltekkel, amit megint elküldtem a megrendelőnek is.

Mehetett a tervezés. A terveket egy újabb személyes találkozás alkalmával mutattam meg az ügyfélnek. Ahol beszéltünk a koncepcióról, a színekről, miért ilyennek gondoltam a díjat. Ők elfogadták, de még gondoltak rá szöveget is közben. Ez persze, módosított az eredeti elképzelésen.
Ezután még egy személyes megbeszélés volt az átadás előtt, amikor a majdnem kész díj is nálam volt már, de a feliratot biztosra akartam egyeztetni (jól van-e írva, biztos az marad).
Itt már látták, hogyan fog kinézni ténylegesen. Korábban nem szerettek volna csomagolást, dobozt. Újra rákérdeztem, mit gondolnak róla? Most már rábólintottak. (Upsell, ha úgy tetszik.) El tudták képzelni. Ők is jó ötletnek gondolták már.

A dobozhoz már "hagyományosabb" anyagot és megoldást választottam. A koncepcióhoz színben is passzolót. Ehhez, hét dobozkészítő üzletben, műhelyben is voltam érdeklődni. Az egyikkel megegyeztem. Méretet vettek a díjról, felírtak mindent, és határidőre elkészült a kért doboz.

Az átadásnál mindkét megrendelő, cégvezető ott volt. És mikor meglátták, kézbe vették a díjat, látszott rajtuk az öröm, az elégedettség.
Azt elfelejtettem írni, hogy átadás előtt megmutattam az engem ajánló személynek is, hogy lássa az eredményt.

Érdemes volt belevágni.

--------

Mi segített?

Nyitottság a projekthez kapcsolódó személyek részéről.
A rugalmasság.
A megoldás keresésére való törekvés.
A kölcsönös bizalom.
Projektben gondolkodás.

-----------

Így, a konkurencia tulajdonképpen együttműködő partner.

(az elkészült díj egy részlete)

----------------

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

 Ez most egy ilyen mozis időszak. Hétvégén a Pókembert néztük meg.

Ez a Trailer volt az egyik kedvcsináló. Ahogy a moziban körbenéztem és végignéztem a közönségen sokak számára ez volt. Nem erre számítottunk. Igaz, a karika 12-es, és ez nem véletlenül van, de talán lehetne egy kicsit magasabb is, mondjuk 14 (ilyen viszont nincs). Nem is annyira  a cselekmény miatt, bár vannak erőszakosabb jelenetek benne (úgyhogy lehet, hogy mégis). Hanem a sztori miatt. Hosszú, sokszor már unalmas, egy gyerek számára mindenképp. Ez az előzetes pedig a cukorkákat mutatja a filmből, ami félre viheti az embert.

De, a kicsit nagyobbaknak, és/vagy a szakma iránt érdeklődőknek mindenképp ajánlanám. Jó, van a szokásos: rohanós, üvöltős stílus. A rajzos megoldások viszont, ahogy a képregényt és az animációt ötvözik nagyon tetszettek. Megjelent a múlt a jelen és a jövőre utalás is a filmben. A szemfülesebbek már felfedezhetik a jövő évi szín és képmegoldási "trendet" is az idei mellett.  (Bár a trendekkel mindig okosan kell bánni, szerintem.) Szakmai szempontból nagyon tetszett, feltöltött és elgondolkodtatott.

Az apró humorok is jók, amik inkább felnőttek számára érthetőek. Érdekes élmény volt a gyerekkorom képregény élményeit, rajongását újraélni, így felnőtt fejjel.

És persze nem felejtkezhetünk el a nemrég elhunyt Stan Lee-ről sem. Ennek a világnak a megálmodójáról. A mögöttünk lévő sorban 3 srác ült, akik kimondottan azért jöttek, hogy őt is felfedezhessék a rajzolt karakterek között.

Szóval, kisgyerekkel inkább ne, hacsak nem ő is nagy rajongó. Viszont, ha téged gyerekfejjel érdekelt ez a világ, és te is hős akartál lenni, ne szégyelld magad, ülj be és nézd meg!

----------------

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram

Végre sikerült megnéznem a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című filmet.

(fotó a port.hu oldaláról)

Ha két rövid mondatban kellene összefoglalnom a véleményemet vele kapcsolatban, azt mondanám: Látványos. Zavaros (vagy kérdéseket hagy maga után).

Látványos. A képek, a mai tempóhoz igazodva sokszor gyorsan váltják egymást, mintegy ezzel is növelve a feszültséget. Nos, a feszültség bennem is nőtt, csak én bosszúságnak nevezném, mert zavart, hogy nem tudom a látványt befogadni ilyen gyorsan, nem is látom, mi van a képen. A másik, hogy nekem kicsit sok volt a láng, a tűz. Így inkább túltolt, mondhatnám, hogy habos lett (mondjuk Warner Bros produkció, ami persze azért nem Disney) volna, ha a hab nem füst és korom. Hogy a világháborús jelenteket ne is említsem. Társadalmi célú üzenetnek szánták, gondolom. Mindez mellett a főgonosz Gellert Grindelwald, akit Johnny Depp alakít, hozza a szerepét. Elhiszem amit alakít.
Göthe Salmandertől (Eddie Redmayne) viszont többet vártam. Az első rész után több hasonló jelenetre az állatokkal, kicsit nyugisabb "elvarázsolóbb" világra számítottam. Ezeket a jelenteket az állandó robbanásszerű tűzvihar gyorsan elégette. Még az emlékét sem hagyta meg bennem, mert rohanni kellett tovább a képekkel.

Jacob Kowalsky (Dan Fogler) figuráját nagyon szerettem az előző részben, remélem, a mostani "szerepbetegségei" elmúlnak a következő részre.

Ha egy szereplőt ki kellene emelnem a filmből, akit nem kedvelek az Albus Dumbledore (Jude Law) figurája. Kicsit olyan minden lében kanál, itt is, akit sokan szeretnek, ezért követik, és megteszik, amit mond, de nem játszik nyílt lapokkal még azokkal szemben sem, akiket halálosan veszélyes helyzetbe küld.

És megjelenik Nicolas Flamel (Brontis Jodorowsky), a közel 600 éves varázsló. Miért kellett belőle ilyen totyogós, nevetséges valakit csinálni? Jó, jó, igaz, ki tudja én hogy néznék ki 600 évesen, de hát én csak egy mugli vagyok, nem?

Az egyetlen "szinte mellékszereplő" Nagini (Claudia Kim) az, aki miatt várom és valószínűleg megnézem majd a folytatást is. Hogyan lesz majd ő Voldemort kígyója?

 És itt van két előzetes, annak, aki még nem látta:

A cím alapján másra számítottam, de ez legyen a legkevesebb. A 12-es karikát viszont még tolnám egy kicsit feljebb. Nem gondolom, hogy ezt egy 12 évesnek kellene néznie.

És mivel már rég olvastam a Harry Pottert és nem emlékszem sok dologra, most megint van mit olvasnom. Hogy jobban képben legyek a mostani résszel, és ki tudja, talán a következő 3-mal is.

----------------

Gondolkodj képekben!

Gyere és kövesd az Instagram oldalamat is: Barti Magdolna (Látszol) Instagram